Budapest, 1974. (12. évfolyam)

4. szám április - Csorba Csaba: Középkori budai polgárok síremlékei

Mozaik a főváros múltjából Magyaros divat 1860-ban 1860-ban, a Bach-rendszer bukása után a nemzeti érzés új lángra kapott. A politikában, az irodalomban és a mindennapi életben egyaránt a hazafiasság lett a jelszó, s ez a lelkesedés kihatott a divatra is. Beszédes bizonyságát találjuk ennek a Férfidivat Közlöny ben, abban a negyedévenként megjelenő lapban, amelyet Jámbor Endre pesti szabómester szerkesztett és jórészt ő is írt. Papok részére Jámbor mester az Árpád elnevezésű felsőöltönyt ajánlotta, ahol a téli prémezet helyét széles sujtású zsinórok pótolják. A leírás megrótta azokat a szabókat, akik magyaros ruháknál párosan rakták a gombokat, „holott őseink divatja szerint ennek mindig páratlan számnak kell lenni." Egy-egy csoportban lehet 3 vagy 5 zsinóros gomb, de 4 sohasem. Az Árpád öltönyt— tervezője szerint — sujtásos magyar nadrággal és széles, lapos karimájú kalappal lehet viselni. A Férfidivat Közlöny felnőtteknek, kis és felserdült fiúknak egyaránt javasolja a Hunyadi dolmány viselését. Ennek szabása a közönséges parasztdolmányéhoz hasonló, de nyaka nem elhajló, hanem felálló. Sok gomb díszíti — természetesen mindig páratlan számú csoportokban —; nagyobb részük csak dísz, mert nem gombolható. A Kazinczy atilla a régi atillától abban különbözik, hogy dereka valamivel hoszszabb, csípőben nem szorul egészen a testhez, ujjai bővek és zsinórzata „a gombfüllentyűkkel együtt" széles. Alatta világos búzavirág színű mellény hordható, felette pedig Lehel szűr. Ez utóbbinak vastag szürke kelméje nincs kibélelve, annál gazdagabb a sujtásozása. A nyakon antik csat fogja össze. Nyáron — írta a múlt század közepén élő szabó — kényelmetlen viselet a feszes magyar nadrág, amely csak akkor szép, ha teljesen a testhez simul. Ezért a „fürdőszakra" kényelmes öltözetként bő pantallón szabást tervezett, s ezt úgy tette „magyarossá", hogy szárait sújtással, a két combtövet pedig vitézkötéssel díszítette. Úgy látszik azonban, hogy ennek a ruhafajtának a nemzeti jellegével még így sem volt egészen megelégedve, mert nem tisztelte meg egyik történelmi nagyságunknak a nevével sem. Jámbor Endre férfiszabó volt, mégsem feledkezett meg teljesen a nőkről. Számukra is tervezett néhány ruhát, többek közt a Szécsi Mária köpenyt. Ez hasonlít a férfiak által viselt félkör alakú gallérköpenyhez, csak a parasztszűrökön látható szegletes gallér egészítette ki. Ujja nincs. A zsinórzat itt sem hiányzik. A köpenyt elöl 40 (!) pár széles füllentyűs gomb díszíti. (A női ruhán — úgy látszik — nem kellett a páratlan számhoz ragaszkodni.) Arra vonatkozólag nem találtam adatot, hogy a Jámbor-féle ruhákból hány darabot rendeltek. Majdnem bizonyos, hogy nem sokan hordhatták. Jászai Mari pesti szerződtetése Jókainé Laborfalvi Róza 1859-ben vonult vissza a színpadtól. A Nemzeti Színház hosszú évekig nem talált olyan művésznőt, aki pótolhatta volna őt. 1871-ben azután felmerült az a terv, hogy a tragikai szerepkörre Jászai Marit hívják meg. Jászai 1867-től sokszor fellépett a fővárosban, Molnár György Budai Népszínházában, de csak kis szerepekben. Tehetsége 1869-től kezdve bontakozott ki Kolozsvárott, ottani játékával vonta magára Orczy bárónak, a Nemzeti Színház intendánsának a figyelmét. Érdemes feleleveníteni azokat a sorokat, amelyekkel a Hon 1871. május 10-i száma tárgyalja a pesti szerződtetést: Orczy báró legyen elővigyázatos, személyesen győződjék meg próbaszereplés révén Kassainé tehetségéről. (Jászai Kassán férjhez ment Kassai Vidorhoz.) Igaz ugyan — folytatódik a cikk —, hogy „Kassainét alakító ereje, kifejezésteli mimikája, szép alakja, erőteljes s meleg játéka a hősnő szerepeknek máris első vidéki képviselőjévé avatták. De szerepéből ma is csak egyes kitűnő részleteket ad, s nem emelkedett az egész felfogásának és kivitelének magaslatáig. Nagyon helyes lehet, hogy az intendáns személyesen szerez meggyőződést s attól teszi függővé, hogy a hozzá hasonló szorgalmas és tehetséges színésznőnél el nem maradható tökélyesbülés után léptesse-e fel színpadunkon vagy fölléptetheti-e most is már játéka sikerének s a közönség érdekeinek kockáztatása nélkül". Jászai Mari 1872. április 1-én lett a Nemzeti Színház tagja. Két nappal később a Bánk bán Gertrudisának, majd a Lear király Goneriljének eljátszásával bebizonyította, hogy a szerződtetés nem kockáztatta „a közönség érdekeit". Téli cirkusz Budapesten Fővárosunk lakóinak, ha cirkuszi mutatványokat akartak látni, hosszú ideig két városligeti épületbe kellett menni, amelyeket gyermekkoromban a két bérlőről Barokaldinak és Beketovnak hívtak. Az első 1871-ben készült. Sátor alakú deszkaépület volt, később a Jancsi-aréna, majd a Néparéna nevet kapta. A fémvázas Beketov, a későbbi Fővárosi Nagycirkusz 1891-ben épült, 1966-ban bontották le. Egyiket sem lehetett fűteni, s így októbertől áprilisig nem tartottak bennük előadásokat. Téli cirkusz terve komolyabb formában először 1913-ban merült fel. A gázművek Tisza Kálmán (ma Köztársaság) téri, használaton kívül helyezett kör alakú gáztartályát akarták erre a célra átalakítani. Az elgondolás megvalósítását az első világháború kitörése akadályozta meg. Mikor 1927-ben elhatározták a korhadttá vált Néparéna lebontását, akkor az igazgató, Schmidt Mátyás egy javaslatot tett. Minden európai fővárosnak van téli cirkusza — fejtegette benne —, ezért Budapesten is kell ilyent létesíteni. Ha engedélyt kap téli előadások tartására, és ha hosszabb időre bérbe adják neki a Sándor (ma Bródy Sándor) utcai régi képviselőház üresen álló épületét, akkor ő ezt megfelelően átalakítja és a következő évtől kezdve rendszeresen tart benne cirkuszi előadásokat. Ebből a tervből sem lett semmi. A fővárosnak még majdnem fél évszázadig kellett várni, amíg a télen-nyáron át egyaránt használható új ligeti nagycirkusz felépült. Vértesy Miklós Helyreigazítás A Szovjet Kultúra és Tudomány Házát bemutató cikkünkben (1974. januári szám 13. old.) a tervező nevét tévesen közöltük. Az épület tervezését Zilahy István és Horváth János vezetésével a Lakóterv erre kijelölt kollektívája végezte. A tervezők kitűnő munkájukért a Szovjet Építőipar Kiváló Dolgozója elismerő címet, illetőleg a Szocialista Kultúráért kitüntetést is elnyerték. 48