Budapest, 1972. (10. évfolyam)

2. szám február - Vargha Balázs: Pest nyűgös gyermeke: Ady II.

Budapest éjszakája szól A „Három Holló"-beli ürmös borok és még ürmösebb beszélgetések darab időre elbágyasztották a költőt. Fáradtan foglal helyet a plüsskanapén, mintha nagyon hosszú útról jött volna. A régi, szilaj Ady odakünn maradt a Nagymező utcában, hogy majd bizonyos idő múltával ö is helyet kérjen az asztalnál. Az arca megnyúlik, a szeme fáradt, és ha nem is készítené maga elé az orvosságos üveget, akkor is el lehetne hinni betegségét, amelyről nagyon szeretett beszélni itt, ahol az élet olcsó örömei kergetőztek. Az este óta fogyasztott borok már megkeserűsödtek gyomrában, a versíró kedvek, a láthatatlan messziségből, a távol magyar mezőkről jött lidérclángok elhamvadnak.. . Hát hadd jöjjön az úri mámor, mert gyötrelmes, elviselhetetlen a józanság, amely akkor lepi meg a virrasztót, amikor az éj javában összepengeti a sarkantyúit. A pesti éjszaka ifjabb — csak egy esztendővel ifjabb — fejedelme, Krúdy Gyula látta így Adyt. Láttató, szép szöveg: a vörös, orfeumi plüss-kanapé, Ady fáradt szeme, előtte az asztalon orvosságok. Pasztellrajznak képzelhetjük, ismeretlen művésztől. (Rippl-Rónai nem rajzolt mondén enteriőröket.) Krúdy könyve Ady Endre éjszakáival, amellett, hogy végigbolyong a mámoros képzetkapcsolások dzsungelén, egzakt zuAö's zwAoját adja a pesti mulatók társadalmának. Mintha azt akarná makacsul bebizonyítani, százhúsz oldalon át, hogy a bor fokozza a tisztánlátást, az észlelést. Hogy a részegség magasabb fokú józanság. Szó, ami szó, erre az érvelésre, ilyen tudáspróbákra mindig is hajlamosak voltak a szesz ideológusai. Amit azonban Krúdy — és Ady — sok írása feszeget, az nem afféle olcsó kocsmaparadoxon, ők csakugyan a megvilágosodást, a józanul fel nem foghatót hajszolták a mámorban. Budapest éjszakája szól — ez az Ady-vers a legtriviálisabb rímek hivalkodó parádéja: söröm — öröm, vizet — fizet, tor int — forint. Az itt a költői tét: a főpincéri táska csörgését idéző rímekkel sikerül-e vajon többet kimondani, mint az italozások ősi evidenciáit ? Belefér-e egy vendéglői palackba Léthe vize ? Én vagyok a mámoros, kusza est. Egy városom van: szegény Budapest. Máshol keserű borom és söröm, Itt számba ömlik az édes öröm. Én vagyok a mámoros, kusza est. Én hozom az álmot, Léthe-vizet És Budapest ujjong, dalol, fizet. Bizáncban is nőtt feledés moha, De így feledni nem tudtak soha. Én hozom az álmot, Léthe-vizet. Itt mintha a víg halál lengene, Szinház, kávéház, cigány, bor, zene. Csók, ájulás, láz és mai siker, Mit bánjuk ma, a holnap mit mivel. Itt mintha a vig halál lengene. Ebben a „víg haláP'-ban még visszacseng a diákkori versek cigányos cifrázata („Édesanyám, lelkem, sirasson meg engem. .."), de a táncos ritmusú halálsejtelmek már a későbbi nagy megvilágosodásokat ígérik. Mert nemcsak az Az ős Kaján fogant kocsmaasztalnál, hanem két csodálatos háborús vers is. Irodalmi városképek Vargha Balázs II. Ady és Babits a Nyugat szerkesztőségében 1917—18 táján (Székely Aladár felvétele a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonában) Csigó László reprodukciója 20