Budapest, 1974. (12. évfolyam)

7. szám július - Losonci Miklós: Mikus Sándor művészete

Önarckép Mikus Sándor is Ady csapatába tartozik. Pályáját „Értől Óceánig" futotta. Sződtől, ahol 1903-ban született, a „Táncoló lányok'Mg, mely legújabb, nagy méretben is kivitelezett bronzcsoportja, hosszú az út. Végigjárta következetesen, szilárdan. Hozzávetőlegesen annyi a műve, ahány nap az esztendőben; szobrokká érlelt eszmék, vallomások méltó rendben sorakoznak egy termő élet szigorú parancsszavára. Mikus Sándor ügyelt rá, hogy másodlagos átvételek helyett ihlete önjá.atokon közlekedjék, szabatos szobrászi metrum törvényei szerint. Legfőbb erénye fegyelmezett alapossága. Amit tud, azt nagyon tudja. Romlatlan derűvel és józansággal idézi, értelmezi korunk emberét, aki a magán- és közélet szférájában alkot és játszik, különálló személyiségének árnyalataival, de mindig a társadalom egyetemességén belül. Agesandros „Laokoon"-ja és Michelangelo rabszolgái még kígyóval, kötelekkel béklyózottak, rabszolgasággal és feudalizmussal — Mikus Sándor a „Küzdelem"-ben az emberiség diadalát jeleníti. Jelkép és valóság, milliók vágya és akarata testesül benne. Mikus Sándor kimagaslóan tiszteli a nőt. „Mindegyik rejtélyes kedvesem, mindegyik anyám" . . . Mikus nő-szobrai Kosztolányi sorát idézik. A nő az ő minősítésében munkatest, anyatest; csóktest; összetett emberi szertartást végez. Haját fonja, hogy szép legyen és azzal boldogítson, fürdik, hogy a létezés mara-Szökőkút-figura déktalanul tiszta legyen, énekel és társalog, olvas és táncol. Különös figyelemmel kíséri a „Kislány" poézisét. A meghittségét és hamvas bájt villantja fel, ha számol, ha kötéllel ugrándozik, ha növényt gondoz. A nők iránti megbecsülése az újpesti munkáskörnyezetben kezdődött, ahol füstben, koromban anya-kedvesség volt a virág, ő is emléket állít a „Mosónő"-nek; robusztus alakja inkább Daumier izomzatával tart rokonságot, mint azzal a ferencvárosi munkásasszonnyal, akinek „törékeny termetét a tőke megtörte". Évtizedekig töprengett az „Anyaság" plasztikai megoldásán, több, alig eltérő változattal. Az első a legszebb. Jógi tartással ül az asszony medret képezve gyermekének, aki „föld"-jébe kapaszkodik, hiszen számára az anya még minden; nyár és kenyér, a teljes élet. Szemérmes tartózkodással érzékelteti a formák párhuzamát édesanyja arcképmásában és a saját önarcképén. Nemcsak az áll, a homlok rokon alakzata jelzi az egységes forrást, hanem az életkori egyezés: az 1931-ben mintázott anya-portré lényegében kezdeményezi Mikus 1961-es önvallomását. Anyját is, önmagát is leülteti szép szomorúsággal, a formák testvéri együttesét keresi — és meg is találja. Az egyezés megindító, a kettős szobrászi gesztus összecsengése finoman jelzi: beléptem helyetted az időtlen időbe, anyám. József Attil 1 és Mikus Sándor párhuzamos proietár-anya ábrázolása mellett a r.agymama-sors is jelenítődik. Anyám