Budapest, 1974. (12. évfolyam)

6. szám június - Román Kálmán: Régi pincék, pincelakások

pa fővárosai között nincs egy sem, amelyben a lakásviszonyok oly nyomorúságosak volnának, mint Budapesten ... Budapesten 1881-ben 5217 pincelakásban 30 441-en laktak, tehát 5,5 lakos jutott egy pinceszobára. (Volt időszak, amikor 7,7 lakos jutott egy pinceszobára!) 1884-ben 27 529 ágybérlet volt a magyar fővárosban! Minden nagyvárosban vissza-visszatérő baj a zsúfoltság, de a probléma sehol sem oly égető, mint Budapesten.' Egy korabeli francia lap Budapestre küldött tudósítója írja: „A kongresszus tagjai várták, hogy elviszik őket a túlzsúfolt házak megtekintésére. A látogatást nyilván olyan vita s felszólalás-sorozat követte volna, amely a főváros lakossága és az ország lelkiismeretének felháborodásával egyidejűleg a kormányt és a fővárost a tarthatatlan állapot megszüntetésére és megfelelő cselekedetre kényszerítette volna." A francia lap tudósítója megbotránkozott azon is, hogy a főváros még a szükséglakásokért is rendkívül magas bért szed. „Heti 1 forint 50 krajcár a bére egyetlen egy, deszkából rosszul összetákolt, rendkívül célszerűtlenül épült fővárosi szükségbarakknak a Külső-Váci úton, ahol a nyílt árnyékszékgödröt undorító, bűzös moslék és mosdóhelyiség-lé öntözi." Dr. Thirring Gusztáv, a Fővárosi Statisztikai Hivatal aligazgatója 1893 márciusában kijelenti: „Kétségtelen, amidőn egy szobából és konyhából álló, tehát csak a legalacsonyabb igényeknek megfelelő lakás 123 forintba kerül, a szegény napszámos, akinek napi bére gyakran az egy forintot sem haladja meg, egyedül képtelen a magas bért előteremteni s ezért több család húzódik meg egyetlen szobácskában." Szalmazsákon, lepedő nélkül Agy a legtöbb pincében nincs, a szalmazsákon lepedő sincs, vagy ha van, takarékoskodás miatt a legritkábban mossák. 1891-ben Budapest területén kétezernél több olyan embert írtak össze, akik a statisztika szerint „nem lakásokban" laknak. A gőztéglagyár körkemencéjében 26 férfi és 4 nő, az Államvasutak Kőbányai úti fűtőháza mozdonyszínében 15 napszámos, egy másik színben 12 szénrakó munkás húzta meg magát éjjelenként. Rákosfalván egy napszámos család veremben él, a Lőportárdűlőben vasúti kocsikban 18 ember lakik. Négyszázan szemétbányába vájt gödrökben, egy katonaszabó 8 tagú családjával a Ferenc József kaszárnya egyik pincehelyiségében talál szállást. Többen a ferencvárosi kiserdőben, a szabad ég alatt tanyáznak. Az Andrássy út (ma: Népköztársaság útja) közvetlen közelében, a Bajza utca 42. szám alatti díszes bérházban az 1895. november 13-i éjjeli lakásszemlén a pincesoron 54 „lakást" találnak. Az 5-ös számú pinceszobában leírhatatlan szennyben férfiak és nők vegyesen, a csupasz földre fektetett szalmazsákokon hevernek. Egy másik „lakásban" 21 felnőtt és 4 gyermek. Egy szobában 3 családon kívül több idegen férfi és nő. Hiába hát a mindenütt kifüggesztett figyelmeztető tábla: Lakható 6 ember számára! Dr. Tóth István egyetefni tanársegéd írja: „Kényszerű éjszakai abortusz egy pincehelyiség visszataszító, rongyos, szenynyes szalmazsákján. Még mosdótál sincs. Egyetlen evőtál szolgál étkezési és mosdási célra! A segédkező medikus fertőződik, tífuszt kap, belehal." Gyermekek és „hadisegélyesek" az első világháború alatt Az első világháború idején a nyomor, az éhség fokozódik. E cikk szerzője 1917 augusztusában a pincelakó koldusokról ír. Közöttük már sok a harctérről hazakerült, csonkolt végtagú katona. Hogy némi élelmiszert vásárolhassanak, időnként alamizsnaosztó helyeket keresnek fel. Testüket silány holmi fedi, ami a legnagyobb jóakarattal sem nevezhető ruhának. A nyomornak ennél kiáltóbb formáit csak 1917 karácsonya előtt, a pesti Tripolisznak nevezett külvárosi nyomortanyán tapasztaltam. Akkor írtam: „Jéghidegben, csupasz földön 10 gyermek egymáshoz bújva melegszik. Iskolába csak felváltva járhatnak: 3 testvérnek van egyetlen pár agyonfoltozott cipője. Rongyokba csavart lábbal járnak-kelnek ..." Egy másik cikkemből, 1918 áprilisából: „Ferencvárosi pinceodúkban élő »hadisegélyesek« — harctéri szolgálatot teljesítők és elesettek hozzátartozói — 6—8 órán át sorban állnak néhány nyomorúságos krajcárért a kilencedik kerületi elöljáróság előtt, amíg végre bejutnak egy 18 éves »nagyságos úr« színe elé, aki tűrhetetlen hangon gorombáskodik velük." (E korabeli