Budapest, 1973. (11. évfolyam)

8. szám augusztus - Jácint Riberaygua Pujal, Andorra la Vella polgármestere: A turizmus és a bevándorlás problémái

A társuralkodók (co-prince) jogkörének legnagyobb része állandó képviselőikre van ruházva. Ezek: az Urgell-i püspöki helynök és a Pyrénées Orientales francia megye prefektusa, ők Seo d'Urgell-ben, illetőleg Perpignan-ban székelnek. Az állandó megbízottak valamennyi intézkedésüket közös elhatározással hozzák és rendeleteiket mindkettőjüknek alá kell írni. A társuralkodók közvetlen képviselői andorrai területen a „viguiers"-k, akiknek fő feladata a rend fenntartása és az igazságszolgáltatás. Hivataluk elfoglalása előtt a Conseil Général előtt esküt tesznek, elkötelezvén magukat arra, hogy a törvények, valamint a jogszokások tiszteletben tartására és a kiváltságok védelmére ügyelnek. Katonai szolgálat nincs a hercegségben. Valamennyi családfőnek rendelkeznie kell egy fegyverrel, minden eshetőségre felkészülve. A közrend fenntartását 20 rendőrből és egy altisztből álló rendőri testület biztosltja, amely közvetlenül a viguiers-ktől függ. Andorra la Vella városi tanácsa a 15 évig tartó gazdasági fellendülés ideje alatt két alapvető problémával küzdött. Először is szembe kellett nézni azokkal a nehézségekkel, amelyeket a lakosság ötévenkénti megduplázódása jelent. És meg kellett óvni a természeti és a nemzeti kulturális kincseket a mindeféle nemzetiségű nagyszámú bevándorló, és a világ minden tájáról özönlő turisták esetleges közönyével szemben. Szívesen elhagyjuk a városi ügyintézés problémáját, amely minden nagyváros urbanizációjának kísérő jelensége. Inkább a második problémával foglalkozunk, hiszen ez a különös jellemzője országunknak. Vizsgálni fogjuk, hogyan és mikor érkeztek hozzánk a bevándorlók, melyek azok a problémák, amelyeket új lakóhelyükön való beilleszkedésük vet fel; elemezzük azt a hatást, amelyet a régebbi lakosság életformájának megváltozására gyakorolnak; majd foglalkozunk a turisták támasztotta problémákkal és azokkal a tervezett megoldásokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy megőrizzük ezt a bevételi forrást. Erre ugyanis feltétlenül szüksége van országunk gazdasági életének ahhoz, hogy fenntartsuk és megjavítsuk az ország természeti és kulturális környezetét. A bevándorlás A második világháborúig Andorra főként a kivándorlók földje volt. Mint mezőgazdasági és pásztorkodó országból, ahol még az elsőszülöttségi jog érvényben volt — nehogy a máris túlságosan kicsinyre aprózott birtokok még tovább osztódjanak—, afiatalabb gyermekek kivándorolni kényszerültek, hogy munkát találjanak. A XX. század egész első harmadában az andorraiak kivándorlási pólusa Franciaországban a Langue d'Oc-i városok (Toulouse, Béziers) és Spanyolországban Barcelona, a katalán főváros voltak. Ez a tendencia 1939-től kezdve, a spanyol bevándorlók első hullámával megváltozott. Az egész spanyol polgárháború alatt (1936—39) Andorra a politikai menekültek átmeneti tartózkodási helye volt. Egy részük, főként a katalán származásúak, végleg letelepedtek Andorrában. A bevándorlóknak ez az első hulláma úgyszólván semmi problémát nem okozott. Valójában szomszédokról volt szó, akik ugyanazt a katalán nyelvet beszélték, ugyanolyan szokásaik voltak, ugyanazokat az újságokat olvasták. Gazdasági téren tagadhatatlanul fellendítették az ország életét. Mint minden olyan bevándorló, aki elhagyja országát és semmit sem hoz magával, ők is keresik helyüket a világban. Ebből az akaratból egyfajta ipari és kereskedelmi találékonyság származik, melyet úgy tekinthetünk, mint az andorrai gazdasági építmény egyik alapkövét. A spanyol bevándorlóknak ez az első hulláma — akiknek gyermekei már andorrai állampolgárok, minthogy a hercegségben születtek — a következő foglalkozási ágak között oszlik meg: