Budapest, 1973. (11. évfolyam)

8. szám augusztus - Puskás Béla: A középkori budai várpalota képének rekonstruálási kísérlete

Mozaik a főváros múltjából Az első honoráriumper Korunkban magától értetődik, hogy a kiadott könyv szerzőjét tiszteletdíj illeti meg. A feudalizmus idején a szellemi tulajdon iránti érzék ismeretlen volt, ez csak a korai kapitalizmussal kapcsolatban kezdett kialakulni. A szerzői jog tételes szabályozása mindenütt későn történt meg; Magyarországon 1884-ben. Szerzői honoráriumért azonban már korábban is indítottak pert; nálunk először Kovachich Márton György, aki összegyűjtötte a magyar törvényhozás történetére vonatkozó adatokat. Művét a budai Egyetemi Nyomda Supplementum ad vestigia comitorum címmel 1798 és 1801 között három vaskos kötetben kiadta. A neves jogtudós a munka kiadására nem kötött szerződést, mert ilyesmi — mint később kifejtette — csupán a haszonra dolgozó magánnyomdákkal kapcsolatban szokásos. Az Egyetemi Nyomda a tankönyvek kizárólagos kiadására azért kapott kiváltságot, hogy jövedelme egy részét a hazai tudományos irodalom fellendítésére fordítsa. Mégsem akart tiszteletdíjat fizetni. Kovachich ezért 1799-ben panasszal fordult a helytartótanácshoz. A tanács ívenként két arany honoráriumot ítélt meg számára, ám a nyomda még ekkor sem fizetett. Részben kárpótlás gyanánt, részben történetírói érdemei elismeréséül 1804-ben a helytartótanács azt javasolta az uralkodónak, hogy nevezze ki Kovachich Márton Györgyöt az ország diplomatico-statisztikai történetírójává, adjon neki királyi tanácsosi címet és évi 1500 forint fizetést. A pénzt az Egyetemi Nyomda fizesse5

