Budapest, 1973. (11. évfolyam)

8. szám augusztus - Puskás Béla: A középkori budai várpalota képének rekonstruálási kísérlete

A palota alaprajza (Gerevich László ásatásai nyomán) A közel másfélszáz évig tartó budavári török megszállás utolsó ostromakor, 1686-ban a közép­kori királyi palotát annyira rom­má lőtték, hogy jóformán semmi nyoma sem maradt a magyar királyok által épített, lakott és oly sok korabeli szemtanú által csodálatos szépnek tartott palo­tából. Szétrombolásával egyide­jűleg fordult felé a tudományos érdeklődés. Az első rekonstruk­ciós leírások a XVIII. század ele­jéről valók, és több-kevesebb megszakítással bár, de a mai napig is tartanak. A források alapján számtalan leírása és kora­beli ábrázolása is van a középkori palotának, mégis az az igazság, hogy százszázalékos pontossággal ma sem tudjuk, hogyan is nézne ki egy mai fényképen — ha még állna. így tehát nem mondhatjuk azt, hogy a XVI. század közepéig tel­jesen kiépült, a török idők előtti palotát minden részletében is­mernénk. A korábbi Anjou-kori építkezésekről pedig még keve­sebbet tudunk, a kezdeményező IV. Béla király építkezéseiről már alig valamit. S még az is erősen vitacott szakmai körökben. Ke­vesen foglalkoztak a palota képé­nek rekonstrukciós ábrázolásá­val. Csak a korabeli képek, met­szetek ismeretesek, melyeknek hitelessége — nagyobbrészt — vitatható. Az 1686. évi pusztuláshoz hasonló kép tárult a szemlélő elé 1945-ben. A szovjet csapatok ál­tal felajánlott megadástfigyelem­be se vevő, a dühtől elvakult náci védekezés ismételten ezer­nyi emberi lét és anyagi javak értelmetlen pusztulását okozta. E pusztulás azonban némi kár­pótlást is nyújtott. A romhal­mazzá vált újkori palota helyén megindulhatott a régészeti ása­tás. Az ásatások alkalmával fel­lelt középkori falmaradványok­ról pontos térkép készült. Ez a térkép a régi palotaegyüttesről kb. 65—75%-os alaprajzot adott. Az eddig ismert legrégibb kép a Schedel krónikából való; ez „Világkrónika" címmel jelent meg a könyvnyomtatás hajnalán, 1493-ban. De a kép már az 1470-es években elkészült. A kép megrajzolása és a könyv meg­jelenése között eltelt idő az akkori utazási nehézségekkel és a kezdetleges nyomdatechniká­val magyarázható. Ez a kép nem Buda ostromát ábrázolja, mint általában a későbbiek, hanem magát a várost. Főhangsúllyal a palotaegyüttest mutatja, amely a XV. századi Közép-Európa egyik leghíresebb épülete volt. Ha arányaiban nem is, de az épületek sorrendjében, helyze­tük fekvésében, sőt apró rész­leteiben is annyira egyező az ábrázolás az ásatási térkép ada­taival, hogy feltétlenül arra a következtetésre jutunk: rajzo­lója a helyszínen volt és egy nézőpontból rajzolta a palotát. Az előbbi képet igazolja az utána megjelent 1541. évi E. Schön-féle metszet is. Ez azon­ban már nem egy nézőpontból ké­szült. A képen a paloták aljában Siebmacher rézkarca (részlet)

Next

/
Thumbnails
Contents