Budapest, 1974. (12. évfolyam)

5. szám május - Zolnay László: Hatszáz esztendős budavári szobrok feltámadása

Száz éve történt Kolera árvaház 1873 augusztusában P. Szathmáry Károly író „150 000 magyarral kevesebb" címmel cikket írt s ebben felhívta a figyelmet arra, hogy a kolerajárvány pusztítása után mennyi apátlan-anyátlan gyermek maradt. Gondoskodni kell róluk, megmenteni őket a társadalom és a haza számára; árvaházat kell alapítani számukra! A felhívás nyomán a fővárosi jótékony nőegyletek, elsősorban az Országos Magyar Gazdasszonyegylet és az Országos Kisdedvédő Egyesület gyűjtést indított; így pl. „közvacsorákat" rendeztek a legelőkelőbb szállókban, ahol csak egy-egy tál ételt adtak s ennek árát egy forintban szabták meg. A közvacsorák 1600 forintot, az egész gyűjtés 10 000 forintot eredményezett. Ebből a pénzből a Király utca 17. számú házban néhány szobát kibéreltek és ott 1874. február 1-én „kolera árvaház"-at nyitottak meg. 60 személyesre tervezték; a megnyitáskor 29, 3—6 éves gyermeket vettek fel. Az árvák jelentős része az ország távoli, kolerától leginkább sújtott vidékéről jött, Bihar, Ugocsa és Zemplén megyékből. A jószándékú kezdeményezés hamar abbamaradt. A további adományok hiányában az intezetet nem tudták fenntartani, s az árvákat másutt kellett elhelyezni. Nyomorenyhitő akció A magyar államot a kiegyezés után az első nagy megrázkódtatás 1873-ban érte. A gazdasági világválság, amelyet a monarchiában a bécsi „krach" vezetett be, 22 pénzintézet összeomlását okozta, s munkanélküliséggel, a nyomor nagyarányú növekedésével járt. A fővárosban megszaporodtak a nincstelenek. Az ínséget a fővárosi tanács két úton próbálta enyhíteni. Az egyik a népkonyhák felállítása volt. 1874 decemberében nyolc népkonyhát nyitott, minden kerületben egyet, csak a IV. és a VII. kerület maradt ki az akcióból. A konyhák mellett étkezőhelyiségek voltak, ahol zöld asztal mellett fogyaszthatták el az ebédet. A felügyeletet a nőegyletek által összeállított bizottságok látták el. Az adagok egy tányér levesből, egy tányér főzelékből, 6 lat (kb. 8 és fél deka) húsból és 6 lat kenyérből álltak. Mindezért 10 krajcárt kellett fizetni. Ez az ár lényegesen olcsóbb volt a vendéglői áraknál, de a nyomorgók többségének a 10 krajcár előteremtése is nehéz gondot jelentett. Ennek ellenére hosszú sorok álltak a népkonyhák előtt. A másik módszer a szükségmunka, vagy mint akkor mondták, az „Ínséges munkálatok" megszervezése volt. A Városligetben kezdték meg: az ínségesekkel új fákat, bokrokat ültettek és a tavat mélyíttették. Terveztek egy sokkal nagyobb mérvű munkát is, ezzel a főváros vízhiányán akartak enyhíteni. A Rákos patak vizének felfogására egy nagy, 125—150 hold alapterületű víztárolót szerettek volna építeni. Ez az elgondolás, amely később sem valósult meg, alapjában elhibázott volt, mert a patak vízhozama kicsi s a tanács még ennek a mennyiségét sem mérette fel. Megemlítendő azonban, hogy még ebben az esztendőben megkezdték a nagy kapacitású. modern vízmű első részének a megtervezését. A Nemzeti Színház átépítése Nemzeti Színházunk első, a Rákóczi út elején álló otthona 1837-ben készült el. Jóllehet ebben játszottak egészen 1908-ig, a klasszicista stílusú épület külsejére még a legöregebb emberek sem emlékezhetnek. 1874-ben ugyanis átépítették,azaz helyesebben mondva körülépítették s így a nézők szeme elől szinte elrejtették. Az utca vonalánál jóval beljebb fekvő épületet üres telkek vették körül. Ezeket hasznosítani akarták. Ezért a színház mindkét oldalára azonos stílusú négyemeletes bérházat építettek, a nagyobbik, jobb oldali bérház homlokzatot kapott a Múzeum körúton is. A tervező az aránylag fiatalon elhunyt tehetséges épitész, Skalnitzky Antal volt. Ő tervezte többek közt a főpostát, a Hungária Szállót, az Egyetemi Könyvtárat, a November 7. tér bérpalotáit. A bérházakhoz hasonló, ezeket mintegy összekötő eklektikus homlokzatot kapott a színház is, középület jellegét négy magas oszlopon nyugvó timpanon és két szobor jelezte. A homlokzati részszel az intézmény a földszinten új előcsarnokot nyert — ide