Budapest, 1974. (12. évfolyam)

10. szám október - Heim Ernő: A szanálás — és látszólagos ellentmondásai

»ITH is a Józsefvárosban elindított vá­rosrekonstrukció indokolásául ? Szanálási feladataink meg­határozása során a jövőben aligha tekinthetünk el az ilyen jellegű és még tovább bontott vizsgálatoknak valamennyi érin­tett területre való kiterjesztésétől. A humánus szempontokon túl ugyanis a rekonstrukciós költsé­geket akár táppénzértékre, akár munkaóra kiesésre, akár a gon­dozás és a kórházi ellátás forint­értékére is átszámíthatjuk! A városrekonstrukciókról ily rövid ismertetés keretében még megközelítőleg sem lehet teljes képet adni. Annak két mindin­kább időszerű kérdéséről mégis kell még néhány szót szólnom. Az egyik: a totális bontással járó szanálás, vagy az adottságokhoz alkalmazkodó, annak a lényegét fenntartó ún. rehabilitációs vá­rosrekonstrukció alternatívája kö­zötti választás eldöntése. A má­sik: a rehabilitációs megoldás esetén előálló konfliktusok ere­dete és ellentmondásai. Az első alternatíva esetében a döntés a kijelölt városrész adott­ságaitól függ. Amikor a fennálló beépítés (mint pl. a külsőbb Jó­zsefvárosban, valamint a Ferenc­városban) teljes egészében oly értéktelen, hogy annak maradék­talan felszámolása valóban in­dokolt, ugyanakkor az út- és köz­mű-hálózatot helyi korrekciók­kal már aligha lehet korszerűsí­teni — a leghelyesebb tabula rasa-t teremteni, és mindazt, ami ennek útjában áll, feltétel nélkül lebontani. Ha viszont az épületek állaga többé-kevésbé vegyes, és a házak jelentős része — az avultak közé ékelődve — méreténél fogva nem csak komoly értéket képvi­sel, de alaprajzilag és szerkezeti­leg könnyen korszerűsíthető is, akkor a városrész rehabilitálását az épületek egyedi értékelésével kell előkésziteni, és a tömböket, valamint az útszakaszokat önálló egységekként kell felújítani. En­nek keretében a túlzsúfoltan be­épített tömbök belső fellazítását, kisebb-nagyobb zöldfoltok léte­sítését, szélesebb forgalmi utak kiépítését, megfelelő parkolóhe­lyek közbeiktatását stb. — az avult épületek lebontásán túl — további részleges bontásokkal és az épületek udvari szárnyainak felszámolásával, vagy egy-egy la­kóház átépítésével meg lehet ol­dani. A városépítési tervnek eb­ben az esetben is egységes város­szerkezeti és városképi koncep­cióval kell rendelkeznie, hogy az új és a megmaradó épületek ösz­szehangolt utcaképi együttesekké ötvöződjenek. Példa erre a Vízi­város újjáépítése; s még szemlél­tetőbb és teljesebb értékű is dr. Preisich Gábornak és munkatár­sainak a belső Józsefváros rekonst­rukciójára kidolgozott, minden részletre kiterjedő városrehabili­tációs tanulmánya. A szanálási feladatok hosz­szabb időt igénylő előkészi­tése, és évekre, sőt akár teljes év­tizedre is elhúzódó végrehajtása azonban — mint említettem — nem egy gyakorlati tehertétellel is jár. Ezek közül ismét csupán egy­ről, de a lakosságot a legközvet­lenebbül érintőről szólok még. Az elavult városrészek lakói ti. gyakran sérelmezik, hogy míg az összkomfortos lakásokat tartal­mazó, viszonylag jó karban levő épületeket sorra tatarozzák, addig a közvetlen szomszédságukban meglapuló legelhanyagoltabbak­nak a javítására, korszerűbb fű­téssel, belső vízvezetékkel és a legelemibb kényelmi berendezé­sekkel való ellátására senkinek nincs gondja. Érthető, hogy ez az eljárás szociális és egészségügyi szempontból egyaránt elégedet­lenséget vált ki. Magyarázata még­is meggyőző lehet. Azokat az épületeket ugyanis, amelyek a részleges szanálás során előbb­utóbb bontásra kerülnek, semmi­képpen sem lenne ésszerű néhány év tartamára drágán felújítani. Amelyek viszont véglegesként megmaradnak, azoknak a karban­tartása elengedhetetlen, nehogy további, most már rohamos rom­lásuk folytán a károk idővel irreá­lisan megnövekedjenek. A szanálásról, a városrekonst­rukcióról itt elmondottak nyil­vánvalóan számos kérdést válasz nélkül hagytak, sőt talán eddig rejtett újabbat is felvetettek. Még­is, írásommal szeretnék hozzá­járulni a probléma jobb megér­téséhez — és megítélhetéséhez.

Next

/
Thumbnails
Contents