Budapest, 1973. (11. évfolyam)
11. szám november - A megyék Budapestért
ANKÉT A JÖVŐRŐL A „Budapest" kérdésére válaszol: KÖBÖL JÓZSEF, a Fővárosi Tanács tagja sok közé emeli. Kötelességünk, hogy e természeti-táji szépségeket megőrizzük; hogy létesítményeink ne csökkentsék, hanem kiegészítsék, kiemeljék a természeti adottságok hatását. Különös figyelmet kell fordítanunk a Duna két partjára és a budai hegyvidékre. Aki csak egyszer is látta Budapestet, abban ezeknek a képe kitörölhetetlen emléket hagyott. Ez a terület nemcsak táji szépsége miatt igényel különös gondoskodást, hanem azért is, mert Budapest egészséges levegőjének legfontosabb szállítója. Az elmúlt időszakban a nem kellően irányított építkezések, a hegyvidék növényzetének pusztítása jelentős károkat okozott. A jövőben a legnagyobb gondossággal és részletességgel kell megszabni a beépítés módját, méreteit és sűrűségét. Olyan telekpolitikát kell kialakítani, amely biztosítja a budai hegyvidék összefüggő vegetációjának fennmaradását. És azt, hogy az építkezések — összhangban a természeti adottságokkal — biztosítsák e párját ritkító tájban rejlő szépségek érvényesülését. A főváros fekvése, természeti adottságai, épületegyüttesei, lakóinak barátságos természete és — nem utolsósorban — a magyaros vendéglátás felkeltették a nemzetközi érdeklődést. Ezt tanúsítja Budapest állandóan növekvő idegenforgalma. Ézen adottságaink mellett éghajlati viszonyaink és elhelyezkedésünk Európa térképén ugyancsak alkalmassá teszik a fővárost arra, hogy Európa egyik szellemi találkozóhelyévé fejlődjék. ' Ma még nagyrészt hiányoznak azok a létesítmények és szervezeti keretek, melyek az ilyen szellemi centrum kialakításához nélkülözhetetlenek. Az elkövetkező időszakban meg kell teremteni e szellemi központ anyagi és szervezeti feltételeit. Föl kell építeni a szükséges létesítményeket — szállodákat, vendéglátó létesítményeket és légióként egy kongresszusi központot —, melyek együttesen magas színvonalú és kellemes keretet nyújtanak a nemzetközi rendezvények számára. Mindennek nyomán, reméljük, Budapestet a kongresszusok városaként is megismeri és megszereti a világ. Feladatainknak a következő ötéves tervekben történő konkrét megfogalmazása a Fővárosi Tanács feladata. Ezt a feladatot ma is nagy hozzáértéssel és felelősséggel végzik. Az építőiparra vár a kitűzött célok megvalósítása, s ezt mi nagy örömmel végezzük s fogjuk végezni a jövőben is, a főváros dolgozóinak érdekében és örömére. Miben látom a következő 15—20 éven belül Budapest életében a leglényegesebb várható változást? Nehéz a kérdésre egyértelmű választ adni. A főváros a következő 15—20 évben, éppúgy, mint az elmúlt évtizedekben, bizonyára egyidejűleg sokoldalúan fejlődik. Nem képzelhető el, hogy egy-egy szolgáltató ág, vagy a termelés, más ágazatok arányos fejlődése nélkül ugrásszerűen fejlődjék. így például a motorizáció megköveteli az utak kiszélesítését, fejlesztését, a termelés nagy követelményeket támaszt a közlekedés, az energia- és közműszolgáltatással szemben, a lakásépítés igényli a városi közlekedés, a közművek fejlesztését stb. Mégis — ha mérlegeljük, hogy a város képében, a lakosság életmódjában várhatóan melyik szolgáltató ág fejlesztése hozhatja a legnagyobb változást, úgy a tömeges lakásépítést kell kiemelnünk. Egyébként a lakásépítés követeli meg