Budapest, 1974. (12. évfolyam)

7. szám július - H. Boros Vilma: Karinthy Frigyes iskolája III.

„Regénye megvan minden kornak" — mondta Vajda János. De a korok életét nemcsak nagy regényük, hanem annak kis epizódjai is jellemzik. Fővárosunk kultúrtörténetében például sok szó esett regényes kávéházairól — kevesebb régmúlt szállóiról. Pedig azok falai között is folytak a szellemi fejlődés csíráit kibontó élénk viták s történtek jelentős eseménvek. * A 18. század derekán és a 18 — 19. század fordulóján Pest legnevezetesebb fogadója. A Hét Választófejedelemhez — vagy röviden: Hétválasztó — nevezetű volt. (A szálloda elnevezés csak a nyelvújítás korában jött divatba.) Épülete a mai Váci utca 9. sz. helyén díszelgett. Pompásan berendezett lakosztályai és egyszerűbb szobái is voltak. Előbbiek egyikében szállt meg II. József, a kalapos király. A fogadó szálláshelyeinek forgalma igen élénk volt, külföldiek is megfordultak benne. Johann Lehmann, egyike azoknak az idevetődött utazóknak, aki nem ijedt meg a Bécsben — nyilván célzatosan — terjesztett rémhírektől, nagyon jónak találta a pest-budai közállapotokat, ahogy ezt útikönyvében leszögezte. Előnyös tapasztalatai voltak, a Hétválasztóban tiszta, kényelmes környezetet talált, a table d'hóte — vagy „közasztal", ahogy Kazinczy nevezte — igen kellemes társaságot jelentett, és a fölszolgált fogások is ízletesek és igen bőségesek voltak. Országgyűlés vagy vásárok idején talpalatnyi hely sem akadt a fogadóban, de máskor is megtörtént, hogy minden szobáját elfoglalták. Ernst Moritz Arndt panaszolta útikönyvében, hogy 1798 augusztusában nem sikerült itt helyet kapnia. Még a 19. század elején is, amikor már korszerűbb szállók is nyíltak (Magyar Király, Vadászkürt), megőrizte régi vendégeit. Kedvelték például a vidéken gazdálkodó nemesi írók; megfordult a fogadóban Berzsenyi Dániel, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Sándor. Kisfaludy 1830 novemberében is itt szállt meg, amikor csak néhány házzal arrébb lakó, halálosan beteg öcscséhez, Kisfaludy Károlyhoz sietett Pestre. ' A fogadó népszerűsége kivívta versenytársai gáncsoskodását. Évekig folyt a per a pesti kávésok és a fogadós közt, mert az egyik emeleti helyiségben biliárdot állított fel, holott erre csak földszinti kávéházának volt joga. A pesti zenészek pedig azt sérelmezték a helytartónál, hogy „csak a Hétválasztónál engedélyezte este 10 után a muzsikálást". Megkapták a választ: azért kivételezett hely ez a fogadó, mert benne soha semmi kifogásolható sem történt. A Hétválasztó díszterme Pest egyik kultúrcentruma volt. (A pesti Vigadó csak 1833-ban nyílt meg.) Hangversenyek, előadások, táncmulatságok követték egymást a „szálá"ban. 1777-ben bérlője hivatalosan mint „Ball- und Gastgeber" szerepelt. Egyik álarcos báljának meghívóját ma is őrzik. Egyszerre közel hatszáz ember szórakozhatott itt. A táncpalota fennmaradt képén láthatjuk méreteit, kristálycsillárjaiban a sokszáz gyertyát. A korabeli leírások szerint falikarok mögé szerelt tükrök sokszorozták a fényt, s általuk a terem még nagyobbnak tűnt. A bolthajtásos mennyezetet szép Heléna elrablását és a trójai háborút ábrázoló festmények díszítették. Gvadányi József Pest-Budára utazó peleskei nótáriusa, Zajtay uram mulatságos úti kalandjai közben betért a Hétválasztóba vacsorázni. Leírása az étterem díszére válik. Ezüst a gyertyatartó, az evőeszköz, a tálak, damaszt a terítő. A citromos árpadara leves, a szalonnás ragú, a sült kappan és fenyőmadár, a saláta — minden megfelelt ízlésének, csak az osztrigával nem tudott mit kezdeni. „Majd kitört a fogam, mikor beléharaptam" — meséli. És mikor nyúlós belsejét meglátta, kólikáját csak a jó somlai bor hozta rendbe. Viszont a hideg majd kilelte, amikor 6 aranyat fizettettek vele. A falusi nótárius Pesten és Budán csak a bécsi módit fájlalta és főleg azt, hogy „magyar szót is csak ritkán hallhattam". Az elkövetkező században már nem lett volna ennyi bánata. 1823 áprilisának vége felé Pest és Buda házain falragaszok jelentek meg, amelyek így kezdődtek: „Magyar vagyok és nem ismerek nagyobb boldogságot, minthogy nevelésem és taníttatásom első zsengéit . . . ragaszkodásom és hálám jeléül első áldozatként drága Hazámnak bemutassam . . ." Az aláírás: Liszt Ferenc. A művész alig múlt 11 éves, és első hazai szereplésére, a Hétválasztóban tartandó hangversenyére hívta meg a közönséget. A siker nagy volt, a kritikák kitűnőek: ,,. . . a szép szőke ifjatska olly ügyességet, könnyűséget, pontosságot, érzést mutatott, hogy az egész nemes gyülekezetet bámulatra ragadá" — olvasható a Hazai s Külföldi tudósítások 36. számában megjelent cikkben. Bártfai László naplójában írja, mily tökéletesnek találja Liszt játékát: „. . . akkor kénytelen valék hinni, hogy lehetetlen már haladnia. . ." Talán ez a hangverseny volt az akkor majd százéves fogadó legszebb estéje. És Liszt nemcsak nyújtott, nyert is élményt. Itt hallott először nagy cigányzenekart (Boka Andrásét) játszani. Később Bihari János, a verbunkos-zene szerzője lett Liszt kedvenc prímása. Leírta, milyen „csodálatos hangzuhatagokat csalt ki hegedűjéből", és „mily hatalmas hatást gyakorolt" Bihari. Az már szomorúbb emléke a Hétválasztónak, hogy itt árverezték el a híres prímás hegedűjét, halála után egy évvel, nyomorgó özvegye javára . . . Kisfaludy Károly Elssler Fanny