Budapest, 1974. (12. évfolyam)

5. szám május - Zolnay László: Hatszáz esztendős budavári szobrok feltámadása

Szerzetesfej király ajándékát fedeztem fel benne ... Most mintha ugyanannak a műhelynek legmagasabb remekeire találtam volna rá, amelynek — kissé szerényebb — alkotása ez az „esztergomi Madonna ..." A torzók lassan megindulnak művészettörténeti halhatatlanságuk felé. Budavári kutatásom is tovább megy. A gótika korának e feltündöklő, káprázatos emlékei után ugyanazok az ásók most újra XII—XIV. századi budai kőházacskáknak — műhelymécsek-világította — szegényes kincseit tárják fel. Szentek, királyok, próféták, heroldok, kiáltásra nyitott ajkú lovagok beszéde után—amelyek átkiáltják a múló századokat — most újra csak mécsestálaknak, vá-Férfifej Férfifej szonfazekaknak, kézimalmoknak, kezdetleges szerszámok készítőinek és használóinak néma szava szólal. Itt a továbbkutatás vár rám. Ott a budai mirákulumnak, e csodálatos szobor-temető anyagának — Marosi Ernő művészettörténésszel megosztott — történeti, művelődéstörténeti feldolgozása. Mind a kettő meglehetősen nehéz munka. Ám megéri. A budai szobrok nem csupán az én — negyedszázada megkezdett régészeti, s negyven éve kezdett történetkutatói — munkámat koronázzák meg és gazdagítják. Gazdagabb lett vele szülővárosom s hazám. Valamit tehát törlesztettem mindazért, amit tőlük kaptam. Kiáltó férfifej torzó