Budapest, 1972. (10. évfolyam)

2. szám február - Ember József: Új lakótelep — új öröm, új gond

Az óbudai lakótelep. Balla Demeter felvétele Nos, itt is vannak kisebb rejtélyek. Erre ugyanis nem adnak alkalmat. Én legalábbis nem hallottam, hogy valaki megkérdezte volna: akar-e ön délután földet egyengetni a park helyén? Bizonyára azt felelném sok lakótársammal: de még mennyire! Ide azzal a lapáttal! Milyen szívesen olvasnám, olvasnánk a felhívást egy plakáton a házunkra ragasztva: „Lakótársak! Vasárnap önkéntes társadalmi munka. Parkosítási munkához szívesen vesszük segítségüket. Jelentkezés, szerszámok átvétele a K II. XIII. épület gondnokánál." Lehet, hogy csak hárman jelentkeznének. Lehet, hogy harmincan, százan. De úgy érzem, meg kellene teremteni a lehetőségét annak, hogy aki akar, az részt vehessen ebben a munkában. Hiszen jó alkalom ez arra is, hogy az emberek személyes kapcsolatokat teremtsenek, amiből akár barátságok is születhetnek. S itt térnék ki az utolsó árnyoldalra, ami a szép új lakással, a sok-sok előnnyel jár. Kissé egyedül érzi magát az ember. A barátokat, jóismerősöket előző lakhelyén, annak környékén hagyta, új lakásában, ami ezektől távolesik — egy kissé mintha kilépett volna az űrbe. . . Tudom, hogy átmeneti ideig tart csupán, talán egy évig, s aztán lassanként itt is kialakulnak baráti körök, új barátokra, ismerősökre tesz szert az ember. A nagycsaládosok valamivel hamarabb vészelik át ezt az időt, de nagyon sokan vannak kettecskén, nyugdíjasok. Természetes emberi dolog, összejönni egy kis tereferére, zsugapartira, kis diskurzusra ilyen-olyan kérdésről. Társas-kapcsolatok Sokat segíthetné, gyorsíthatná az emberi kapcsolatok alakulását, kibontakozását, ha időnként szerveznének valamilyen rendezvényt, klubestet, ismerkedési estet, beszélgetést, politikai tájékoztatókat, TIT-előadásokat. Lényeges lenne, hogy a „sok kis remete" előjöjjön otthonából, a családi mikro-közösségek meglássák egymást, beszélgetés, ismerkedés induljon meg közöttük, ami után már egyszerűbb becsöngetni valakihez, kölcsönkérni egy harapófogót. .. Valószínűnek tartom, hogy sokan vannak, akik nem akarnak különösebben érintkezni senkivel. Elég a család. Kissé világ- és lakótelepi tendencia: „nem szomszédolni"! De azt hiszem, legalább ugyanennyien vannak, akik azt a közeget érzik természetesnek és kellemesnek, ha becsönget egy kedves ismerős. Ha ő is meglátogathat lakótársakat, barátokat, s egy csésze kávé vagy egy pohárka sör mellett elbeszélgethetnek erről-arról. Nos, az ilyen embereknek meg kellene adni a lehetőséget, az alkalmat, hogy kialakíthassanak ilyen kapcsolatokat. Még csak azt sem lehet mondani, hogy helygondok miatt ezt képtelenség megvalósítani. Vannak ásítóan üres kultúrházak. Miért ne lehetne egy közeli kultúrházbanx lakóház lakóinak egy kellemes baráti összejövetelét, ismerkedési estjét megrendezni? De vannak a tízemeletes lakóházaknak hatalmas méretű szuterén helyiségei is. Egyszerű bútorokkal azokat is be lehetne rendezni, egy televíziót elhelyezni ott, igen, akár egy pince-presszót létesíteni. Különböző kluboknak lehetne megteremteni itt az alapjait, kis baráti közösségeket hozva ezáltal létre. Hangsúlyozom, szinte minimális költséggel. Még egy apróság: a telefon. A posta néhány hónap alatt beszereli a lakásokba, ezért inkább dicséret jár az illetékeseknek. De az első hónapokban egyszerűen nincs semmilyen telefonálási lehetőség. (Az utcai fülkék, mondanom sem kell, rosszak.) Félelmetes helyzet! Hogy lehet így kapcsolatot találni sürgős esetekben? Intézkedni? Akár távolról, akár közelről nézve — gyönyörűek ezek a lakóházak. Az emberek nagyrésze boldog, hogy itt lakhat. Aki el akar menni centrumba, vagy munkahelyéhez közel, százan is készek a cserére. Az emberek arcán az első hónapokban mégis van egy kis szomorúság, zavartság. Nem lehetne segíteni abban, hogy eltűnjön ? 31