Budapest, 1973. (11. évfolyam)

2. szám február - Fővárosi őrjárat X. Fekete Gábor: Zugló

m rr r 9 r, % r . U Fovprosi orjarat X. Fekete Gábor: ZUGLÓI SZÍNEK Valahol a beszélgetés közepén a tanácselnök megjegyzi, hogy ,,a budapesti peremkerületek közül a mienk a...", pedig a „peremkerület" címkéje már nem illik Zuglóra. Pusztán a három tér — a Bosnyák, a Füredi és az Őrs vezér — láttán sem fogadhatja el a szemlélődő ezt az elnevezést. Az immár 150 ezer lakosnak helyet adó városrész a XI. kerülettel, Újpalotával és Óbudával együtt ott található abban az élmezőnyben, amely napjainkban leginkább reprezentálja Budapest fejlődését. És ezen a tényen mit sem változtat az a — némileg megmagyarázhatatlan — jelenség, hogy az újságok hasábjait összehasonlíthatatlanul többször töltik meg a kelenföldi és a palotai lakótelepekről szóló cikkek, illusztrációk, s a külföldi vendégek útjait is százszorta gyakrabban vezérlik Óbudára a gondos rendezők, mintsem Zuglóba. A Pétervárad utcában Rendhagyó módon kezdjük budapesti őrjáratunkat e városrészben. A dinamikus kerületfejlesztés és a kommunális helyzetkép ismertetését, elemzését ezúttal megelőzi annak a másfélszáz embernek a méltatása, akik a tanács, a helyi igazgatás temérdek teendőjét végzik. Már csak azért is, hogy valamiképp törlesszünk egy adósságot; a földből kinövő lakóháztelepek, a közlekedés újdonságai, a kereskedelmi és szolgáltató hálózat gyarapodása, a közművek bővítése, egyszóval a kerületek fejlődésének sokszínű ábrázolása közepette többnyire elsikkad, elvész a tanácsi dolgozók tevékenységének értékelése, áldozatos helytállásának ismertetése. E hiányosság pótlására Zugló különösen jó alkalmat szolgáltat. Két évtizeddel ezelőtt 70 ezer XIV. kerületi lakos ügyes-bajos dolgát 170 tanácsi dolgozó intézte; ma, amikor megduplázódott a városrész népessége, s az igazgatás teendőinek már rohamos kerületfejlesztés ad hátteret, a Pétervárad utcai tanácsházán csupán másfélszáz ügyintézőből áll az apparátus. Ezer lakosra tehát egy tanácsi dolgozó jut, a tanácsházát évente 130 ezer zuglói lakos keresi fel személyesen, nem szólva arról a 70 ezer ügyiratról, amely innét, a tanácsházáról kel útnak. A földszinti információs iroda egyelőre kevés terhet vesz le a szakigazgatási szervekről, a tapasztalatok szerint nem sokat csökkent a különböző osztályokra igyekvő lakosok száma, a telefonhívások áradata. A nagyobb gondot azonban a munkakörülmények, az ügyfélfogadás keretei okozzák. Igaz, Budapesten a kerületi tanácsok általában nem dicsekedhetnek túlságosan nagy kényelemmel, a zuglói városházán uralkodó állapotok azonban nem véletlenül szerepelnek örökösen a párt- és tanácsi végrehajtó bizottsági ülések napirendjén, mint ahogy nem véletlenül szóbeszéd tárgya a tanácsháza állapota a lakosok, az ügyfelek táborában sem. A régi, ötemeletes elöljárósági épület a tanácsiakon kívül társbérletet nyújt az ingatlankezelőknek, a díjbeszedőknek, a népi ellenőröknek és más szerveknek, s ez a társbérlet eléggé lehangoló környezetben működik. Cserépkályhák — és amíg a kémények bírják — olajkályhák adnak meleget a szűk hivatali szobáknak, amelyek zöme már két ügyintézővel és két ügyféllel is zsúfolt. A keskeny, kőpadlós folyosókon is szoronkodni kénytelenek a lakosok, akik ritkán találják működőképes állapotban a hajdan lakóház céljaira emelt épület liftjét. Az elmúlt évben a kerület viharvert főhadiszállásának csupán a legszükségesebb karbantartására is félmillió forintot kellett költenie a tanácsnak, amely pedig korábban már meg is vásárolta Egressy téren leendő új székházának telkét. Az irodaház-építési tilalom akkor egyszeriben véget vetett a reményeknek, amelyek most lassan újra éledeznek: a kerületi ingatlankezelő vállalat — tegyük hozzá, talán a leghatékonyabban dolgozik budapesti testvérvállalatai között — most építi központját, s ha dolgozói elköltöznek, a tanács épületében felszabadul néhány helyiség. Az új, 80 személyes zuglói házasságkötő terem révén — tíz kerületi üzem jóvoltából épült — kiüríthető a jelenlegi, s átadható lesz majd az ügyintézés céljaira. Mindez talán érzékelteti némiképp azokat a nehézségeket, kedvezőtlen feltételeket, amelyek között Zuglóban a tanácsi dolgozók ellátják évről évre növekvő feladataikat. Késedelemből — rekord Zugló már nem a Városliget, a családi házak és a beépítetlen telkek