Budapest, 1973. (11. évfolyam)

12. szám december - Fekete Gábor: Az Erzsébetvárosban

A VII. kerület valóságos csemege a városkutatóknak. A helytörténész könyvtárnyi örökségben dúskálhat, amikor az elapadhatatlan történelmi, munkásmozgalmi, kulturális információkat tanulmányozza. A statisztikus pillanatok alatt adatokkal igazolhatja a kerületi különlegességeket, például azt, hogy nemcsak hazánkban, de széles Európában sincs az erzsébetvárosihoz hasonló arányú népsűrűség. Az urbanisztika szakavatott értői elmerülhetnek a környezeti ártalmak — nevezetesen a zaj, a hulladék, a füst — e mikrokozmoszában. A városrendező pedig eltűnődhet azon a paradoxonon, hogy miért állítja őt szinte megoldhatatlan feladat elé a legrendezettebb, legegyenesebb utcák, útvonalak káosza. Sokak szerint az Erzsébetváros az igazi, a hamisítatlan, a tömény, a jellegzetes Pest. Zsúfoltságával, atmoszférájával, pezsgésével, pszichológiájával. Meg a benne élő, nyüzsgő, átvonuló embersereggel. Azt is mondják, hogy nem járt a fővárosban az, aki nem járt az Erzsébetvárosban. Mondják még, hogy a VII. kerület a Nagykörút fővárosa. Mondják továbbá, hogy a sajátosan fanyar pesti humor egyesegyedül e városrészben születik, innét árad szerteszét. Végezetül pedig határozottan állítják: olykor meg kellene próbálkozni azzal, hogy a külföldi turistákat, vendégeket ne csak a Halászbástyáról ismertessék meg a fővárossal, hanem az Almássy térről, a Majakovszkij utcából, a Nefelejts utcából. Mellesleg ugyanez — a budapestiekre is vonatkozik. Engels, Petőfi, Puccini Két négyzetkilométeren megyeszékhelynyi lakos, megközelítőleg 120 ezer ember él. A főváros csaknem legkisebb kerületén csaknem félmillió ember utazik át, ennyien róják itt az aszfaltot, a kövezetet naponta. Olyan utcákban, olyan házak előtt járnak el percenként, óránként, amelyekről — sajnos — fel sem tételezik a nevezetesség szenzációját. Vajon hányan tudják például, hogy éppen száz esztendővel ezelőtt kézbesítette a posta Engels Frigyes levelét a Népszava német nyelven megjelenő társlapja, az Arbeiter Wochen Kronik szerkesztőségéhez? Amelynek székhelye a mai Csengeri utcában volt, a 9. szám alatt. Az ország történelmének különben is sok lapja íródott ebben a városrészben, ahol minduntalan megállapítják: ha a Belváros Budapest szíve, akkor az Erzsébetváros Budapest lelke. 1918 novemberében Rudas Lászlóék a Munkások Irodalmi Egyesületének Dohány utcai helyiségében tanácskoztak egy új párt alakításáról. Ezzel egyidőben ugyanerről a témáról Gőgös Ignác és Hámán Kató tartott értekezletet a Fodrász szakszervezet Akácfa utcai helyiségében, öt nappal a Tanácsköztársaság kikiáltása után Kun Béla a Dembinszky utca 6. szám alatt hirdette meg a két párt egyesülését. A Fővárosi Népbizottságnak a zárt- és magánkertek igénybevételéről szóló rendelete is a kerületben, a Damjanich utca 42. szám alatti telken realizálódott először Budapesten: itt nyitották meg az első játszókertet. Hat évvel később, a Vági István által szervezett MSZMP alakuló ülését az akkori Aréna út— Abonyi utca sarkán levő Grádó kávéházban tartották. A Dob utca 10-ben lakott albérlőként, s a Klauzál utcában dolgozott, innét indult 1930 nyarán ifjúmunkás tüntetésre Kádár János. 1945 februárjában a felszabadult Budapest első kultúrműsoros matinéja az Izabella utcai színházban zajlott le. Számtalan emléke fűződik a munkásmozgalomnak a MÉMOSZ székházhoz, a Népszava Könyvesbolthoz, a Munkás Testedző Egyesülethez. Az irodalombarátok is tallózhatnak a becses kerületi értékek között. Az Erzsébetváros köveit koptatta kisdiákként Petőfi; apja egy Síp utcai cipészmesterhez adta német szó tanulására. Évekkel később pedig már ismert költőként, fiatal házasemberként költözött be Dohány utcai, háromszobás lakásába, Jókai szomszédjaként, gyakran vendégül látva Arany Jánost. József Attila az Emke kávéházban kifutóskodott 1914 nyarán. Húsz évvel később a Dohány utca 42—44. alatt levő Continental Szálló alagsorában, irodalmi délutánon szavalta el először a Külvárosi éj-t. Ady gyakran lakott a VII. A Dohány utca