Budapest, 1974. (12. évfolyam)

7. szám július - Preisich Gábor: Önálló városrendezési szabályzatot Budapestnek!

FÓRUM Preisich Gábor Önálló városrendezési szabályzatot Budapestnek! Évtizedek óta foglalkozom Budapest városrendezési problémáival. Ez jogosít fel arra, hogy fogadatlan prókátorként felhívjam a figyelmet egy a főváros jogait csorbító, korszerű fejlődése szempontjából káros intézkedésre. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumnak 1971-ben kiadott, majd 1974. május 24-én a főváros műszaki szakembereinek ellenvetései dacára megismételt rendeletéről van szó. Ez a rendelet az új Országos Építésügyi Szabályzat életbeléptetésével egyidejűleg megvonja a fővárosnak azt a jogát, hogy városrendezési előírásait maga szabályozhassa. A városrendezési szabályzat az építésügyi hatóság fegyvere. Ha a szabályzat korszerű és azt jól kezeli, segítségével biztosíthatja a város színvonalas fejlődését, megakadályozhatja a fejlődést gátló, a környezetet károsító, a városképet elcsúfító építkezéseket. A budapesti építésügyi-városrendezési szabályzatnak régi hagyományai vannak. II. József idejében adták ki az első építésrendészeti szabályokat „szabad királyi Pest városára". Ezt követte a Közmunkatanács 1866. évi „Ideiglenes építési utasítás"-a, majd az 1894. évi „Építésügyi Szabályzat Budapest Fő- és Székváros területére". 1914-ben, majd 1940-ben adtak ki újabb építésügyi szabályzatot. A felszabadulás után 1959-ben jelent meg a Budapesti Városrendezési Szabályzat. Nagyrészt az ezekben a szabályzatokban lefektetett előírásoknak köszönhető Budapestnek nagyvárosias jellegű, a táji adottságokhoz alkalmazkodó beépítése; és a szabályzatok hiányának a peremkerületek - a korábbi peremvárosok — rendezetlensége. A budapesti szabályzatok általában a korszerű építési elveket tükrözték. így az 1940. évi építésügyi szabályzat — Európában először — az udvarok addigi körülépítése helyett a tömbök szegélybeépítését tette kötelezővé. Az 1959. évi szabályzat az első budapesti általános rendezési terv elveinek szabályzati rögzítése volt. A budapesti szabályzatok mintául szolgáltak más magyar városok építésügyi szabályzatai számára, sőt a felszabadulás után megjelent Országos Építésügyi Szabályzatok számára is. Ezek minden esetben tudomásul vették a fővárosnak azt a jogát, hogy különleges helyzetére és problémáira tekintettel a városrendezési előírásokat önállóan szabályozhassa. Ezzel a gyakorlattal szakít az 1974. évi ÉVM. rendelet, amely kimondja, hogy a fővárosnak csupán arra van joga, hogy a Szabályzat I. kötetének „A lakó- és üdülőterület építési övezetei" című fejezetében foglalt rendelkezésektől tanácsrendeletben eltérjen. Az ÉVM-ben felülkerekedett álláspont gátolta meg mind ez ideig, hogy a Kormány által 1971-ben elfogadott „Budapest és környékének általános rendezési terve" alapján a még 1971-ben elkészült városrendezési szabályzat jóváhagyásra kerüljön. Ez az álláspont az általános rendezési tervet elfogadó kormányhatározattal is ellentétben áll, amely „felhívja Budapest Főváros Tanácsának Végrehajtó Bizottságát, hogy ... a Budapesti Városrendezési Szabályzat módosítását készíttesse el és annak tanácsrendeletben történő kiadásáról gondoskodjék". A szabályzat kiadása annál is inkább sürgős lett volna, mert a korszerű építési-környezetvédelmi elvek alapján korrigálja az 1959. évi szabályzatnak nem egy rendelkezését (bizonyos mértékig megakadályozhatta volna például a budai hegyvidék jogosan kifogásolt túlzott beépítését). Hiánya az építési engedélyezés során a bizonytalanságok tömegét okozza. Nem nehéz belátni, hogy egy olyan szabályzat, amely a magyar kisvárosok és falvak építési viszonyaira, telekosztására alkalmas, nem lehet mérvadó a kétmilliós Budapestnek teljesen eltérő feladatainál. (Sőt, azt az állítást is meg merem kockáztatni, hogy a Budapestnél tízszer-hússzor kisebb megyei városoknak is önálló szabályzattal kellene rendelkezniök; ami jó Győrnek, esetleg nem felel meg Szegednek és viszont.) Miféle álláspont az, amely akkor, amikor a városok felelős tanácsainak önállóságát kívánjuk erősíteni, éppen egyik legfontosabb területén csorbítja ezt az önállóságot ? Az ÉVM. rendelkezése jogászi álláspont szerint azt jelenti, hogy a főváros önálló városrendezési szabályzat helyett csupán az országos Építésügyi Szabályzat néhány pontját kiegészítő végrehajtási utasítást adhatna ki. A lakosságnak és az építési ügyeket elbíráló, a 22 kerületben gyakran változó műszakiaknak, akik eddig egy helyen megtalálhatták, hogy hol, mit és miként lehet építeni, ezentúl több kötetben kellene keresgélniük. És ez még csak a kisebbik hiba. A nagyobbik hiba az, hogy az Országos Építésügyi Szabályzat, amely elsősorban kisvárosi szemléletben készült, Budapest szempontjából számos felesleges kikötés mellett igen sok, a nagyváros helyzetéből folyó előírást nem tartalmaz. Hogy csak néhány példát említsek: az építési telkek alakítása, a beépíthetőség mértéke, az elő- és hátsókert kialakítása, az épületkiugrások, a tömbök átszellőzésének kívánalma stb.; mindezeket az eddigi budapesti szabályzatok egyértelműen előírták, ám az Országos Építésügyi Szabályzatból hiányzanak, így bizonytalanná válnak, vagy Budapestre nem alkalmazhatók. Az ÉVM. rendeletének betartása esetén a Budapesten kialakult építési telkek nagyrésze beépíthetetlenné válna. A szabadonálló társasházakat, vagy családi házakat a kilátástól és a növényzet helyzetétől függetlenül általában az utcavonaltól 5 m távolságra kellene elhelyezni. Kisgarázsok (hacsak a teleknek nincs támfala) csak az ún. hátsóudvarban volnának elhelyezhetők (ez azt jelenti, hogy gépkocsival végig kellene hajtani az egész telken). A belső városrészek foghíjainak nagyrészét az OÉSZ alapján egyáltalán nem lehetne beépíteni. Budapest különleges történelmi városképi, természeti adottságainak megfelelő védelmét a Szabályzat nem biztosítja. És sorolhatnám tovább a képtelen helyzet következményeit. Általában: ha a Budapesti Városrendezési Szabályzat helyett csupán az OÉSZ néhány paragrafusának végrehajtási utasítása kerülne kiadásra, ez véleményem szerint nem csupán a Fővárosi Tanács jogainak csorbítását jelentené, de az építésügy szempontjából bizonytalan helyzetet hozna létre és nagyrészt betarthatatlan volna. Ha azt akarjuk, hogy a főváros felelős legyen saját területének beépítéséért, meg kell kapnia azt a lehetőséget, hogy azt saját szakembereinek tapasztalatai alapján maga szabályozhassa! 34