cikkekből nagyobb részleteket a Kossuth-rádió az őszirózsás forradalom 50. évfordulóján, az 1968. október 31 -i ünnepi dokumentum-műsorban ismertetett.) Többszörös háztulajdonosok A fővárosban az első világháború előtt és után nemcsak a bérházak szaporodnak. Növekszik a többszörös háztulajdonosok száma is. Két ház lakásainak folytonos béremeléséből telik egy harmadik építtetésére, vételére. Egy fővárosi textil nagykereskedő 52 házat — száznegyven pincelakással — vallhat magáénak. A pince- és padláslakások jórészt a szegények-lakta városrészekben találhatók. Míg a Duna-part és a Nagykörút között 1880-ban minden ezer lakás közül csak egy volt pince-, illetve a jobban hangzó néven: alagsori lakás, addig a VI., a VII., a VIII., a IX. és a X. kerületben száz lakás közül 5—6 a föld szintje alatt volt. A 881 6C1 lakosú fővárosban 1880-ban kereken 70 ezer, 1900-ban 80 ezer, 1910-ben 125 ezer az al- és az ágybérlők száma. Ebben az évben tetőzik a lakások bére, még több család összeköltözik. Noha 5000 lakás és 1000 üzlethelyiség a magas bér miatt kiadatlan, a háztulajdonosok a felsrófolt bérekből mit sem engednek. Érdekeiket egyesületbe tömörülve a legmesszebbmenőkig védik. 1930-ban Budapest 1 006184 lakója közül 130 ezer albérlő és ágyrajáró. Havonta 13 200 000 pengő bérösszeget fizetnek. (1970-ben a kétmilliós Budapesten 91 923 az albérlő és 45 215 az ágybérlő.) 1930-ban az összes bérbeadott lakáshelyiségek 2,1 százaléka pince- és padlásszoba volt. A legzsúfoltabb a főváros VII. kerülete. Itt csupán 18,40 százalék az őslakó, a többi újonnan beköltözött, a kerületben 28 ezer munkás albérlőt, illetve ágyrajárót tartanak nyilván. A „Párisi Munkás" 1927. május 7-i számában, a lakásviszonyainkról közölt cikkben olvashattuk: „Budapesten, a Belvárosban április 28-án tartott éjjeli razzia alkalmával 27 személyt találtak utcai szemétgyűjtő ládában, ez volt az »otthon«-uk ..." Páncélszek rények a föld alatt Pest egyes pincéi a múlt szászad elejétől közcélt is szolgáltak. A Kirakodó téren (ma: Roosevelt tér), a Belügyminisztérium helyén volt a Sóhivatal. Lebontották s a telken Hild József egyik korai alkotásaként a Diana-fürdő létesült. A fürdőépület pincéjében volt a vízszolgáltatási berendezés: két nagy, Duna-vízzel táplált kút, egy nyomószivattyú és a talajszint alatt két öl mélyen fektetett facsövek, amelyeken át a víz melegítő tartályokba, majd illatosítva a fürdőkádakba került. Az épület két emeletét lakások foglalták el. Itt lakott Széchenyi István 1827-től 1832-ig. A fürdőépület nagyobb kár nélkül vészelte át az 1838. évi árvizet, de Hentzi ágyúi 1849-ben súlyosan megrongálták. Hild közreműködésével a fürdőház csakhamar újjáépült; századunk első éveiben bontották le. Helyére a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank palotáját építették. A pincében, ahol azelőtt a fürdőt látogató jómódú lakosság számára illatos vizet melegítettek, most a bankszéf páncélszekrényei a még jobb módúak értékeit őrizték. Riasztó berendezéssel ellátott, tágas pincék páncélszekrényeiben ügyfeleik értékeit őrizték a főváros többi nagybankjai is. Budapest pincéinek túlnyomó része a második világháborúban a ház lakóinak védelmét szolgálta. A pincék tetemes részét légoltalmi óvóhellyé alakítottákát. A legerőteljesebb bombázások idején sok lakó leköltözött a pincékbe, értékeivel, élelmiszerkészletével; ott rendezkedtek be, ott főztek, ott aludtak. A jövő pincéje Több fővárosi épület pincéjében, kellő átalakítás után, a húszas években étterem, bár, mulató — napjainkban pedig az ifjúság szórakozási és művelődési céljait szolgáló pinceklub, pincetárlat, pinceszínház nyílt. Minthogy a fővárosban a gáz-, az olaj- és a távfűtés egyre nagyobb teret hódít, a hagyományos fűtés, a szén és a fa tárolására szolgáló pincerész a lakók felesleges háztartási cikkeinek lomtárává vált. Az új lakótelepek pincéi az új kor követelményeinek megfelelően már jóval kisebbek. Van olyan szemlélet, hogy a pince lassan teljesen feleslegessé válik. Viszont több építész munkaasztalán újabb pince-terv született: a lakók számára újfajta garázs, több ház lakói részére háztömbök közötti terjedelmes, föld alatti autóparkoló, továbbá a lakók társas összejöveteleire is alkalmas, kulturális és sportcélokat is szolgáló, a legkorszerűbben berendezett helyiség. Lehet, hogy ez lesz a jövő pincéje? 36