Budapest, 1973. (11. évfolyam)

9. szám szeptember - Dr. V. G. M. Marijnen, Hága polgármestere: Igazgatás és beleszólás

Az európai lövárosok vezetőinek találkozója, Budapest 1972* Dr. V. G. M. Marijnen, Hága polgármestere Igazgatás és beleszólás Az európai fővárosok nagy része a ló és a szekér korszakában épült s fejlődött, amikor még a gázlámpák is csak a város központjának kiváltságát képezték. Hatalmas feladat, hogy ezeket a városokat a gépkocsi és sugárhajtású repülőgép korszakára, a higanygőz- és nátriumlámpákra, valamint olyan férfiak és nők különböző szükségleteire állítsuk át, akik csupán heti 5 napot dolgoznak, tehát joggal követelnek szabadidő-létesítményeket s ezer és egy másfajta kényelmet. Városomat, Hágát, nemrégiben öt francia végzős egyetemi hallgató kereste fel, akik négy országban utazva 4000 kilométert tettek meg, hogy a helyi közigazgatás struktúráját és problémáit tanulmányozzák. Érdekes beszámolót írtak, amelyben arra a következtetésre jutottak, hogy a városi közigazgatás még mindig a korszerű társadalom legdemokratikusabb sejtje. A mindennapi életben a megválasztott tanácstag jelenti a szavazó és a kormányzat között az egyedüli érezhető kapcsolatot. Mint e szakma régi emberei tudjuk, hogy a demokráciáról vallott efféle nézetek elméletileg igazak lehetnek ugyan, de a gyakorlatban ezekkel kapcsolatban sok a kérdőjel. Ellentét a hagyomány és a hatékonyság között A városok olyanok, mint az emberek. Külsőleg hasonlíthatnak egymáshoz, sőt még fennálló törvényeik is lehetnek hasonlóan megfogalmazva, mégis mindegyiknek más és más a személyisége, egyediek a problémáik, amelyeket múltjuk és eredetük határoz meg. Amikor leszálltam a budapesti repülőtéren és a szabályos, színes, megművelt földterületeket láttam, gondolatban visszatértem Amszterdam nemzetközi repülőterére és hozzáfogtam a két látvány összehasonlításához. Ha országomhoz közeledem, ott is megművelt földet, végtelen kis zöld és barna csíkokat láthatok. Ha viszont lejjebb száll a gép, az egész táj megtelik házakkal és gyárakkal, gépkocsikkal és apró kertecskékkel. Aki repülőgéppel érkezik Hollandiába, nem lát valódi vidéki tájat, hanem egy kiterjedt metropolist, amelynek a neve Randstad. Randstad Hollandia legzsúfoltabb része, ugyanakkor Európa legsűrűbben lakott területe. Randstad 4,5 millió ember otthona; ez egyharmada a 13 milliót kitevő egész lakosságunknak. Itt élnek és dolgoznak ezek az emberek, országunk területének egy-huszadán. A Randstad név szószerint gyűrűvárost jelent és * Az európai fővárosok vezetőinek budapesti találkozójára a résztvevők előadásokat készítettek. Úgy gondoljuk, szolgálatot teszünk olvasóinknak, ha az előadások szövegét — azok terjedelmétől függően kisebb-nagyobb rövidítéssel — folyamatosan közreadjuk. a térképen különböző csillagokból álló félholdhoz hasonlít. Magában foglalja Hollandbb három legnagyobb városát: Amszterdamot, Rotterdamot és Hágát, valamint a közel i kisebb városok egész sorát. Ezek együttesen akkora területet foglalnak el, mint Nagy-London, vagy Párizs, elővárosaikkal együtt. Ezek a városok mind a mai napig elkülönült egységek, mindegyiknek megvan a saját közigazgatása, politikája és a maga külön kis világa. Ténylegesen, társadalmi-gazdasági értelemben azonban máris egyetlen város — Hollandia egyedüli nagyvárosa és fővárosa. Párizs és London után Randstad a harmadik legnagyobb európai városkomplexum. S ez az a pont, ahol beleütközünk egyik közigazgatási problémánkba. Egészen világos, hogy hatékonyság szempontjából ezeket a külön városokat nagyobb egységekbe kellett volna Összefogni. így gazdaságosabban, ésszerűbben lehetne tervezni és építkezni. Randstad városai azonban akkor alakultak ki, amikor a lakosság száma a mainak még a felét sem tette ki. Törvényhozásuk még most is részben a napóleoni korszak jogrendszerén és az 1851. évi Városi Törvényen alapul, amelyet parlamentünk 38 évvel a francia megszállás alól történt felszabadulás után fogadott el. Igaz, hogy az 1851. évi városi törvényt módosításokkal, kiegészítő rendelkezésekkel többször kibővítették, s ezek növelték a helyi felelősséget és hatáskört, általában nagyobb decentralizálást tettek lehetővé. Ez a rendszer azonban egészében csakis egy olyan mezőgazdasági területen felelhet meg, amelyben az elkülönült városok egymástól távol fekszenek; és nem a mai helyzetnek, amelyben egy-egy várostömörülés területén tíz-tizenöt különböző helyi hatóság is található. A második világháború után a társadalmi rendszerekben bekövetkezett változások és a lakosság gyors növekedése következtében a városok összetömörültek. Nagyobb közigazgatási kerületekre van tehát szükségünk; ezek sokkal alkalmasabbak lennének a zsúfolt agglomerációk jobb igazgatására. A számtalan szociológiai prognózisból valamenynyien tudjuk, hogy a következő 25 év során a lakosságnak talán 80°o