Kovachich pedig honorárium nélkül engedje át kiadásra a nyomdának valamennyi munkáját. A kancellária pártolta az indítványt, azzal a változtatással, hogy a fizetés az egyetemi alap terhére történjék. I. Ferenc pontos kimutatást kért mind az Egyetemi Nyomda, mind a tanulmányi alap bevételeiről, kiadásairól, s ennek elkészülte után akart csak határozni. A döntés azonban később sem történt meg, s a kiváló tudós haláláig nem kapta meg sem a tiszteletdíjat, sem az 1500 forintos fizetést. Katonatemető a Déli pályaudvar helyén A mai nemzedék már semmit sem tud arról, hogy a Déli pályaudvar északi részén — ahol most készül az új, modern állomásépület —, és az ettől kissé északra eső területen, a Krisztina körút és az Alkotás utca által határolt háromszög csúcsán 1797-ig katonatemető terült el. 1788 —90-ben a török ellen harcoló katonák között járvány pusztított. A fertőző betegséget orvostörténészeink szerint valószínűleg tífusz, paratífusz, kiütéses tífusz és vérhas baktériumai okozták. A járvány, amelyet a moldvai és szerbiai harcterekről hurcoltak be, számos áldozatot követelt. A parancsnokság sokallta a temetésekkel járó költséget, fáradalmat. Takarékosságból tehát úgy intézkedett, hogy délutánonként egyszerre 6 — 8 ruhátlan hullát szállítsanak ki a temetőbe — koporsó nélkül! — és a halottakat csak másnap temettette el. Nem gondoskodtak arról, hogy a sírokat elég mélyre ássák, hogy elég földet hordjanak rájuk, így a kóbor kutyák néha hullarészeket kapartak ki "a földből. A budai tanács a helytartótanácshoz fordult, és kérte: ássák a sírokat elég mélyre, a járványban elhunytak holttestére pedig öntsenek oltatlan meszet. A megindított vizsgálat során sok tanút hallgattak ki — többek között a közeli majolikagyár tulajdonosát, Kuny Domokost —, a vádak nagy része igaznak bizonyult. Ugyanekkor a tanács azt is kérte, hogy a város fejlődését akadályozó temetőt helyezzék máshová. A helytartótanács pártolta a kérést. Sok huzavona és tárgyalás után a városparancsnokság elfogadta a Buda által javasolt vízivárosi polgári temető és a Városmajor közt fekvő csereterületet, és 1797-ben itt nyitotta meg az új katonatemetőt. Rossz kályhák a múlt század közepén 1845 végén egy cikk jelent meg a Pesther Zeitungban a fővárosi kályhákról. A szerző, dr. Gall azt állította, hogy kb. húszezer kályhát üzemeltetnek, de ezek jóformán kivétel nélkül roszszak, a szükségesnél több tüzelőt fogyasztanak. A fazekasok, kályhások, lakatosok, kőmívesek nem tudnak jó kályhát építeni, nem ismerik ennek a mesterségnek csínját-bínját. A megrendelők pedig elfogadják azt, amit kapnak, mert sajnálnak pénzt fizetni egy tanácsadó-ellenőrző szakértőnek. Gall segíteni akart ezen a lehetetlen állapoton. Azt indítványozta, hogy valamelyik pesti egyesület vagy kaszinó adjon át használatra egy termet, s abban állítsanak fel egyet-egyet a Pest-Budán található valamennyi kályhatípusból. Hívják meg ide az iparosokat s egy szakértő magyarázza el nekik a kályha szerkezetét, működését, a felállításnál elkövethető hibákat és a meglevő hibák kijavításának módját. Szakértő oktatót feltehetőleg fognak találni; de jelentkező hiányában maga Gall is vállalja a magyarázatok tartását. Egy ilyen bemutató tanácsadás — folytatta cikkét Gall — nagyon hasznos lesz a mesterembereknek. Hiszen, ha jól dolgoznak, ha megtanulják a hibák kijavításának fortélyait, bőven el lesznek látva megrendeléssel, mivel mindenkit súlyosan érint a rossz hatásfokú kályhák okozta tüzelőveszteség. A Pesti Kör hajlandó volt átengedni egy kisebb termét e célra, de a kályhák összegyűjtésére és a tanfolyam-hallgatók toborzására nem vállalkozott. így aztán a kezdeményezés kudarcba fulladt — s még sok rossz kályha épült a fővárosban. A fővárosi asztalosok első tüntetése A Főherceg Sándor (ma Bródy Sándor) utcai régi képveselőház rekordidő alatt épült fel. 1865. szeptember 11-én kezdték meg az alapozást, és a tervező, Ybl Miklós megígérte, hogy 90 nappal később, december 9-én már az ülésterem berendezése is készen lesz. Csak az okozott neki nagy gondot, hogy nem talált Pest-Budán olyan megbízható üzemet, amelyik a rövid határidőre el merte volna vállalni az asztalosmunkát. így kénytelenségből Bécsbe utazott, ahol egy osztrák céggel állapodott meg. Ez vezetett a fővárosi asztalosok első tüntetéséhez. Október 9-én 30—40 munkanélküli asztaloslegény gyűlt össze az Üllői út és Erkel utca sarkán, Ybl lakása, illetve irodája előtt. A bécsi rendelés elleni tiltakozásuk jeléül macskazenét adtak, majd kövekkel beverték Ybl ablakait. A szervezetlen tüntetésnek természetesen nem lett eredménye, a rendőrség azonban 24 asztalost elfogott és bűnvádi eljárást indított ellenük. Említsük meg azt is, hogy az építkezés szinte boszorkányos gyorsasággal folyt, időben elkészült — de a falak nem szikkadtak ki eléggé, s így a képviselőház csak a következő esztendő elején tudta birtokba venni új otthonát. Látogatójegyek rendszeresítése az Egyetemi Könyvtárban A Budapesti Egyetemi Könyvtárban 1880-ig a legteljesebb olvasási szabadság uralkodott. Az olvasóterem látogatásához semmiféle jegyre vagy igazolványra nem volt szükség, mígnem egy könnyen végzetessé válható esemény nem figyelmeztetett ennek a helyzetnek tarthatatlanságára. Az 1875-ben elkészült épületet gázzal világították. 1880 őszén, a délutáni órákban egy ismeretlen tettes az olvasóból bement a W. C.-be, lecsavarta az ottlevő gázlámpa világítótestét s a csőnek a végét — és magával vitte. A nyitva maradt csövön át szabadon áramlott ki a gáz és hamarosan megtöltötte a szűk helyiséget. Sötétedéskor az egyik alkalmazott égő kanóccal járta be az épületet, hogy meggyújtsa a hivatali szobákban, a lépcsőházakban, az olvasóteremben és a mellékhelyiségekben levő lámpákat. Ha a W. C.-be is belép, felrobban a gáz; a robbanás — a súlyos anyagi káron kívül — a lámpagyújtónak, s talán másoknak is halálát okozhatta volna. Szerencsére a gyújtás időpontja előtt pár perccel az egyik olvasó használni akarta a mellékhelyiséget, megérezte az erős gázszagot, figyelmeztette a felügyelő tisztviselőt, aki így elejét tudta venni a szerencsétlenségnek. Szilágyi Sándor igazgató azonnal írt egy felháborodott levelet a rektornak: „Nincsen nyilvános könyvtár Európában, mely oly korlátlanul, minden megszorítás nélkül volna nyitva boldog, s boldogtalannak, mint valami csapszék. Az igazgatóságnak garanciákat kell kapni, hogy ide csak komoly törekvésű és valóban olvasni akaró ember jön be, nem pedig a rossz idő ellen azilumot kereső lump." Javasolja, hogy az egyetemi tanács rendelje el a látogatójegyek használatát, amit az egyetemi hallgatók indexük felmutatása, mások pedig egyéb igazolás mellett kaphatnak csak kézhez. A látogatók jegyüket adják le a ruhatárban, s az olvasótermet csupán az ott kapott ellenőrző lappal használhassák. A tanács a javaslatot elfogadta; ma is csak ily módon lehet látogatni az Egyetemi Könyvtár olvasótermét. Vertesy Miklós 48