Budapest, 1973. (11. évfolyam)

7. szám július - A címlapon: A Duna Intercontinental Szálló (Csigó László felvételej

üdapest XI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 1973 JULIUS A FŐVÁROS FOLYÓIRATA Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Szerkesztő: KATONA ÉVA Olvasószerkesztő: KÖVENDI JUDIT Képszerkesztő: SEBŐK MAGDA Megjelenik minden hónap elején Szerkesztőség: I., Országház u. 20. Telefon: 351-918 Postai irányítószám: 1014 Szerkesztőségi fogadóórák: Hétfő 10—13 óráig VII., Lenin körút 5. I. em. Telefon: 223-896 Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest V., József nádor tér 1 sz.) Előfizetési díj: negyedévre 30,— Ft félévre .. . 60,— Ft egy évre . . 120,— Ft ® 73.1686 Athenaeum Nyomda, Budapest íves mélynyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA vezérigazgató Index: 25151 A TARTALOMBÓL: Az európai fővárosok vezetőinek találkozója, Budapest, 1972 dr. Clelio Darida, Róma polgármestere: A történelmi központ megőrzése 4 Jean Louis Médecin, Monaco polgármestere: Városrendezés a tengerparton 7 Fővárosi őrjárat XV. Fekete Gábor: A peremvárosban 12 Szüts Dénes: Autó 16 Vargha Balázs: Illyés Gyula pesti hajszálgyökerei II 20 Preisich Gábor: Üj budapesti irodaházakról .. 22 FÓRUM Gopcsa Ervin: A szabadidő eltöltésének lehetőségei 26 Szilágyi Rózsa: A Négy Évszak Házastárskereső Szolgálat 30 Merényi László: Általános sztrájk kísérlete hatvan évvel ezelőtt 34 Főváros születik VI. Vörös Károly: A világváros körvonalai 39 A címlapon: A Duna Intercontinental Szálló (Csigó László felvételej A hátsó borítón: Gauguin: Fekete sertések (Schiller Alfréd felvétele) Szerkesztő bizottság: BUZA BARNA szobrászművész; FARKASINSZKY LAJOS, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese; FEKETE GYULA író; GARAI GÁBOR költő; GRANASZTÓI PÁL építész; HANTOS JÁNOS, a Magyar Vöröskereszt főtitkára; Dr. HORVÁTH MIKLÓS, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója; PATAKI JÁNOS, az MSZMP Budapesti Bizottság Agit.-prop, osztályának vezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója: Dr. SÁGVÁRI ÁGNES, a Fővárosi Levéltár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes; Dr. TRAUTMANN REZSŐ ny. miniszter, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának elnöke Granasztói Pál VÁROSOK, ÁLMOK Már eddig is sok szó esett városokról. Valami sorsszerű módon foglalkoztatnak egyre inkább, s voltaképpen egyre kevésbé építészként.* Mint embernek lett lételemem, persze nemcsak nekem, legfeljebb másként. A művi keret, a Goethe-i második természet. A sűrűje, a varázsa. Nem tudnám elképzelni, hogy az igazi természet ölében élni tudnék, mégoly kényelemben. A nagy kilátásuktól — még Budapesten is — mindig idegenkedtem, ha arra gondoltam, hogy ilyen helyen kellene laknom. Fárasztana, feszültségben tartana. Idegenkedem olyan helyektől — kisebb falvaktól —, ahol pár lépés s már a földeken, a szabadban van az ember. Kirándulni, üdülni szívesen megyek ilyenekbe, gyakran vágyom látni őket — mint például Pilisszentlászlót a hegyek közé rejtetten —, de ott élni, még a gondolatától is borzadok. Úgy érezném magamat ilyen helyen, mint valaha Ovidius Tomiban. Ezért nem szerettem soha sátorozni sem. Kevésbé a kényelmetlenség miatt, hanem mélyebb okokból. A védettség, a megtelepültség érzetének hiánya miatt. Egy ízben, még fiatalabb korban és kisebb gyerekeinkkel, feleségem kedvéért elmentünk négyen, két sátorral, a Szentendrei-szigetre. A hajóból kiszállva távolabbról vihart láttunk közeledni. Elértük a parton a helyet, ahol a sátrakat felverni akartuk, de közben már szél kerekedett. Kibontottuk a sátrakat, a szél azonban mind erősebb lett. Szinte felfújta a sátorvásznakat, úgy festettek, mint feíhőgomolyag, vagy földre zuhant léggömb — dagadtak, imbolyogtak. Nem lehetett tudni, sikerül-e felvernünk a vihar beállta előtt. Életemben még ennyire hontalannak, s ezért mélyemben kétségbeesettnek nem éreztem magamat, mint e percekben — a „földönfutó", a „nincs, hol lehajtsam a fejemet" érzése fogott el. Végre sikerült felvernünk a sátrakat, s a valóban kitörő vihar elől alájuk bújni. Gyermekeim persze élvezték. A kunyhóélmény, a megbújás nagy élvezet gyermekkorban — mi valaha a zongora alatt eszkábáltunk sátorfélét és indiánt játszottunk. De én most szenvedtem. Éjjel különösen. Nem fértem el, fulladoztam. Időnként kiültem — jóformán pihenni —, hogy bent tovább bírjam. Az éjszaka és a hajnal csendje, a csillagok, majd a napkelte látása, a folyam halk sodrása megvigasztaltak. Talán ezeknek köszönhető, hogy egy hétig kibírtam. A városba érkezést mindig hazatérésnek éreztem. Nemcsak lakásunkba, hanem úgy általában a városba. Leginkább a megszokottba, az ismertbe. A zártság, a védettség érzetébe, s persze az ismerősségébe, az ismert helyek, dolgok közé. Talán ezért van az, hogy néhányat legemlékezetesebb álmaim közül városról álmodtam. Méghozzá nem is ismert, megnevezhető városról, hanem álombéliről. Nem tudok erősebb töltésű álmaimról, mint ezek. Erősebbek és érzékletesebbek, mint sok más valóságos város, ahol jártam. Az egyik ilyen álom: megérkezem egy nagyobb pályaudvarra, s mert az átszállásig van időm, bemegyek egy ismeretlen városba. Hatalmas főtérre jutok, háromszög alakja van, de szinte kis városrész méretű, egyik szélétől alig látni a másikat, középen park, sárgálló, alacsony házak szegélyezik. A járdákon sok ember, tolongás, üzletek, élet.' Én körbejárom a teret, s mire körbejártam, már le is telt az idő, vissza kell menni és tovább utazni. Azóta ez a tér, ez a megnevezhetetlen város úgy él bennem, mint ahol valóban jártam. Részletekre, sarkokra emlékszem. A másik álom kissé komplikáltabb, érthetetlenebb. Újpestre megyek — a valóságban, amikor első ízben jártam ott, valóban meglepett önálló, eleven volta, egy nagyobb város, valóban városias világ Budapest peremén —, és ott addig ismeretlen, nagysza* Részlet a szerző „Alakok, álmok" könyvéből. c., kiadás előtt álló 1