Budapest, 1973. (11. évfolyam)

11. szám november - A borítón: Czeizing Lajos felvétele

ANKÉT A JÖVŐRŐL A „Budapest" kérdésére válaszol: KÁLLAI GYULA, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke Hajdú-Bihar megyében születtem, Debrecen és a megye minden gondját-baját, eredményét ma is a magaménak érzem. Ugyanakkor Budapest az otthonom: már több mint negyven éve itt élek, és valljuk meg: nem kell ahhoz négy évtized, hogy ezt a várost mélyen és igazán megszeresse az ember. Jól tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki tudatosan vállaltam a kettős kötöttséget. 1930-ban,' amikor a fővárosba jöttem, már voltak elképzeléseim Budapest jövőjéről, de egy súlyos háborút, ostromot, az életek és értékek kegyetlen pusztulását kellett átélnünk, hogy ezek a várakozások az újjáépítés, s az új ország építése során megvalósulhassanak. Most megvan a módunk és jogunk nemcsak az álmodozásra, de a tervezésre és az építésre is. Egyetlen mondatba sűrítve: én azt várom, hogy Budapest 15—20 év múlva valóban egy szocialista ország fővárosa lesz, ehhez a ranghoz méltóan fejlődik. Ez nemcsak azt határozza meg, milyennek képzelem a várost, hanem hogy milyennek képzelem annak életét s majdani lakóit is. Budapest természetesen továbbra is hazánk politikai és társadalmi, ipari és kereskedelmi, kulturális és tudományos központja lesz. De nem úgy, ahogyan korábban. Fővárosunk régen magányos óriás volt, összes többi városunk elmaradt mögötte. Az utóbbi években vidéki városainkban olyan pezsgő élet bontakozott ki, amelyet szemlélve elmondhatjuk: Budapest már nem az egyetlen magyar nagyváros. Versengve fejlődik az egész országgal. Méginkább így lesz ez 15—20 év múlva. Véleményem szerint a szocialista főváros jellegéhez az is hozzátartozik, hogy osztatlan, monopolisztikus helyzete a többi várossal szemben megszűnik. Fővárosi szerepét a gyorsan, dinamikusan fejlődő vidéki városokkal összhangban kell betöltenie, sokszor úgy, hogy vidéki városaink az élet egyes területein meg is előzik, túlszárnyalják. Vannak olyan előnyök, amelyeket a vidékiek jobban ki tudnak használni. Sok újonnan települt vidéki üzemben fordultam meg mostanában. Iparfejlesztési programunk következménye, hogy legkorszerűbb üzemeink nagy része nem Budapesten, hanem vidéki városainkban található. Kétségtelen, hogy ezek kádergondjai eleinte nagyobbak, hiszen gyakran az üzemi életet még nem ismerő falusi, sőt tanyasi lakosságból kell szakmunkásgárdát kinevelniök. Ám ugyanakkor korszerű épületek, az üzemszervezés minden új lehetőségét kihasználó gépsorok állnak rendelkezésre, az üzemek környezete pedig parkjaival, virágaival, tágasságával nem is hasonlítható az öreg, sokszor komor, pesti gyárudvarokhoz. Budapestnek meg kell újulnia, s ez a folyamat a szemünk előtt játszódik le. A leglátványosabb változásokat a külső kerületekben tapasztalhatjuk, ott, ahol valaha a város nyomorövezete húzódott. A hajdani külvárosok helyén, ahol sokszor közművesítés nélküli lakásokba zsúfolódtak össze a munkáscsaládok, olyan korszerű lakótelepek kezdik körülölelni a fővárost, amelyek nemcsak kulturált életkörülményeket biztosítanak, hanem parkjaikkal, játszótereikkel, iskoláikkal, óvodáikkal, bevásárló központjaikkal a szocialista főváros példamutató részeivé válnak. 