kerültek a pénztárak —, az első emeleten szép foyert, fölötte pedig új raktárt. A kuliszszák tárolására a bérházi részen is csináltak egy kétemeletnyi magas raktárt. Az átépítés révén a legnagyobb hasznot a karzat húzta. Ide ugyanis addig csak szűk csigalépcsőn lehetet feljutni. Tűz esetén a valószínű pánik miatt a karzati közönség legnagyobb része ott pusztulhatott volna. A tűzveszély azonban így sem szűnt meg, mert például a színpad és a nézőtér közt hiányzott a vasfüggöny, ami a színpadon keletkező tűz terjedését megakadályozhatta volna. Elégtelen maradt a szellőztetés is. Éppen ezért tűzbiztonsági okokra hivatkozva rendelték el 1908-ban az épület lebontását. A társulat a Népszínház épületébe költözött, s ott játszott 1966-ig, amíg azt is le nem bontották. A Roosevelt tér szobrai A mai Roosevelt tér (akkor: Lánchíd tér) rendezésére a Közmunkatanács műszaki osztálya 1874-ben tervet készített. Elhatározták, hogy a téren két kis parkot létesítenek, a Lánchíddal szemben álló koronázó-dombot elhordják és helyére egy nagyszabású emlékművet állítanak. Arról nem határoztak, hogy ez az emlékmű mit ábrázoljon. Ezenkívül még négy szobrot akart felállíttatni a Közmunkatanács: a terület északi részén Szent Istvánét és Széchenyi Istvánét, a déli részen pedig Mátyás királyét és Deák Ferencét. (Deák akkor még élt, de súlyos beteg volt.) A két király szobra — a terv szerint — „a háztetők fölé nyúlt" volna. A rendezést, parkosítást három évre tervezték, a költségekre — a szobrok nélkül — 252 736 forintot irányoztak elő. Az öt szobor közül csak kettő valósult meg; Széchenyié 1880-ban (Engel József műve) és Deák Ferencé 1887-ben (Huszár Adolf alkotása). A XX. század első éveiben azután az Akadémia előtt Jankovics Gyulának Szarvas Gábort és Salamon Ferencet ábrázoló két kisméretű mellszobrával díszítették a teret. A Hunyadi László kétszázadik előadása 1874. február 25-én ünnepi díszbe öltözött a Nemzeti Színház, Erkel Ferenc Hunyadi Lászlója kétszázadik előadásának tiszteletére. Az operát maga a zeneszerző vezényelte. A szereplök közül elsősorban Kőszegi Károlyt kell kiemelni, aki maga is jubilált, mert mind a kétszáz előadáson ő énekelte Czillei szerepét. Gara Máriát egy bécsi vendégénekesnő személyesítette meg, Minnie Hauch, aki korábban már többször fellépett Pesten. A zenekarban többen játszottak olyanok, akik az első, 1844. január 27-i bemutatón is résztvettek. Ilyen volt Szak Lipót első csellista, zenetanár, Ellenbogen, az első hegedűs, és Erkel fiatalkori barátja, Doppler Ferenc fuvolás, maga is zeneszerző, akit a császár pár évvel azelőtt a bécsi udvari balett zeneigazgatójává nevezett ki. A nézők között ült Liszt Ferenc, Volkmann Róbert zeneszerző és a híres olasz színész, Ernesto Rossi. Az első felvonás után a színház teljes személyzete megjelent a színpadon és nevükben az igazgató, Szigligeti Ede köszöntötte fel a jubilánst. Az előadás iránt nagy volt az érdeklődés, a zenebarátokon kívül a társadalmi, politikai és művészeti élet vezetői is meg akartak jelenni. Ezt megtudták a pesti hordárok, összevásárolták a jegyek nagy részét és kétszeres, sőt háromszoros áron adták tovább. A dologról később a rendőrség is értesült, és az előadás napján, délben elkobozta tőlük a még megmaradt jegyeket. Tekintettel azonban arra, hogy először fordult elő nagyobbszabású jegyüzérkedés, a hordárokat nem büntették meg, még a pénzüket is visszaadták. Az elkobzott jegyeket a színházba vitték. A közönség hamar tudomást szerzett erről, a pénztár előtt nagy tülekedés kezdődött és fél órán belül valamennyi jegy elkelt. v M Babits Mihály ismeretlen verséről A „Budapest" februári számában K. dr. Gálos Magda cikke egy kiadatlannak minősített Babits-verset ad közre, és a közvélemény hozzászólását várja. Most a ,,közvélemény" részéről közlöm, hogy a szöveg — az első másfél sortól eltekintve — teljesen azonos a költő ,.Borús nap, de kezd már kiderülni" című, először a „Magyarország"-ban 1923. június 24-én, majd a „Sziget és tenger" című kötetében (1925) és azóta minden gyűjteményes kiadásában fellelhető versével. _ .. Raba György 48