Budapest, 1973. (11. évfolyam)

7. szám július - Vörös Károly: A világváros körvonalai

Mozaik a főváros múltjából Adósbörtön Pest-Budán Az adósok börtönét a magyar közönség leginkább az angol regényekből, elsősorban Dickens műveiből ismeri. Pedig ez az intézmény a többi országhoz hasonlóan nálunk is megvolt. Már Mátyás király 1486-os dekrétuma úgy intézkedett, hogy „ha az adósnak az elégtételre elegendő vagyona nincs . .. személyét a hitelező kezéhez kell szolgáltatni." Werbőczi Hármaskönyve szerint 100 forintnál nagyobb tartozás esetén még a nemest is el lehetett fogni; a bíró 15 napig tarthatta magánál, azután át kellett adni a hitelezőnek, aki nem bánthatja, viszont ugyanúgy dolgoztathatja, mint a házanépét. A parasztot hasonló esetben börtönbe lehetett zárni. Később az adóst nem adták át a hitelezőnek, hanem a megyék és a városok tartották fogva. Bónis György Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után című könyvében több olyan esetet ír le, hogy az adósokat, ha nem tudtak fizetni vagy kezestállítani maguk helyett, bezárták. Ez a szabadságvesztés néha sokáig elhúzódott — különösen a szegényeknél — és sok szenvedéssel járt. Ezt bizonyltja a következő eset: a budai tanács Kopperg kapitány adósát szabadon bocsátja, mert nem engedheti meg, hogy polgárai a legnagyobb szükséget szenvedjék és áristomban pusztuljanak el, hiszen még egy darab kenyeret sem tudnak megkeresni. (1706. jún. 22.) A későbbi gyakorlatban aránylag ritkán zárták áristomba a késedelmes fizetőket. A múlt század hatvanas éveiben azonban a váltótörvényszékek sok embert ítéltek el, így a pesti tanács elhatározta, hogy külön adósbörtönt állít fel. Építésre nem volt pénze, s ezért 1863 júniusában egy igen különös, botrányosnak minősíthető rendeletet hozott. Úgy intézkedett, hogy „a váltóperes ügyekben lefogott vagy elítélt egyéneket" a Rókus kórházban helyezzék el — azaz adósbörtönt akart csinálni a kórház egy részéből. A tanács határozatáról az orvosok az 1863. július 5-én tartott rendes havi ülésükön értesültek Tormay Károly igazgatótól és tiszti főorvostól. Azonnal tiltakoztak ellene a városnál és tiltakozásukat ki is nyomatták az Orvosi Hetilapban. Elmondták, hogy a kórház 645 betegágya kevés. Helyhiány miatt a betegfelvételt már többször korlátozni kellett, járványos időben pedig kénytelenek voltak egy fiókkórházat felállítani. Ilyen körülmények között semmiképpen sem szabad a betegszobák számát csökkenteni. Másrészt, az adósbörtönnek a Rókusban való elhelyezése igen hátrányos a foglyoknak, mert a hosszú, esetleg hónapokig tartó kórházi tartózkodás állandó fertőzési veszélyt jelent számukra. A betegek gyógyulását is zavarná a börtön, mert a foglyok szabadon énekelhetnek, lármázhatnak, látogatókat fogadhatnak. A kórházi rendet az is zavarná, ha a látogatók mindenféle ételt, italt vihetnének be. Az orvosok tiltakozásának szerencsére foganatja lett: a felháborító intézkedést még megvalósulás előtt visszavonták. A múlt század második harmadának végén egyre többen belátták, hogy az adósbörtön ellentétben áll a legelemibb erkölcsi és közgazdasági elvekkel. A bebörtönzöttek elveszítik kereseti lehetőségüket, polgári és gazdasági létalapjukat, családjuk pedig a legnagyobb nyomorba jut. Ezért ezt a szerencsétlen intézményt gyors egymásutánban törölték el a különböző országok: Franciaország 1867-ben, Anglia 1869-ben, Olaszország 1871-ben, hazánk pedig 1868-ban. Leánynevelés Pesten — 1700-ban 1700 elején a pesti tanácsnál egy Hüss Lukács nevű festő bepanaszolta legidősebb lányát, mert állandóan elszökik hazulról, kóborlása közben élelmet és különböző tárgyakat lop, s ezáltal megvetésnek teszi ki apját is. Hiába próbálta a festő jó szóval, fenyegetéssel, büntetéssel jó útra téríteni: nem használt semmi. A tanács úgy határozott, hogy a lányt börtönbe záratja, kenyéren és vízen tartja, és ráadásul napi 12 vesszőütésre ítéli mindaddig, amíg meg nem ígéri a javulást. Arról hallgatnak a régi jegyzőkönyvek, hogy a lány hány nap múlva ígért javulást, és hogy megtartotta-e ígéretét. Terv 1852-ből egy kórházi könyvtár felállítására Ezelőtt 120 esztendővel történt Pesten az első kísérlet kórházi könyvtár létesítésére. A Szent István Társulat elődjének, a jó és Olcsó Könyvkiadó Társulatnak az igazgatósága 1852. május 8-i ülésén elhatározta, hogy a Rókus kórházban ingyenes kölcsön könyvtárat alapít. „Az a tapasztalat — írták a Magyar Hírlapban közzétett felhívásban —, hogy az üdülőfélben levő beteg, más foglalkozás vagyis szórakoztató olvasmány hiányában mindig csak szánandó