15—20 év alatt nemcsak az égető lakásgondokat oldjuk meg, de a metró továbbépítésével, a kommunális szolgáltatások fejlesztésével még otthonosabbá is tesszük az új városrészeket. Tapasztalhattuk, hogy a régi városrészek átformálása sokszor nagyobb erőfeszítést, szervezőkészséget követel, mint újat teremteni előzmények nélkül. Ám azok a tapasztalatok, amelyeket a József Attila lakóteleptől a most épülő Óbudáig összegyűjtöttünk, lehetővé teszik, hogy egyre eredményesebben, igényesebben folytassuk a város arculatának átformálását. Ugyanakkor nem feledhetjük el, hogy az új építése mellett örökségünkben nemcsak változtatni való, hanem őrizni való is bőven van. Nagyra értékeljük az új lakótelepeket, a külső kerületek újjáformálását, ám arról sem feledkezhetünk meg, hogy Budapest sajátos városképét, hangulatát változatlanul a Vár, a Gellérthegy, a Duna-part, a Belváros határozza meg. Ez nemcsak most van igy, hanem így lesz 15—20 év múlva is. Tiszteletre méltó az a gondosság és szeretet, amellyel városrendezőink, építészeink ezekhez a patinás városrészekhez nyúlnak. Az értékek megbecsülése természetesen nem jelenti azt, hogy a tatarozáson kívül semmit sem tehetünk. A várbeli foghíjak beépítése, a Belvárosban folyó munkák, vagy a sokunk által annyira szeretett Erzsébet-híd bizonyítja, hogy az újjáépítés egyben fejlesztés, korszerűsítés is. A megoldandó feladatok között fontosnak érzem, hogy a következő években a patinás városrészekben ne csak az épületek külső képe legyen gondozott, hanem a kapualjak, a lépcsőházak, az udvarok is csinosodjanak. A főváros gondozottságát nem tudja megoldani egymagában sem a tanács, sem a házkezelőség, sem a köztisztasági hivatal, bármekkora keretek álljanak is rendelkezésre erre a célra. Szívesen látnám, ha a következő években a régi városrészek megújulásával együtt Budapest fürdőváros jellege is erősödnék, mert az ebben rejlő lehetőségek még távolról sincsenek kihasználva. Termálfürdőink és strandjaink fejlesztése mellett a város hangulatát az is jól szolgálná, ha több helyen alakítanának ki szép szökőkutakat. Nekem úgy tűnik, más világvárosban erre nagyobb gondot fordítanak. A Hazafias Népfront egyik fontos munkaterülete, hogy szervezze a társadalmi összefogást a lakóhely fejlesztése, szépítése érdekében. Ezen a területen, főleg a falvakban, de a vidéki városokban is, nagyobb sikereket értünk el eddig, mint Budapesten. Ez természetes is, hiszen a kisebb közösségekben könnyebb összefogni az erőket, egyszerűbb a szervezés. Ám most, a főváros századik születésnapja alkalmából Budapesten is sikerült társadalmi üggyé tenni a főváros és a szűkebb környezet csinosítását. A pesti ember nem közömbös, és nem is lehet az. A mi dolgunk, hogy az a szeretet, segítőkészség, amely most megnyilvánult, tartósan megmaradjon és tovább erősödjék. A centenáriumi ünnepségek alkalmából vidéki városaink felajánlásokat tettek Budapestnek, illetve az egyes kerületeknek. Jó lenne az is, ha a kapcsolat nem szorítkoznék egyetlen ünnepi alkalomra, hanem állandó együttműködéssé fejlődnék. A kerületek és a vidéki városok mindkét fél számára értékes tapasztalatokat adhatnak, segíthetik egymás fejlődését. A népfrontmozgalom szorgalmazni fogja, hogy ez így legyen. Centenáriumát ünneplő fővárosunk fejlesztési terveit ismerve, joggal bizakodhatunk abban, hogy az ezredfordulóra ez a város, szocialista hazánk fővárosa nemcsak milliók lakóhelye, han-em otthona, s további nagy célok elérésének munkahelye lesz. Nemcsak az ország népe tekint büszkeséggel a fővárosra, de Budapest lakossága is magáénak érzi szocialista hazánk minden eredményét. 6