Budapest, 1974. (12. évfolyam)

3. szám március - Fekete Gábor: A Várkerület — ma

rendelőintézet problémája: há­rom ötéves tervből húzatott ki egy tollvonással a felépítésére irányuló program. A mai kerü­leti rendelő korszerűtlen, arról nem szólva, hogy a kerületen kívül található, márpedig ez fő­városi mértékkel mérve is rit­kaságnak számít már. A leg­utolsó variáns szerint a Hegy­alja úton épülne fel az I. és a XII. kerület közös szakrende­lője. Csak márépülne .. . Ugyan­ezt a kívánságot lehetne han­goztatni a két szomszéd-kerület közös útvonalával, az Alkotás utcával kapcsolatban, amelynek tervezett szélesítése, moderni­zálása szintén halasztást szen­ved. A végére hagytuk az Alagút utcánál épült, s oly nagy vihart kavaró OTP-toronyház dolgát, a „hogyan és hová nem szabad építkezni" emlékeztető fejeze­tet. A környékbeli lakók akut fűtési, levegőztetési gondjait ugyan utólagos toldozás-folto­zással sikerült orvosolni, ettől függetlenül immár háromszor is érdemes meggondolni a jövő­ben, hogy van-e létjogosultsága még egy toronyháznak a kerü­let bármely pontján. * Budapesten az I. kerületben van a legkevesebb ipari üzem. A Budai Dobozgyárral kezdődik és az Állami Nyomdával fejező­dik be a nem éppen népes me­zőny listája. Ehhez hozzá lehet tenni azt a tényt, hogy a fővá­rosi kerületek között a Vár­kerületben található a legtöbb gondozott park — 700 ezer négyzetméternyi —, ilyenfor­mán a környék magának is kö­veteli a „Budapest tüdeje" ki­tüntető címet. Tény, hogy zöld­területnek nincs híján a kerü­let, s még inkább értékelni kell azt a törekvést, hogy a tanács nem elégszik meg a természet adományaival. A többi között nem kis harcot vívott azért, hogy a tabáni lejtőt a víkendte­lek, autó nélkül élő pestieknek felkínálhassa, mégpedig oly mó­don, hogy nyaranta akár fürdő­ruhába bújva is élvezzék a nap­sugarakat. Álszemérmes lako­sok, olykor hivatalnokok is el­lenálltak az ötletnek, rosszallá­sukat fejezve ki, amiért „a város szeme láttára", az ott elrobogó villamosok utasainak megbot­ránkoztatására hiányos öltözék­ben napfürdőznek az emberek. A nagy többségnek azonban az az álláspontja, hogy szokatlan­sága ellenére is felkarolandó a törekvés, nem pedig megbot­ránkoztató: ahol ilyen össze­függő zöld terület akad, ott jo­gosult a fürdődressz, akár na­poznak benne, akár pedig — a Kertészeti Vállalat jóvoltából — pingpongoznak, sakkoznak. Örvendetes jelenség, hogy a kerületben — ismét csak a fő­városi elsőséget megszerezve—, a társadalmi összefogásnak is köszönhetően, az óvodai férő­helyek száma már nem sok gon­dot okoz a szülőknek. A kerület társadalmáról egyébként is ér­demes említést tenni. A krisz­tinavárosi, Fő utcai, Alkotás utcai részektől eltekintve, két­ségkívül eléggé zárt „települé­sek" alkotják a Várkerületet, ismeretlenek a sávházak, bér­kaszárnyák; önmagában e kö­rülmények is magyarázzák, a mindinkább kibontakozó jó szomszéd-kapcsolatok meghitt légkörét. Ebben szerepet ját­szik az a mély és közös szeretet, amelyet szűkebb hazájuk iránt éreznek a kerületiek. Nemcsak a történelmi levegő ejti meg az embereket, s nemcsak a Vár­beliek, várbarátok lokálpatrio­tizmusáról van itt szó. A Vízivá­rosban, a Gellérthegy déli lej­tőjén, a Naphegyen is az átla­gosnál erősebb a felzúdulás, va­lahányszor fakivágás, labdázás, rongálás „fenyeget". A Várke­rületben féltőbb gond és na­gyobb szakértelem kíséri az egyszerű lakosok részéről a vá­rosrendezés, az építészeti stílus követelményeit és gyakorlatát, mint másutt. Több errefelé az amatőr helytörténész, türelme­sebbek egymással az emberek, s jobban is tudnak egymás gond­jairól, bajairól, örömeiről. Fel­tehetően a budavári palota újjá­épülése, e kulturális központ terjedése és közelsége csak még inkább erősíti a közösségi ér­zést a kerületiekben. Hogy más példával ne is éljünk, biztosra lehet venni: a budai Várszínház előadásain a Várkerületiek törzsközönséggé lesznek. * Fővárosi őrjáratunk utolsó ál­lomása volt az I. kerület, amely oly sok tekintetben elüt más budapesti tájaktól, s egyes ré­szeivel annyi élményt, különle­gességet, ünnepélyességet jut­tat a főváros más pontjain élők számára, de a nagyvilágból érke­zőknek is. A kerület hétköz­napjai, kommunális gondjai, amelyekről vázlatosan szóltunk, mindenesetre arra figyelmeztet­nek: a főváros ékszerdobozáról is hiányoznak még gyöngysze­mek, pótlásuk nemcsak buda­pesti, de országos érdekeket is szolgálna. Nyomban tegyük hozzá: Budapest minden kerü­letéről elmondhatjuk ugyanezt. Nincsenek kicsiny kerületek másokénál kisebb gondokkal, s nincsenek óriás kerületek má­sokénál sürgetőbb igényekkel; csak egységes főváros létezik, amelynek életéhez, történelmé­hez, virágzásához mind a 22 ke­rület hozzájárul a maga obulu­saival; csak egységes főváros lé­tezik, amelynek gondoskodnia kell dolgozó népéről, kétmillió lakosáról, ellátásáról, a szoci­alista metropolis rangjának mi­előbbi kivívásáról. /i Az Attila út A Mészáros utca eleje, a Zöldfa-ház és a Krisztinavárosi templom között

Next

/
Thumbnails
Contents