Budapest, 1974. (12. évfolyam)

7. szám július - Dr. Fodor László: A budapesti agglomeráció fejlesztése I.

Dr. Fodor László FÓRUM Á budapesti agglomeráció fejlesztési kérdéseiről (I.) Ismét előtérbe kerültek — ha ugyan nincsenek állandóan ott — a főváros és környéke jövőjének kérdései. Különböző tervező szervek által a közelmúltban kidolgozott fejlesztési koncepciók mellett a szakfolyóiratok hasábjain is sorra jelentek meg Budapest és agglomerációjának távlataival foglalkozó írások; így pl. a Budapest 1974. évi márciusi számában Dr. Zoltán Zoltán „Pest-környék településszerkezetének célszerű koncentrálása" című cikke is. E koncepciók, tervek, cikkek többsége abból a — nézetünk szerint — vitatható megfontolásból indul ki, hogy bár a főváros és környéke egy tervezési problémaként kezelendő, mégis fejlesztésük egymástól teljesen eltérő jellegű feladatok megoldását igényli. Budapest a nagyvárosi növekedés magasan urbanizált területe, míg a környék 44 települése (és nem községe, ahogy Zoltán Z. írja, hiszen pl. Százhalombatta és Szentendre városok) alapvetően családiházas jelleggel hat—nyolc — koncepciója ill. szerzője válogatja, mennyi — városias központ köré szerveződve fejlődne tovább. Hogy az alapproblémát kissé részletesebben megvilágítsuk, röviden áttekintjük az eddigi fejlesztési javaslatok közül az egyik legutóbbit. A felszabadulás óta több tervezési elgondolás készült Budapest és környékére. Ezekkel részletesen nem kívánunk foglalkozni, kivéve az 1971. évi „Budapest és környéke általános városrendezési terve"-t, amely a jelenlegi koncepcionális munkák alapját is képezi. Kétségtelen, hogy az 1971. évi, a kormány által is jóváhagyott terv sem ad megfelelő koncepcionális keretet a budapesti agglomeráció egészére, a főváros és szűkebb, vagy távolabbi környékén fekvő települések fejlesztése számára. Kétségtelen, hogy a terv — a települések meglevő adottságaiból kiindulva — funkcionális szempontból tipizálja a településeket és a településhálózati fejlesztés keretében is kijelöli azokat a központi településeket, amelyek az egyes településcsoportok ellátását vannak hivatva biztosítani. Ezek a központ jellegű települések szervesen illeszkednek a budapesti központ-hierarchia és rendszer egészéhez, annak periférikus egységei. Az általános rendezési terv alapvető jellemzője, hogy elveti az alvó- és bolygóváros koncepciót és mind a lakó-, mind a munkahely telepítés szempontjából a főváros közigazgatási határán belül kívánja biztosítani a nagyváros további fejlődésének előfeltételeit. A terv a környék által nyújtott fejlesztési lehetőségekre nem támaszkodik, sőt a környéki települések ellátásának jelentős hányadát a főváros amúgyis zsúfolt közintézmény hálózatára terheli. Azzal, hogy a környéki övezet által nyújtott lehetőségek kiaknázatlanok maradnak, két irányú veszély forrása teremtődik meg: — egyrészt a főváros közigazgatási határain belül olyan többletfeladatok megoldására kényszerülnek, amelyek jelentősen növelni fogják a nehézségeket, — másrészt azzal, hogy a feladatok nagy részét „átvállalja" a főváros és a környéki övezet koncepcionális fejlesztésére nem tesz átfogó javaslatot, továbbra is teret enged az anarchikus, spontán fejlődésnek ebben a településcsoportban. Ezt a tendenciát elsősorban a lakásépítési tevékenység területi megoszlása hordozza magában. Azzal, hogy a lakásépítési tevékenységgel a népesség térbeli átrendeződését érjük el, és végső soron a város további fejlődésének alapvető irányát határozzuk meg, eldől a városszerkezet komplex átalakításának kérdése is. Kétségtelen, hogy az 1971. évi általános terv lakásépítési programja hordoz magában bizonyos, a városszerkezet linearitását növelő elemeket. (A koncentrált formában történő lakásépítés közel 50%-a a város Észak felé történő, Duna menti fejlesztését szolgálja.) Ennek ellenére a lakásépítés rendkívül szétszórt kis egységekben történő megvalósítása alaptendenciájában mégis csak a radiocentricitás konzerválását eredményezheti. (Az általános terv az I. és XVI. kerületek kivételével valamennyi kerületben — összesen 45 helyen — jelöl ki kisebb-nagyobb lakásépítési területet, mintegy 300 ezer lakás számára, viszont közel 120 ezer lakás megépítésére semmiféle telepítési javaslatot nem tesz, ezek megvalósítását az építési szabályzat előírásaira bízza.) Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy az ezredfordulóig terjedő lakásépítési programok csak mintegy 30—33%-a szolgál valamiféle linearitásra való törekvést. Ugyanakkor a munkahelyek telepítése, a központrendszer és a közlekedési hálózat fejlesztésének irányai is a hagyományos városszerkezet továbbmerevítését eredményezhetik. A rendkívül gyorsan fejlődő környék-jellegű településekkel kapcsolatos fejlesztési koncepciót az általános terv a következőképpen fogalmazza meg: „Budapest-környék elsőrendű szerepe az, hogy a családiházas épületformát igénylők megfelelő letelepítési lehetőségekhez jussanak, még nagyobb időtávlatban is. (Ez nem zárja ki a családiházépités korszerű formáinak: sorház, csoportház, kistársasház stb. alkalmazását.) Többszintes beépítés csupán a településcsoport-központokban és egyes nagyobb, megfelelő adottságokkal rendelkező településekben indokolt." A fenti koncepció alapján a 44 településen előirányzott mintegy 100 ezer felépítendő lakás nem egészen egyötöde valósulna meg többszintes formában, elszórtan 6—8 településcsoport-központban. Nyilvánvaló, hogy ez a program semmiféle szerkezeti fejlődés biztosítására nem elegendő. Gyakorlatilag a most kidolgozott új koncepciójavaslat is fenntartja a környék-jellegű településekre vonatkozóan az alapvetően alacsony beépítés elvét, a települések csoportonkénti szervezését; és valamennyi településcsoportra a fővárosétól eltérő típusú fejlesztési koncepciót ad, megőrizve Budapest és környéke különállását, a fejlesztés módjának különbözőségét, irányának eltérő jellegét. Végeredményét tekintve ugyanez a lényege Zoltán Zoltán javaslatának is, azzal a különbséggel, hogy ő hét ún. városias központba kívánja koncentrálni a környéki települések fejlesztését szolgáló lakás- és intézményépítést. Az alapvető probléma azonban továbbra is nyitott marad: hogyan teremthetők meg a főváros és környéke integrált, szerves, együttes fejlesztésének nagytávlatú keretei. (A cikkben szereplő Cergy-Pontoise példája, önmagában, a párizsi régióra vonatkozó koncepció egészéből kiragadva, kifejezetten dezorientáló.) Budapest környéke mint a főváros metropolitán területe A következőkben kifejtendők szerint a Budapest környékén kialakítandó agglomerációs övezetet, az eddigi felfogásoktól eltérően elsősorban a főváros növekedése tartalék területének tekintjük. Ebben a felfogásban e környéki övezet később részletezendő településcsoportjait ugyanolyan elvek alapján tartjuk fejlesztendőnek, mint a főváros közigazgatási határán belüli, magasan urbanizált területekét. Felfogásunk szerint csak egy ilyen jellegű megközelítés biztosíthatja, hogy a nagyobb távlatban várható fejlődés utáni periódusban, de már jelenlegi fejlesztési tevékenységünk során a főváros és környéke közötti urbanizációs színvonal különbségeit a maximális mértékben mérsékelni tudjuk és megelőzzük azon aránytalanságok kialakulását, amelyek a főváros és környéke között, akár a két világháború közötti időszakban, akár a felszabadulás után igen sok, ma már csak nagy anyagi áldozatok árán megoldható probléma kialakulásához vezettek. Egy ilyen jellegű fejlesztési variáns esetén a főváros és környéke között kialakítandó munkamegosztásban Budapest tehermentesítése a lehető legnagyobb mértékben megoldható és számos olyan fejlesztési feladat megoldása (lakóhely, munkahely telepítés) koncentrálható erőteljesebb mértékben a környéki jellegű övezetbe, amelyek az eddigi fejlesztési elgondolások szerint a főváros közigazgatási határain belül kerülnének megoldásra; és lényegesen nagyobb ráfordítások mellett csak növelnék Budapest gondjait. Budapest fejlődésében nem, vagy csak igen kis mértékben érezhető az a nemzetközileg ismert folyamat, amely abban nyilvánul meg, hogy a nagyváros körül jól felszerelt, egészséges szuburbiák alakulnak ki. Ez azzal függ össze, hogy Budapesten nem figyelhető meg a népesség olyan mértékű kiáramlása a belső, egészségtelen, zsúfolt területekről a város környéki egészségesebb települések felé, mint más nagyvárosokban. Ennek oka, hogy mind ez ideig a főváros közigazgatási határain belül is elegendő szabad terület állt rendelkezésre az ilyen irányú igények kielégítésére, továbbá a környéki települések fejlődése elmaradt az így kialakult igények kielégítése mögött. Megfelelő fejlesztési koncepció hiányában Budapest környékének — elsősorban vidékről táplálkozó, törvényszerűen gyors — népesedési viszonyai spontánul, teljesen anarchikusan alakultak és hiányzott az egyes települések, településcsoportok fejlesztésének tervszerű kerete. Ennek következtében Budapest közvetlen környékén egy olyan településcsoport alakult ki, amely mind településhálózati, mind településszerkezeti szempont-31