Budapest, 1973. (11. évfolyam)

1. szám január - Vargha Balázs: Móricz Zsigmond pesti próbálkozásai II.

Budapest épülése Házak stílusáról, terek, homlokzatok, udvarok hangulatáról alig írt láttató mondatokat. A házakban lakó emberek mindig jobban érdekelték, mint az architektúra, a kövek művészete. Egyetlen meglepő kivétel: Istinek, a Házasságtörés kisregény főszereplőjének intim barátsága az Iparművészeti Múzeum szoborfiguráival. Isti félreérthetetlenül ő maga, még kispesti lakos korában, mikor a villamosjegyet megtakarítva nagy útszakaszokat loholt végig, be a kultuszminisztérium odvas irodájába, útiszámlák tételeit egyeztetni. „A Minisztérium kapujában vidáman nézett körül, egy pillanatra lehunyta a szemét, ahogy szokta, mikor az Iparművészeti Múzeum kis koboldjának köszönni szokott. Van ugyanis az Üllői úton, a Lechner papa drága szép épületén egypár címertartó kis apród vagy afféle: Isti egyszer fölfedezte őket, s azóta ezek az ő bizalmasai. Ha hosszú útjait rója a kispesti megállótól végig a minisztérium távoli kapujáig, velük kísérteti el magát, s már úgy hozzászokott, hogy minden titkába beavassa őket, hogy valósággal dialógusokat folytat velük." 1935-ben elkezdett — és abba is hagyott — egy cikksorozatot Budapest kialakulásáról (Budapest fővárosi arca). Beleásta magát építészettörténeti szakmun• kákba, s kedvtelve ismerte fel, hogy a régi Pestnek sok szép háza átvészelte a későbbi korok romboló és átépítő dühét. Fővám téri (ma Dimitrov tér) lakásából, a Váci utca sarkán álló bérház ablakából éppen egy ilyen, hírmondónak hagyott épületre látott ki, a ma is meglevő hajdani Nádor Szállóra. Ennek az épületnek iskolás klasszicizmusa eszébe juttatta, hogy Budát, Pestet arra a riadalomra kezdték el építeni, hogy Napóleon kiszorítja a császári házat a birodalom ausztriai területéről. „Háromszáz év alatt sose jutott eszükbe, hogy öröklakást béreljenek a budai várban, de amikor a nagy kalandor megszorította őket, eszükbe jutott a vidéken a nyári lakás. Ahogy most a gazdagok falura készülnek a gáztámadások elől (1935-ben írja ezt!), az Udvar is megtalálta az utat a magyar Alföld felé!" Mikor aztán elmúlt a friss ijedtség, s a bécsi kongresszuson „elparentálták a világfelforgató korzikait... a magyarok külön Habsburgja, József nádor... a megkezdett munkát saját kedvelt passziójaként tovább folytatá." Innen nyomozza tovább a főváros kiépülésének fokozatait, a Szépítő Bizottmány diktálta kopár, fátlan városképet, Széchenyi Lánchídját, mint az ország központjává erősödő város sejtmagját, az egyesített három város rohamos kiépülését a Közmunkák Tanácsának irányításával. „Andrássy Gyula a sugárutakért lelkesedett: egyet, az Andrássy utat meg is csinálta. Már akkor meg akarták építeni az Erzsébet sugárutat, s így három sugár vitt volna keletre; a harmadik a Kerepesi- ma Rákóczi út. Sőt négy, mert annak szánták az Üllői utat is. És megépültek a körutak, roppant háztömbök, csupa fejedelmi palotából .. . Egyelőre ez a fővárosi arc . . . Majd még lesz rá mód, hogy belenézzünk ebbe az arcba. Mögötte az életbe, de azt el kell ismerni, hogy nagy alkotás." Proletár Pest Amit ennek a kissé fáradt, elkapkodott cikknek a végén ígér, azt nem teljesítette. Legalábbis szó szerint nem. Nem kutatta végig, milyen az élet a „fejedelmi paloták" homlokzata mögött. De elindult más nyomon: gyári munkások, sztrájkoló újpesti asztalosok közé, nyomortelepek hulladékból tákolt barakkjaiba. Látogatás a sztráj kólóknál: „ . . . elmentem a Munkások Otthonába. Százötven, kétszáz szomorú és csüggedt fiatalember. Vagy két órát töltöttem köztük és a szívemet marcangolta a csönd, a lehangoltság. Mindenki kap ebédre negyed kiló kenyeret és tíz deka sajtot vagy túrót. Elfogyasztják és ülnek tovább, halkan beszélgetve. Rettenetes kép. Mintha a kútba szállott volna le az ember. Kísérteti. Kívánságuk, hogy húsz pengő legyen a minimális heti fizetés... Két hete várják a döntést s ezt se tudják elérni. Nem földműves napszámosok, hanem képzett, intelligens, szellemi igényekkel bíró, kvalifikált, finom munkát végző emberek." Ő maga úgy minősítette ezeket a cikkeit, hogy neki, elméleti képzettség nélküli írónak, nem lehet feladata a szociális problémák megoldása, még csak a gyakorlati javaslattétel sem. De együttérzése az elnyomottakkal és írástudása kötelességévé teszi, hogy tanúskodjon Budapestnek erről a másik, sokak előtt egészen ismeretlen arcáról. „Az a fantasztikus gondolat jutott eszembe, hogy Budapest is Magyarországon van." Ezzel a nonszensz mondattal kezdődik Irodalmi városképek Vargha Balázs Móricz Zsigmond pesti próbálkozásai II.