Budapest, 1974. (12. évfolyam)

9. szám szeptember - Heim Ernő: A tömeges lakásépítés — és ellentmondásai

Sőt hozzátehetjük: lényegében még a lakáskiutalásra váróknak jelentős része sem igényel mást, mint „minőségi lakáscserét". Hiszen ezek a családok valahol — ma már rendszerint nem embertelen körülmények között — jelenleg is laknak. Csak éppen jobb, nagyobb és korszerűbb lakásra vágynak. Mi ez, ha nem az úgynevezett „minőségi lakásigény" ? A kérdést tehát más megfogalmazásban kell feltennünk. Mivel a minőségi lakásépítés mindenképpen időszerű követelmény, a kérdés eszerint a következő: vajon a minőségi lakásigény csak a mennyiségi lakástermelés rovására elégíthető ki? Hosszú lenne a válasz részletes kifejtése. Ezúttal csupán azokra a tanulmányokra kívánok utalni, amelyekben Bitó János, Halmos Béla és dr. Preisich Gábor ezt a problémát világosan feltárták. Megállapításaik egyértelmű lényege, hogy nagyobb és flexibilisebb lakások építése sem költség tekintetében, sem az építőipari kapacitás-lekötés vonatkozásában nem jár olyan többlet-szükséglettel, hogy az a termelhető lakások mennyiségének jelentős csökkenését vonná maga után. Elég megemlítenünk annyit, hogy a nagyobb alapterületű lakásoknak is ugyanannyi lépcsőházra, felvonóra, konyhára, fürdőszobára stb. van szükségük, sőt semmivel sincs több üzlet- és ellátó hálózati, valamint alapfokú közintézmény-építési igényük, mint az azonos mennyiségű kisebb lakásoknak. A minőségi lakásépítés tehát az egy lakásra eső úgynevezett fajlagos építési költséget nem emeli-meg döntő mértékben; ugyanakkor a mennyiségi lakáshiány felszámolásának a végső időpontját is legfeljebb egy évvel odázná el. A megoldásra váró városrekonstrukció és a minőségi lakásépítés előkészítése sok tekintetben egymásra kölcsönösen ható problémákat is felvet. Ezek közül csupán egyre kívánom még a figyelmet felhívni. Nevezetesen a következő ellentmondásra: ameimviben a nagyobb, vagyis a sokgyermekes családokat szolgáló lakások építésére — a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően — csak a 8o-as évek derekán kerülhet sor, azok addigra mar aligha lesznek elhelyezhetők a most létesülő, viszonyiag tágasabb, fellazított beépítésű lakótelepeken. Hiszen a lakótelep-építkezések — a slumok nagyarányú rekonstrukciójának várható elindításával — addigra előreláthatóan már csaknem befejeződnek. Minélfogva a tömeges lakásépítésnek is ezekre a belsőbb területekre kell majd koncentrálódnia. Vagyis a már ma igényelt, de csak a jövőben megépülő nagyobb lakásokat elkerülhetetlenül ez utóbbi, sokkal zsúfoltabb, sokkal forgalmasabb és zajosabb, zöldterületekben rendkívül szegény — ugyanakkor szűk területekre koncentrált iskolákkal, óvodákkal, bölcsődékkel ellátott — városrészekben kell majd elhelyezni. A városrekonstrukciónak és a minőségi lakásépítésnek mind lakáspolitikánkban, mind a városfejlesztés terén játszott döntő szerepe a fenti kölcsönhatás folytán még nyilvánvalóbb. Ebből mindenképpen le kell vonnunk azt a gyakorlati következtetést, hogy már ma el kell kezdenünk a viszonylag nagyobb lakások építését; és igyekezzünk ezeket az új lakótelepekre koncentrálni. A belsőbb rekonstrukciós építkezések viszont szolgáljanak elsősorban a kisebb, ha éppen szükséges, hát garzon-lakások tömeges kialakításának a helyéül. A bevezetőben azt mondottuk, hogy lakótelepeinkről szólva, nemcsak a végzett munka mérlegét kívánjuk felállítani, hanem a további feladatok elvégzéséhez az elvi célkitűzéseket is igyekszünk meghatározni. Most úgy tűnik, hogy e kettőt valójában csak együttesen lehet, sőt kell is megfogalmazni. A múlt tapasztalatait értékelve és a reális igényeket felmérve ugyanis le kell szögeznünk egyrészt, hogy már mai feladatainkat is sokkal komplexebb megalapozottsággal kell megoldanunk, mint ez jelenlegi gyakorlatunkban történik. Másrészt mindenképen biztosítanunk kell, hogy az építés-tervezés, de főként az építési technológia felelősei az eddiginél lényegesen flexibilisebb — vagyis szükség szerint alakítható, bővíthető, kettőből eggyé összevonható — lakások építését tegyék lehetővé. Mert mindenképpen számolnunk kell azzal — ha tetszik, ha nem —, hogy egész városépítésünk, ezen belül elsősorban lakásépítésünk, valamint lakáspolitikánk felett a bírálatot nem ma és nem mi, hanem a jovö generáció fogja kimondani.