Budapest, 1974. (12. évfolyam)
4. szám április - Csorba Csaba: Középkori budai polgárok síremlékei
Csorba Csaba Középkori budai polgárok síremlékei A középkori városi polgárok is, akárcsak a falvak lakói, a templomok köré illetőleg azokba temetkeztek. Á három testvérváros (Buda, Pest, Óbuda) és külvárosai is ezt a szokást követték. Megvan az oka mégis annak, hogy csak Budát említjük a címben: csak onnan ismert középkori polgári sírkőanyag. A szerencsésebb múltú városok (Erdélyben és a Felvidéken) a budait is felülmúló anyaggal rendelkeznek. Az egykori főváros múltjának minden kis darabját — így ezt is — töredékekből kell rekonstruálnunk. A mai szemlélő már nem a halál komorságát látja az évszázadok koptatta-törte sírköveken, hanem a művész vésőjének nyomát lesi, az ábrázolás esztétikai része érdekli. Hosszas lenne felsorolni, hány járvány pusztított Budán, hányan haltak meg hadi események következtében, kikkel végzett orgyilkos tőre. Közismert, milyen nagy volt a halandóság a középkorban. Egy-egy család sokszor 8—io gyermeke közül jó ha 4—5 elérte a felnőttkort. Az 50—60 évet megért ember pedig ritkaságnak számított. A céhmesterek is korán haltak, özvegyeiket többnyire a mester egykori legényei vették nőül, akik így jutottak önálló műhelyhez, házhoz. Az élet mindennapjairól az edénytöredékek mesélnek — a halálról a sírkövek. Buda belső területe — mint általában a középkori fallal körülvett városoké—viszonylag szűkös volt. így a templomok körül is csak kevés hely maradt a temetőkertnek (cinteremnek). A keresztény egyház előírta a templom köré temetkezést. Az „isten házához" közeli nyughely adta szentséget csak a kiközösítettek, hóhérok, öngyilkosok nem élvezhették. Budán és külvárosaiban a XIV—XV. században — miután a hely „főváros" rangja végképp megszilárdult — mindig sok nemes, sőt főúr is tartózkodott. Sokan házat vagy házrészt béreltek, vagy önálló házuk volt a királyi palota közelében ill. a polgárvárosban. Mindig akadtak a városban peres ügyeiket intézők, közjegyzőket helyettesítő budai káptalannál különböző jogi ügyekben eljárók, átutazók; nem is beszélve a királyi udvar tisztségviselőiről, a nádorról, országbíróról, a kamarásról stb. Ezek közül is nem egy Budán hajtotta örök álomra fejét. Nyugvóhelyül a plébániatemplomokat, vagy a kolostorokat (elsősorban a domonkosokét és ferencesekét) választották. Díszes nemesi és főpapi márvány-síremlékek A nemesség és főpapság síremlékei a legdíszesebbek: ezeket többnyire márványból faragták. A XIV. században még általános volt a szélen körbefutó feliraton belül, a középmezőben, a családi címer. A XV. században már a halott teljes alakját kifaragtatták, mellé helyezve címerét. Egyik szép ilyen emlék az 1430-as évekből Stibor királyi főkamarásé (a Budapesti Történeti Múzeum kiállításán látható). Nemesi síremléket szinte minden nagyobb középkori, épen maradt városi vagy vártemplomban láthatunk, vagy akár múzeumi kiállításokon (pl. Sárospatakon, Tatán, Egerben stb.). A polgári síremlékekre eddig sokkal kevésbé figyeltek fel, ezekből kevés látható kiállításokon is — Budát kivéve. Egyszerű, kereszttel díszített kőlapok A polgárság síremlékei nálunk — eddigi ismereteink szerint — a XIII. században jelennek meg. Adataink és megmaradt darabok tömegesebben csak a XIV. századtól vannak. Buda már a XIII. és XIV. század fordulóján is jelentős város volt, de ebből az időből még nem ismert polgári sírkő. Pedig bizonyára volt; lehet, hogy átfaragták, beépítették valamelyik házba, vagy a város falába. .. De tudjuk, milyen lehetett, mert Kassáról ismerünk ebből az időből valókat: ezek egyszerű, kereszttel díszített kőlapok. Később a kereszt lábánál megjelenik a címerpajzs, végül eltűnik a kereszt és a pajzs foglalja el az egész középső felületet, amit felirat fog körül. A XIV—XV. században a polgári sírkövek nagysága általában 150 x 70 ill. 180 X 80 cm között váltakozik. Plebejusok maradványai a „csontházban" Természetesen nem minden polgárt temettek szép sírlap alá. A városi lakosság többségét kitevő plebejusoknak (mesterlegényeknek,céhen kívülieknek, napszámosoknak stb.) nem telt ilyen fényűzésre. Sírjukat fejfa jelölhette, s ahogy az korhadt, úgy tűnt el az ő emlékük is. Gyorsan teltek a temetők, néhány évtized múlva ugyanarra a helyre ismét temettek. Kiszedték a maradványokat és az ún. csontházban (ossarium) ill. a temető falánál helyezték el. Ezért talál ma a régész ép késői sírok mellett olyanokat, ame -lyek nagy részét kiásták, s csak egy-egy csont, ruhakapocs jelzi, hogy ott is sír volt. Ezrek sorsa tűnt el az időben, sem nevük, sem porló maradványaik nem maradtak meg. Buda és testvérvárosai középkori iratai elkallódtak, megsemmisültek. Más városok, nemes családok levéltáraiban maradt fenn csak néhányszáz oklevél, melyek budai vonatkozásokat is tartalmaznak. A városi és családi iP