Budapest, 1973. (11. évfolyam)

10. szám október - Vértesy Miklós: A „pesti kényszerítő dologház”

A Fűzfa utcai házban az első évben 310 személyt helyeztek el: 125 fiút illetőleg férfit és 185 nőt. Az elért eredmény — ha ugyan hitelt adhatunk az egykorú tudó­sításoknak — bámulatra méltó, mert 53 férfi és 129 lány „meg­javult": részben cselédnek álltak be, részben mesteremberekhez kerültek, és gazdáik — állítólag — meg voltak velük elégedve. A budai tanács is tervezte egy hasonló intézmény felállítását, az anyagiak azonban hiányoztak hozzá. A Fűzfa utcából a Kerepesi útra A Fűzfa utcai épület tűzveszé­lyes volt, szobái kicsik, nyirkosak és egészségtelenek. Hatvan sze­mélyre rendezték be, ám előfor­dult, hogy egyszerre 150 kény­szermunkás zsúfolódott benne össze. Ezért a tanács 1844 áprili­sában 32 000 pengőforintért meg­vásárolta a Kerepesi (ma Rákóczi) út és Vas utca sarkán álló Kubi­nyi-házat. Az épület 1025 négy­szögöles udvarát, ahol a rabokat jól lehetett foglalkoztatni, Hild Károly kőmíves 1260 forintért magas fallal vette körül. A belső átalakításra nem sokat költöttek, ezt maguknak a fegyenceknek kellett megcsinálni. A homlok­zatra felirat került: „Pesti kény­szerítő dologház. Pesther Zwangs­arbeits-Haus." Az új helyen emelkedett a lét­szám és megnőtt a férfiak aránya. 1846 áprilisában például 336 kényszermunkás dolgozott itt, köztük 186 férfi. Illetőségi hely szerint 132-en (közel 40%) pes­tiek voltak; 11-en Budáról, 7-en külföldről kerültek ide, a többiek pedig az ország legkülönbözőbb vidékéről. A korabeli újságcikkek szerint főleg a lebujokban, a piacok sát­rai alatt, a Városliget bokrai közt vagy a temetők környékén össze­fogott ismert tolvajokat zárták a dologházba. A beutalást eleinte a városi kapitányság intézte s ez határozatlan időre szólt; később a rendőrség határozott időre — többnyire fél évre — zárta ide a kényszermunkásokat. Olyan fiata­lok is akadtak szép számban, akiket nevelés céljából szüleik vagy más hozzátartozójuk adott be — ez esetben eltartásukért havi húsz forintot kellett fizetni. A város által létrehívott bizott­ság a gondnok és az őrök részére szabályzatot készített. Eszerint a gondnoknak kötelességévé tették, hogy a nyelvújítási szóval kény­szeröncnek nevezett beutaltakat írásra, olvasásra és számolásra oktassa. A szigorú napirend a dologház 37 éves fennállása alatt nagyjából ugyanaz maradt. Fel­kelés télen 6-kor, nyáron 5-kor. „Fejfésülés, kezek s arc mosása" és a hangosan, „ájtatosan" mon­dott reggeli imádság után 11-ig kézi munka következett, ame­lyet 8-kor rövid „kenyerezés" szakított félbe. 11 —12 között hetenként kétszer (később csak egyszer) „hitvallási tanítás" volt, a többi napon pedig írás, olvasás és számolás oktatása. Az ebéd és a déli pihenő után i-től 6-ig dol­goztak, utána „kenyerezés", majd 8-ig vagy 9-ig az írás, olvasás gyakorlása. A beszélgetést munka közben és éjjel szigorúan tiltot­ták. Vasárnapra a rendtartás 9-től 10-ig és 3-tól 4-ig imádkozást írt elő, a fennmaradó időben pedig olvasásban, írásban, számolásban való gyakorlást és „más különféle hasznos dolgokban való oktatást". Később egyórás délutáni sétát engedélyeztek. Az előírt étrend bizonysága sze­rint a koszt silány, kevés és egy­oldalú volt. Reggel: kenyér. Dél­ben: 3 meszely rántott leves és ugyanannyi főzelék, csütörtökön és vasárnap húsleves és 8 lat főtt hús. Este: kenyér, esetleg leves vagy főzelék. A napi kenyér­adagot egy fontban (56 dkg) állapították meg, később másfél fontra emelték. A hatvanas évek közepétől szerdán és szombaton saját pénzükért jobb ételt hozat­hattak maguknak a fegyencek. Mit dolgoztak a rabok? A Hetilap 1846. november 27-i száma leírja, hogy a dolog­házban az 1845/46. évben a mint­egy 300 fegyenc öltöztetéséhez szükséges ruha és fehérnemű el­készítésén kívül milyen munkát végeztek magánosoknak. Érdemes végigböngészni a hosszú listát! Gyapjútisztítás 8850 font, vá­logatás 3697 font, gyarattak 18473 és fontak 11 980 fontot, 230 font gyapotot kuszáltak, ki­verdestek 5300 és gyarattak 247 fontot, 4 font ispahánt csöllöttek. Gyapjúfonalból 76 631 pászmát cérnáztak. 74 font gyapjúfonalat és 15 darab báránybőrt tisztítot­tak, 25 font teveszőrt gyarattak. Selyemből 6 fontot téptek, 3-at gyarattak, 59 latot fontak. 