állapotjárói gondolkodik, nekibúsul, s így óhajtott felgyógyulását legkivált önmaga akadályozza, sőt nem ritkán a testi bajokat sokkal leverőbb szellemi betegségek váltják fel, s a szegény gyógyuló ember unalmának áldozatául esik." A Társulat adakozásra szólította fel a kiadókat, szerzőket, a magánkönyvtárral rendelkezőket, maga pedig 412 kötet ájtatos, erkölcsös és szívnemesítő könyvet ajándékozott. Véleményük szerint a betegek „legkivált vallásos könyvek után sóhajtoznak"; s elfogadtak volna olyan műveket is, „melyek, de nem a vallásos érzet rovására, az elmét derítik". A könyvtár működéséről hiányzanak az adatok. Ha egyáltalán megnyílt, akkor is csak rövid ideig működhetett — mert 1862-ben Tormay Károly igazgató-főorvos újból óhajtandónak vélte egy „hasznos tartalmú s mulattató könyvgyűjtemény" beszerzését a Rókus kórház betegei számára. Egy elfelejtett Jókai-balett Mindössze egy Jókai regényből készült zenemű közismert: az Operában ma is gyakran színre kerülő Cigánybáró. Pedig a nagy mesemondó nevéhez egy másik darab is kapcsolódik: a Budai Népszínházban 1869. április 1-én bemutatott Hornyacsek Vendel és Hanzli diák. Az Iró egyik fiatalkori elbeszéléséből, A serfőző bői Molnár György igazgató készítette ezt a balettszerű művet. Arról szól, hogy egy morva sörfőzőből kardos felesége hogyan nevel jó magyar embert. Molnár nagyon kedvelte a különféle görögtüzes látványosságokat. A Hornyacsek Vendelnek is ez volt a fő vonzereje. Egyik pazar kiállítású jelenetében például zöld békák, denevérek és lidércek lejtettek táncot a színpadon, a lidérc-balerinák fején láng lobogott. A zeneszerző Kaczér Ferencnek a neve majdnem teljesen feledésbe merült, az 1930-as zenei lexikon meg sem említi. Pesten született, születési évét azonban nem ismerjük. Egész pályafutása a színházakhoz kapcsolódott. A harmincas években Pest-Budán, 1848-tól 1858-ig, majd 1867—68-ban Győrött volt színpadi táncmester, közben más városokban is megfordult. 1868 és 1870 közt a Budai Népszínházba szerződtették karmesternek, utána Miskolcra köjtözött; ott halt meg 1871-ben. Főleg balettekhez komponált zenét (A természet növendéke, A rosszul őrzött leány, Harlequin kalandjai stb.). A Jókai-balett nem aratott nagy sikert, mindössze nyolcszor került színre, akkor is félig üres nézőtér előtt. Térzene az Ellipszen A régi Buda kedves színfoltja volt a Ellipsz, amely nevét németes kurtítással az ellipszis szótól nyerte. Az Alagút lánchídi bejárata feletti, ellipszishez hasonló alakú teraszt hívták így. Eredetileg a vár erődítmény-rendszeréhez tartozott; utoljára az 1849-i ostromkor védte a várat. Az Alagút megépítése után sétánnyá és játszótérré alakították át. Egy kis kávéházat is építettek ide, amely tulajdonképpen a Clark Ádám téri Lánchíd kávéháznak, a mai Lánchíd presszó elődjének volt a fiókja. Az Ellipsznek a múlt század hatvanas éveiben hétfő és csütörtök volt az ünnepnapja. Ilyenkor a Fő utcai Három Nyúl kaszárnya katonabandája térzenét adott. „Az elegáns világ s a szépnem — mint a Sürgöny egykori tudósításában olvashatjuk — sétát és toalett-mustrát tartott itt", s közben gyönyörködött, mert a terasz „a Lánchídra, a Dunára, ennek zöldlombos szigetére. Pest palotáira s ezek megetti véghetetetlen síkságra bájoló s elragadó kilátást nyújt". Ma az Ellipsz igen elhagyatott. De a Vár újjáépítésének befejezése után, ha a Szent György teret megnyitják a forgalom előtt, talán többen lesznek, akik a szép kilátás kedvéért felsétálnak ide. V. M. Kiosztották az 1973. évi Földes Ferenc-díjakat A pedagógus nap alkalmából kiosztották az ez évi Földes Ferenc-díjakat. Ezt a kitüntetést a Fővárosi Tanács alapította a budapesti ifjúság nevelésében-oktatásában kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok jutalmazására. A díjakat június 2-án Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke adta át. Földes Ferenc-díjat kapott: Bizó Gyuldné, a Hűvösvölgyi Nevelőotthon igazgatója; Csűr ka Károly, a 7. sz. Szakmunkásképző Intézet igazgatója; Farkas Jánosné szakfelügyelő, a XVI., Georginau. általános iskola tanára; Fehér Márta, a VIII., Százados úti általános iskola igazgatója; dr. Kőhegyi Jánosné, a XII., Arany Já^ios általános iskola és gimnázium tanára; Maróti Pálné, a Földes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola tanára; Mayer Zoltánná, a Kreutz Róbert Kollégium igazgatója; dr. Mezei Gyula, a Fővárosi Tanács VB Művelődésügyi Főosztályának vezetője; Péter Ernő, a IV. ker. Dolgozók Gimnáziuma igazgatója; Tihanyi Károly, & X., I. László Gimnázium tanára. 48