kereskedelem, vendéglátóipar, kézművesség és szabad foglalkozások. Gazdaságilag a nemzeti vagyon nem elhanyagolható részét termelik, mert föld utáni vágyuk arra készteti őket, hogy elsősorban ingatlant szerezzenek és építkezzenek; de főként tevékenységükkel adtak lökést a hercegség gazdasági életének. A spanyol polgárháború után az Ibér félsziget elszigetelődött Európa többi részétől. A második világháború alatt nehéz volt árut szerezni. De 1945-től kezdve Andorra szolgált bevásárlási forrásként a spanyol piacnak. Ennek a tevékenységnek köszönhető, hogy az első spanyol bevándorlók és néhány andorrai egy újabb jövedelmi forrást teremtettek: a kereskedelmet. Világos, hogy a bevándorlóknak ez az első hulláma nem támasztott beilleszkedési problémákat sem foglalkozásbeli, sem társadalmi síkon; ellenben a politikai jogok tekintetében van néhány probléma. Meg kell említenem, hogy 1971-ig csak a 25. évet betöltött nagykorú és a „harmadik generáció"ból származó andorrai férfiak szavazhattak, akiknek legalább apjuk és nagyapjuk Andorrában született. Kevesen voltak tehát a politikai jogokkal rendelkező andorraiak. Az ebből eredő politikai-társadalmi feszültség feloldására három egymást követő rendelet bővítette a politikai jogok körét. Választójogot nyertek a második generációs andorraiak, az andorrai anyáktól származó férfiak, a nők, és a 21. évet betöltött nagykorúak. Az andorraiak és az első bevándorlási hullámhoz tartozók örömmel fogadják a turisták kb. 15. éve egyre népesebb hullámait. Ezek az ország hagyományos életében olyan változásokat idéztek elő, amelyeket később megpróbálunk tanulmányozni. Elsősorban az idegenforgalmi szolgáltatások iránti új igény tette lehetővé a munkaalkalmak jelentős számú növelését. A helyi munkapiac hamarosan kimerült. Az 1960-as évek óta egyre nagyobb számban érkeznek az újabb spanyol bevándorlók. Ezek lényegében három vidékről jönnek: Katalániából (ez a Léridával és Barcelonával határos tartomány adja a munkaerő negyedét), Dél-Spanyolország tartományaiból, különösen Almeriából, Granadából és Jaenból, végül Galíciából, különösképpen Pontevedra tartományból. A spanyol dolgozók bevándorlásához járul néhány francia és brit bevándorlása. A franciák a kereskedelemben és a vendéglátóiparban helyezkednek el, a britek legnagyobb része tőkéjéből élő magánzó. 1955—72-ig ez a bevándorlás az andorrai állam népességét 8 ezerről 24 ezerre növelte. Természetesen a főváros, Andorra la Vella érezte meg a legnagyobb mértékben ezt a növekedést. Az 50-es évek kis falujának lakossága ugyanis minden öt évben megkétszereződött; és úgy gondoljuk, hogy ez az ütem továbbra is megmarad. Sok bevándorló számára Andorra már egy második állomás Katalánia nagy jpari városaiban való tartózkodás után. Másoknak viszont átmeneti kiindulási pont az iparosodott Európa felé. A társadalmi-foglalkozásbeli megoszlás minden esetben a következő: a szomszédos tartományok katalánjai főként a kereskedelemben és a kisiparban dolgoznak; a galíciaiak zöme az építőiparban; az andalúziaiak megoszlanak az építőipar és a vendéglátóipar között. Ezek a vándorlók igen fiatalok és többségükben nőtlenek (a bérmunkások átlagos életkora 25 év, az egy keresőre jutó eltartandók száma 1,80). Gyakran váltogatják helyüket; évente 10 ezer személy szükséges 8 ezer állás betöltéséhez. Másrészt ez a munkaerővándorlás fellelhető az alkalmazók gyakori változásában is: a munkaerőanyag 15—20%-a változtatja munkaadóját havonta. A spanyol bevándorlók fiatal kora és szakképzetlenségük valamennyire megmagyarázza ezt a vándorló kedvet. De ez teszi lehetővé azt is, hogy nehézség nélkül alkalmazkodjanak. Kétségtelen, hogy Andorrában, jóllehet idegen országban vannak, csaknem otthon érzik magukat. Az életmód és a szokások hasonlók hazájukéihoz, és mindenki spanyolul beszél. Ezek a gyakran