31 381 nyúlbőrt tisztítottak és 40 270 da­rabot kidolgoztak. Kiválogattak 4992 font alcana-gyökeret, 75 font sáfrányt, 1377 font kávét, 297 font arab gumit és 107 font szennalevelet. 298 font krétát törtek meg, 103 rizsma papír­zacskót ragasztottak, 232 font tollat fosztottak, 2183 font kap­csot és hajtűt kötöttek össze, 647 720 darab öntött betűt kö­szörültek, 24 000 pár csizmarózsát sodortak és készítettek. Ezenkívül varrtak 1623 inget, 531 gatyát, 834 lepedőt, 215 szalmazsákot, továbbá vánkoso­kat, kötényeket, sapkabéléseket, zsebkendőket, törülközőket, asz­talkendőket, kötöttek harisnyá­kat és 4437 napszámot töltöttek el betűöntésnél és fonógépnél. A Hetilap a felsorolás végén büszkén állapítja meg, hogy a végzett munka mennyiségéből „ez intézet célszerűsége és jóté­kony hatása a közbátorságra, szemmel látható." A munkadíj öthatodát az inté­zet fenntartására fordították, de ez az összeg kevésnek bizonyult. A hiányt a várostól kapott évi 17 500 forintos támogatásból pó­tolták. A bér egyhatoda maradt a kényszermunkásoknak. így — mint a Vasárnapi Újság írta 1875-ben — „félév alatt a szor­galmasok 30—40 forintot is össze­gyűjthetnek". Ugyanez a cikk arról elmélke­dik, hogy a dologházi nevelés eredményesebb lenne, ha a fő­város elegendő világító olajjal látná el az intézetet, mert akkor a fegyencek télen esti 7 óráig dol­gozhatnának, „s nem kellene a tétlenséget anélkül is kedvelő kényszermunkásoknak délután 4 órától egészen a lefekvés idejéig a pislogó mécsek körül ácsorog­niok." Eleinte testi fenyítést is alkal­maztak; a megszökött és vissza­hozott kényszermunkásokat pél­dául nyilvánosan megbotozták. Engedetlenség esetén „karperec­cel — egy zárral ellátott lánccal — kötötték össze az elítélt kezét és lábát. A nőket inkább böjtöléssel egybekötött magánzárkára ítélték. Később ez lett a férfiak megszo­kott büntetése is. A dohányzás tilos volt; a legtöbb büntetést e tilalom megszegése miatt kapták. Minden büntetés hetenként két­szeri kenyéren és vízen való böj­töléssel járt együtt, a napi ke­nyéradag ilyenkor két font (1,12 kg) volt. A hiányos koszt miatt a rabok többször sztrájkba léptek, azaz a Magyar Hírlap szavai szerint „a henyeség-hegyére vonultak". Ko­molyabb zavargás egy esetben tört ki: 1850-ben az egyik fel­ügyelőt két késszúrással olyan súlyosan megsebesítették, hogy pár nappal később meghalt. Za­vargások esetén az őrök segít­ségére rendőröket vezényeltek ki. Új dologház építése 1875-ben 150000 forint költ­séggel a mai Mező Imre utat és a Köztársaság teret összekötő utcában új dologházat építettek. A két építész, Pucher és Lohr középre magas világítótornyot tervezett, s ezt összekötötték 4 kétemeletes pavilonnal. Eredeti­leg 24 hálószobát terveztek 50-50 férőhellyel, de csak 16 terem valósult meg 30-30, összesen tehát 480 férőhellyel. A régi épü­letbe először a Rókus fiókkórháza került, később lakásokká és üzlet­helyiségekké alakították át s a harmincas években lebontot­ták. Uj helyén már nem sokáig működött a dologház, mert az 1879. évi XL. törvénycikk meg­szüntette ezt az intézményt, és helyette felnőttek részére tolonc­házak, fiatalkorúak részére pedig javítóintézetek felállítását ren­delte el. A dologház a beutaltakat rá tudta kényszeríteni a munkára, de a rideg szabályok, a börtönszi­gor és a rossz koszt nehezen ered­ményezhette a munka megszeret­tetését, bármennyire is dicséri a korabeli sajtó az e téren elért sikereket. Ráadásul a kényszer­munkások nem kaptak kárpitos, asztalos, szabó, cipész vagy más olyan szakképesítést, ami szaba­dulásuk után elősegíthette volna elhelyezkedésüket. Egészítsük ki az elmondotta­kat azzal, hogy a 16—18 éves, nehezen nevelhető, csavargásra hajlamos, de a züllés fokára még el nem jutott fiúkat, lányokat egybezárták megrögzött bűnö­sökkel. Nem nehéz elképzelni, hogy ezek a fiatalok mit tanul­hattak idős társaiktól! A dolog­ház megszüntetését már csak ezért sem lehet sajnálni. Az üresen maradt épületet a Kun utcai kórház fiókja foglalta el. A megszüntetett intézmény csak­nem teljesen feledésbe merült. Például a századfordulón kiadott 6 kötetes Magyar jogi lexikon már semmit sem tud róla. Pedig em­lékét és helyét még egy ideig utcanév is őrizte. Néhány évvel ezelőtt azonban a Dologház utca nevét Szántó Kovács János utcára változtatták. 35

Next

/
Thumbnails
Contents