világa. A Kerepesi úti, majd a Kacsóh Pongrác úti lakótelepek után a kerület cégére ismét változik: a négy ütemben zajló, illetve tervezett építkezés adja ma Zugló karakterét. Az első fokozat a Füredi tér, s ha 23 és félezer lakójának otthont nyújtó új házai kevesebb látogatót vonzanak napjainkban, mint a főváros más lakótelepei, úgy annak kétségkívül a befejezetlenség az oka. Errefelé a rekonstrukció a „Tájkép csata után" gondolattársítást ébreszti az emberben, sokkal inkább, mint bárhol másutt a hasonló munkák láttán. Pedig a szanálás itt sem több. Csakhát a járulékos építkezések lemaradása, az utak, a parkok és az intézmények késedelmes építése fővárosi mértékkel mérve is negatív rekordokat döntöget, (me néhány adalék: 1972 végéig, a már kulcsátadásra tervezett 1350 óvodai férőhelyből mindössze 150 épült meg; 700 bölcsődei helyből csupán száz, 144 iskolai tanteremből csak 50, 17 ezer négyzetméternyi kereskedelmi létesítményből alig nyolcszáz négyzetméternyi, hétszáz négyzetméter alapterületű egészségügyi létesítményből — semmi. Hozzá kell tenni, hogy a lehangoló egyenleg nem a Larssen—Nielssen elemekkel építkező, s generálkivitelező 43-as Építőipari Vállalat hibája, hanem a szak- és szerelőiparé. Hogy az ellátási hiányok miatt mind magasabb fórumokra helyeződött tárgyalások hatása mikor érződik, azt nehéz lenne megjövendölni; a menet közben hozott intézkedések mindenesetre többet mutatnak azokból az erőfeszítésekből, amelyeket a kerületi tanács tesz a lakótelepiek érdekében. Zuglóba is bevonultak az olyan új fogalmak, mint például a lakásóvoda, a lakásrendelő: vagyis az újonnan elkészült családi otthonokat átmenetileg igénybe veszik az óvónők és a kisgyermekek, illetve a körzeti orvosok és a betegek számára. A tanács a közelmúltban szocialista szerződést kötött a különböző vállalatokkal annak érdekében, hogy az ilyesfajta konstrukciók ideiglenes jellege mielőbb bebizonyosodjék. A zöldség, a gyümölcs, a háztartási cikkek árusítására kis barakkok hálózata épül ki, átmenetileg pótolva a nagyobb kereskedelmi egységeket. A negyedik ötéves terv időszakára a tanácsiaknak 85 millió forint erejéig sikerült terveiknek megnyerniök a zuglói üzemeket, vállalatokat, ipari szövetkezeteket, ők egyébként a pénz kétharmadát már be is fizették. (Nem árt emlékeztetni arra, hogy az egész fővárosban hatszázmi11ió forintot ajánlottak meg a vállalatok, s kétséges, hogy ez az összeg teljes egészében realizálódik-e.) A Danuvia, a Finomkötöttárugyár és más ipari üzemek, intézmények cserébe óvodai, bölcsődei férőhelyeket kapnak a tanácstól, de csakis zuglói lakással rendelkező dolgozóik számára. Meglehet e feltételt nem minden vállalatvezetőség fogadta szívesen, a tanács szempontjából mégis ésszerűnek kell tekinteni ezt a törekvést. Ami még a megajánlásokból építendő óvodákat illeti, Zuglóban is kísért az általános gond: az üzemek pénze a beruházásra szól, a fenntartás már teljesen a tanács gondja lesz, méghozzá annál nagyobb gondja, minél több lesz az óvoda. Feltéve, ha a patronáló üzemek és a szülők nem sietnek kétkezi munkával vagy további anyagi megajánlással pótolni a pótolni valókat. Harmónia — kölöncökkel Térjünk vissza a kerület képzeletbeli cégéréhez. Aligha lehet elvitatni Zuglótól, hogy fővárosunk egyik legrendezettebb része; egyetlen kerület sem büszkélkedhet az egyenes, széles, levegős utak olyan hálózatával, mint Zugló: a Thököly út, a Május 1 út, az Ajtósi Dürer sor, a Népstadion út, az Erzsébet királyné útja, a Nagy Lajos király út, az Egressy út, a Kerepesi út, s még egy sereg szabályos fő-és mellékutca olyan harmóniát kölcsönöz a városrésznek, amelyet még a friss rekonstrukciók ütötte városképi sebek sem tudnak megzavarni. Bármennyire zsugorodnak is a sebtében államosított, s a házkezelésre feleslegesen súlyos terheket aggató kicsiny családi házak övezetei, a házgyári lakóházak sora a jellegzetes zuglói környezet hatására változatlanul — jó értelemben vett — előkelő atmoszférát áraszt. Olyan sajátosság ez, amely Óbudára, Kelenföldre, Újpalotára nem érvényes. Akár a húszesztendős Kerepesi úti, akár a fiatal és kicsiny Egressy téri, akár a modern Kacsóh Pongrác úti lakótelepről van szó, a fákkal,egyenes utakkal, tágas térségekkel sűrűn tarkított környék mindenütt teljes mértékben feledtetni tudja a koncentrált, tömeges lakásépítéssel 13