-a él majd városokban. Ez azt jelenti, hogy a városi igazgatást feltétlenül korszerű módszerekre kell alapozni. Minél gyorsabban, annál jobb. Merre tart a korszerű városigazgatás? A korszerű városigazgatás gyakran egy olyan óriási szövetkezeti testület irányításához hasonlít, amelyben minden fél bizonyos fokig részesedik a végeredményből. Amíg azonban valamely szövetkezet elégedetlen ügyfele más ellátási forráshoz is fordulhat, ezt a városlakó aligha teheti meg. A kölcsönös függés tehát sokkal nagyobb. Az igazgatás nagyon bonyolult modell szerint működik. Nincs például jogunk arra, hogy az egyénnek a gépkocsivásárlást megtiltsuk. A polgárnak joga van arra is, hogy több utat és parkolóhelyet követeljen. Ezért kénytelenek vagyunk az öreg városokban a meglevő épületeket lebontani és az évszázados fákat kiirtani. Az ilyesmit viszont a városi lakosok egyéb csoportjai kifogásolják — pedig a legtöbbnek közülük is van kocsija. Hajlandó vagyok kijelenteni: abban különbözünk a magán- és állami vállalatoktól, hogy azokban az ügyekben, amelyeknél az érzelmek erősen érintve vannak, az emberekkel főleg közvetlen úton foglalkozunk. A jog egyszerű alkalmazása nem mindig célravezető, ha a város és lakosai között jó viszonyt akarunk elérni. Személy szerint nem tudom elfogadni azt a filozófiát, hogy egy város, vagy egy kormányzat nem mehet csődbe. Ha képtelenek vagyunk olyan égető problémákat megoldani, mint amilyen a lakásépítés, a tisztaság, a megfelelő munkaalkalmak, a tervezés vagy az igazgatás koordinálatlansága — ezt mi másnak nevezhetnénk, mint csődnek? Az összevonás eléggé fájdalmas folyamat, valaki mindig sérelmet szenved. Különösen, ha a demokrácia és a presztízs kérdése is kockán forog, ami városok összevonásánál elkerülhetetlen. Úgy látszik, hogy Buda—Pest esetében ez az összevonás kitűnően sikerült. Dehát azóta egy teljes évszázad állt rendelkezésre, az esetleg fennálló problémák megoldására. 4 A koncentráció azonban benne van a levedben. Láthattuk az utóbbi években, hogy a hatékonyság és a gazdaságosság érdekében vállalatok nagyobb egységekbe olvadtak össze, hogy kihasználják az együttes szellemi és anyagi kapacitást. Ha azonban az összevonás az üzleti életben játszódik le, ez a feleket tulajdonképpen csak kis mértékben érinti. Ahol a múlt belép a jelenbe Sok az öreg városunk, egyesek már a római időkben léteztek (Nijmegen, Utrecht, Maastricht). Vidéken és a Randstad egészében a legtöbb hely még a 12. és 13. századból származik. Közülük sok mezőgazdasági településekből, halász- és állattenyésztő telepekből alakult ki. Mások földrajzi helyzetük alapján váltak kereskedelmi központokká. Ezeken a helyeken a lakók jellege és életmódja eltér egymástól, mentalitásuk pedig ma is különbözik. A németalföldi fejlődésben a városok fontos szerepet játszottak. Az európai történelem során már meglehetősen korán meggazdagodtak, hatalmassá váltak és elég tekintélyre tettek szert ahhoz, hogy számolni kelljen velük. A feudális urak, akiknek a háborúzáshoz és udvaruk fenntartásához nagyon kellett a pénz, csekély jogok megadása fejében súlyos adókat préseltek ki belőlük. így népünk hagyományosan büszke történelmi határaira és hozzászokott, hogy a közügyekben szava van. Amiért másoknak fegyverhez kellete nyúlniuk és harcolniuk, azt a mi népünk elev-. adottnak tekintette. Ebből a szempontból erősen 7