Budapest, 1973. (11. évfolyam)

11. szám november - Kallós Ödön: Budapest hírneve a világpiacon

elkövetkező évtizedekre (tetszetősebben: a századfordulóra, az ezredfordulóra) vonatkozóan legalább annyira megbízható, valószínűsíthető elgondolásuk, hogy belőle a közelebbi időszakokban szükségessé vagy időszerűvé váló döntések (pl. az ötéves tervek) helyessége ellenőrizhető, igen jó közelítéssel visszaszámolható. A távlati elgondolások alatt itt is (kiváltképpen itt!) az elemzések, a számok, a változatok sokaságát kell érteni, melyek azonban nem a kisebb jelentőségű, hanem a városfejlesztés szempontjából alapvető fontosságú kérdések megválaszolására összpontosulnak (gazdasági struktúra, környezetvédelem, népesedés, életszínvonal, országos és nemzetközi viszonylatok stb.). Ezekben a meszszibb távlatokra utaló kérdésekben a nagyközönség és a jómagam általános tájékozottsága meglehetősen csekély, illetve hiányos, ami az idevágó hivatalos közlések szűkszavúságával, érthető óvatosságával magyarázható: nincs még a főváros összefüggő távlati fejlesztési terve olyan kidolgozott, kiérlelt, a magasabb fokozatú — országos — tervekkel egyeztetett állapotban, hogy azt már nyilvánosan bemutatni és megvitatni, felelős testületekben jóváhagyni, jóváhagyott formában pedig közzétenni lehetne. Mindez, ismétlem, nem hat kedvezőtlenül a folyamatban levő munkák tervszerűségére, csak nekem okoz, válaszom megadásában, nehézségeket. Merőben más a mostani (az 1975-ig terjedő, törvényen alapuló) és az előkészületben levő következő (az 1980-ig terjedő) ötéves, valamint az éves városfejlesztésitervekkelkapcsolatos helyzet. Ezek a tervek közismertek, vagy rövidesen azzá válnak (ismeretük, azt lehet mondani, kötelező), róluk mind az előkészítés, a megvitatás és a jóváhagyás szakaszában, mind majd annak idején a végrehajtás, a beszámolás során szinte naponként adnak tengernyi tájékoztatást, és szerezhet mindenki, közvetlen részvétel útján, személyes élményt. Persze, hogy nagy változást hoz Budapest életében a dél-budai kórház, a margitszigeti gyógyüdülő, a metró második fővonala és még sok más, 5 — 8 éven belül megépülő objektum, a Vár-hegy, a Víziváros, Óbuda, Újpest, a Józsefváros, Csepel, Pesterzsébet rekonstrukciója, de róluk annyiszor volt szó, hogy e helyütt és ebből az alkalomból már nem lehet újszerűt, hatásosat közölni. További meddő elmélkedés helyett következzék most már: A válasz Fejlődéséről, soron következő másfél-két évtizedéről fővárosunk maga árulja el a legtöbbet, különösen annak, aki hosszabb ideje kíséri figyelemmel a város életét, ismeri múltját, szemtanúja volt legnagyobb pusztulásának, a rossztól való megszabadulásának, újjászületésének és ismeri nagyszerű jelenét. A jövőre vonatkozó legfontosabb értesüléseimet ez a kútfő szolgáltatja. Számomra így nem kétséges, hogy a város külső arculatában, megjelenésében igen lényeges változás fog végbemenni, mégpedig a legjobb értelemben: tovább színesedik-gazdagodik már most is lenyűgöző látványa, elragadó bája. Elkészül a budavári palotaegyüttes, az egyetemi városrész, kiegészül és északra-délre hosszan kiépül a Duna mindkét partvonala. Megfiatalodnak, megszépülnek a belső kerületek, körülöttük kialakul az új városrészek, a ligetek és a parkerdők összefüggő gyűrűje. A városi élet követelményeihez és látványához jól illeszkedően korszerűsödnek az üzemek, ipartelepek. Alegvalósul a teljes belső és