leginkább az egyéb szolgáltatások gyors fejlesztését is. * A lakások tömegét a közelmúltban főleg üres, vagy csaknem üres, mezőgazdaságilag hasznosított külterületeken építettük meg. Ily módon „urbanizáltuk" az eddig lakatlan területeket, alaposan megnyújtottuk, kiszélesítettük a közlekedési és a közműhálózatot. Valószínű, hogy a század végéig, ha csökkenő mértékben is, folytatódik a város • szélein található „szabad" területek beépítése. (Káposztásmegyer, Békásmegyer, Csillaghegy stb.) Ugyanakkor elkerülhetetlenné válik, hogy a főváros belső, elavult városrészeit fokozódó mértékben rekonstruáljuk és a fővároshoz kapcsolt elővárosok falusias-kisvárosias jellegét fokozatosan megváltoztassuk a földszintes, gyenge, korszerűtlen házacskák elbontása és modern házak építése útján. A belső, elavult városrészek rekonstrukciója és az elővárosok fokozatos átalakítása a főváros képének erőteljes megváltozását eredményezi. Már nemcsak a „Duna-tengely" szépségeire lehetünk büszkék, hanem azokra a változásokra is, amelyek sok százezer ember életét teszik kellemesebbé. Már napjainkban is tapasztalhatjuk a Vízivárosban, Pesterzsébeten, Kőbányán, a Józsefvárosban és másutt, hogy az elavult városrészek rekonstrukciója milyen általános változást eredményez. Az utak kiszélesednek, nyomvonaluk gyakran ésszerűbbé válik, gazdagodnak a zöldterületek, szellősebbé válik a lakónegyed. Modern iskolák, üzletek bújnak ki a földből. A sűrűn beépített városnegyedekben elbújó közép- és kisipar, a raktárhálózat kitelepül, nem rontják az emberek közérzetét és nyugalmát. Az elkerülhetetlenül növekvő motorizálás is könnyebben elviselhetővé válik a szélesebb utakon, a parkírozó helyek kiszélesedésével. Az elavult városnegyedek rekonstrukciója tehát igen előnyös a városképre és az emberek életmódjára. Nem lenne helyes azonban, ha megfeledkeznénk néhány negatívumról. A rekonstrukció igen drága. A bontási területen a közműveket úgyszólván teljesen újjá kell építeni, a tényleges lakásszaporulat csökkenő mértékű. Sokan — joggal — szóvátették már, hogy habár a főváros tömeges lakásépítésének feltétele a gyárszerű lakástermelés, a házgyárak léte, — a főváros képét nagyon rontja az egymagasságú, egyforma, hatalmas házak tömege. * Még egy jelenséget szóvá kell tennem, olyat, amelyről viszonylag kevesebbet beszélünk. A modern lakások építése áldás a komfort nélküli, szűk, egyszobás lakásból ideköltözőknek. Ugyanakkor akaratlanul is segíti az urbanizáció egyik kellemetlen kísérő jelenségét — az elidegenedést. Több oldalról teszik szóvá, hogy a földszintes, mélyudvarú házak lakásaiból a modern lakótelepekre költözők, miközben dicsérik a fürdőszobát, a központi fűtést és a modern lakás egyéb áldásait, hiányolják a régi környezetet. Az elővárosok, a rekonstruált öreg városrészek lebontott házaiban a lakók úgyszólván családiasan éltek egymás közt. A férfiak összejártak kártyázni, vitázni, az asszonyok kézimunkázni, beszélgetni; a fiatalok között gyakori volt a házasság; s a gyerekek zsivaja, játékai tették elevenné a légkört. Az új lakónegyedekben elszigetelődtek, új ismeretségek nemigen keletkeznek. Szociológusainknak, várospolitikusainknak az eddiginél jobban fel kell figyelniük ezekre az új jelenségekre, és keresni kell a megoldás módját, tanulmányozva a felszabadulást követő időszak kedvező tapasztalatait is. 17