paraszti származású bevándorlók tehát a saját életmódjuktól csak kevéssé különböző körülmények között találtak munkaalkalmat. Mindamellett van egy nagy problémánk. Ezek a bevándorlók ugyanis kizárólag azzal a céllal jöttek Andorrába, hogy némi pénzt keressenek és azt szülőföldjükön fektessék be; tehát igen kevéssé érdeklődnek országunk élete iránt. Vannak, akik ezt a jelenséget mindössze azzal magyarázzák, hogy az idegenek nem akarnak részt venni a politikában. Mi úgy véljük, hogy valójában súlyosabb dologról van szó: ezek a bevándorlók nem kötődnek ahhoz az országhoz, amely befogadja őket. Ez magyarázható a bevándorlóknak a hazai földhöz való ragaszkodásával, ahol igen gyakran a földművelésben dolgoztak; a megtakarítás jelentős mértékével, amelyet Andorrában el tudnak érni, ahol semmilyen adó nem sújtja őket; azzal az életszínvonalkülönbséggel, amely hazájuk és Andorra között fennáll. Ilyen feltételek mellett nyilvánvaló, hogy egy Andorrában szerény megtakarítás náluk igen jelentős. Ez a jelenség főként a déliekre és a galíciaiakra vonatkozik. Ennek a problémának az enyhítésére két megoldást tervezünk. Először is: kivételes esetekben megengedjük ezeknek a bevándorlóknak, hogy lakásukat saját tulajdonul szerezhessék meg. Továbbá tanoncközpontokat létesítünk, ahol a fiatalok szakmai képesítést szerezhetnek. Nyilvánvaló, hogy ezek a megoldások sokba kerülnek, és ez elég kényes dolog egy olyan országban, ahol az adóztatás igen csekély. Ha majd — amint reméljük — a bevándorlók jobban kötődnek földünkhöz, érdekes lesz tanulmányozni velük együtt, hogyan tudnánk együttes erővel létrehozni egy rendszert, amelyben mindegyikünk kiteljesítheti önmagát, anélkül, hogy nemzeti kulturális örökségünk károsodna. Idegenforgalom Ha a bevándorlók lényegesen befolyásolják országunk társadalmi fejlődését itt-tartózkodásuk aránylag hosszú jellege miatt, úgy gondoljuk, hogy a turisták viszont rövid itt-tartózkodásuk ellenére döntő befolyással voltak és vannak hazánk társadalmigazdasági fejlődésére. Az idegenforgalom Andorra gazdasági fejlődésének lényeges tényezője volt; de ez nem alakult ki problémamentesen. A bevándorlók igen gyakran az andorraiakéhoz hasonló szokásokkal és erkölccsel rendelkeznek, a messzebb vidékről érkező turisták ellenben arra késztetik az ország lakóit, hogy komoly erőfeszítéseket tegyenek az alkalmazkodásra. Ugyanis érdekes jelenség, hogy sohasem a turista az, aki alkalmazkodik a helyi szokásokhoz, hanem mindig a helybelieknek kell átvenniük a turisták szokásait. Másrészről a látogatók évről évre növekvő száma arra késztet bennünket, hogy az eddig szabadon fejlődő természeti környezetet civilizáljuk. Az 50-es évekig Andorra idegenforgalma igen szerény volt, eltekintve a melegvizű Escaldes fürdőhely néhány turistájától és a síelés néhány megszállottjától, akik a kiépítetlen pályákon sportolnak. Később az európaiak nagy vándorlása az Ibér félsziget napsütötte partjai felé Andorrának is lehetővé tette, hogy megismerkedjék az idegenforgalmi és gazdasági fellendüléssel. 1972-ben a turisták száma meghaladta a kétmilliót, egy olyan infrastruktúrában, ahol 16 ezer turistaágyat és ennél alig több campinghelyet tartanak nyilván. A nagy vándorlások megváltoztatták a helyi lakosság gondolkodásmódját. Az emberek szívesen fogadták ezt a változást, amely őket egy mezőgazdasági pásztorkodó életmódból a fogyasztói társadalom felé vezette. Mindez bizonyltja, milyen nagy mértékben képes az ember a különböző helyzetekbe beilleszkedni. Ugyanakkor felveti azt a kérdést: vajon meg tudunk-e maradni önmagunknak ebben a forgószélben? * Úgy véljük, ki kellene alakítanunk egy olyan idegenforgalmat, ahol egy országot és annak lakóit látogatják; hogy ez az óriási népkeveredés többet is eredményezzen, mint hogy a turisták barnára sülve térjenek haza. 10