elővárosi, valamint az országos autópályákhoz csatlakozó úthálózat és gyorsvasúti rendszer. Tiszta lesz a város levegője, jó és elegendő a vize. Talán valamelyest nagyobb lesz a csend is. A megkezdett felsorolást csak azért nem folytatom, mert a leglényegesebb változást nem a város látványában, javainak gyarapodásában, hanem az életkörülményeknek részben ezek hatására bekövetkező alakulásában, pl. a lakásviszonyok, a közlekedés, az ellátás és a szolgáltatás, a műveltségi színvonal stb., stb. igen jelentős megjavulásában látom valószínűnek. És abban, hogy mindez a nagy és mély változás magával ragadja, a szocialista eszmék és normák irányában tovább formálja, tehát előnyére megváltoztatja az általános emberi-társadalmi tudatot és magatartást, egyszóval az embert is. Remélem, így lesz! Vas István Levél a szabadságról (Részlet) Van költő, aki verssel idézi az ifjúkorát, s élnek előttünk száz üdefényű hasonlaton át nyáj és pásztor, ház körül apró csirke, galamb — énkörülöttem nem vala természet, csak a gang. Emlékem ma, az elmúlt éveken át idehajt nagyságát, szobalányt, egy egész nagy pongyolarajt, házmesterszót, vad porolást és konyhaszagot, jó emléket az egy kávépörkölde hagyott. S bár nem nyílt nekem erdők zöld sűrűsége, se rét. jól ismertem a város minden sétaterét. Csókokat is Szent Margit jól ápolt szigetén váltottunk később, szívem első hölgye meg én. Szénakazal nem volt körülöttünk, más e világ, áltermészet, sétautak, sok kerti virág. ízlés nélküli, szürke, cikornyás épületek, ez honom, otthonos én már csak köztük lehetek, itt a lakosság rossz, cinikus s a beszéde kevert. Itt a magyar szó nem száll tisztán, torz. kitekert. Álelegancia illeg az utcán, pompa, hamis, ó. hogy utálom, bárha hazámul vállalom is. Később a munka a város más részébe sodort, ott, hol az új templom sem tudta a régi nyomort szépíteni, s hol a rongyos lázadozók tömegét fegyver, kardél és lovasattak kergeti szét. Sűrű, kormos füst feketíti a rossz levegőt, kettős őrszem a tőkét védi a gyárak előtt. . . Most legalább Budapestet látom nappal is én, munka között idegen lett nékem a nappali fény. Az sem bánt, ha kegyetlen tűz le napos, heves ég, kánikulában sincs hűsítőbb, mint a henyeség. Majd felüdít uszodában a víz, nagyokat ha úszom, víznél jobban régi kötésű Horatiusom. Nem tenger vize, jól tudom én, e medence, de lágy habja ma úgy takar, úgy ölel át, mint télen az ágy Selyme ha véd, mit is árt, hogy az égen nagyzol a nap Óráim ma baráti mosollyal imígy múlanak. Ámde ne hidd, hogy csak pihenéssel múlik a hét, új nyelvet tanulok s képzeld csak, az angolokét. Emlékszel, hogy e nyelvet gyűlöltem valaha, mert a szememben az üzleti élet nyelve vala. Bosszút azonban úgy állok e kalmár nyelvezeten, nyelvtanomat mindjárt költői felé vezetem, s bár tele durva hibákkal könnyű gyakorlatim, érzékem tüzesül már Shelley nehéz dalain, így eme nyelvet, amely tudományom elől elinal, majd utóiérem a költészetnek szárnyaival. Úgy képzeld, hogy míg neked írom a verslevelet, estefelé már kedvesem erkélyén heverek. Látszik egész Budapest a Dunával a balkon alatt, bámulom a hegyeket meg a gyárakat és hidakat. Lám, mi szokatlan idill! Mert vágyam s képzeletem ily ravaszul diadalmas a városi környezeten. Alkony, a fák közt már a nap éji sötétbe ível. Tőlem e két hét és a szabadság így múlik el. Ámde panaszra időm minek is pazaroljam el én? Nézem a napsugarat, hogy játszik a fák tetején.