Budapest, 1972. (10. évfolyam)

12. szám december - Vargha Balázs: Móricz Zsigmond pesti vállalkozásai I.

vállalkozásai I. először a tréfás novelláét, aztán a Hét krajcárét ? S a két jelenet olvadt össze eggyé? Osvát — így mondta el Móricz az ünnepélyen — nem nevetett. „Az arca feszült volt, görcsösen feszült, minden idegszál, minden izom megfeszült rajta — a szeme kidagadt, az üveg lencséjén túl fantasztikusan kidagadt vámpírszemek, kis barna karika, nagy fehér gömbök, feszült idegszálak remegtek néha arcvonásain. Mint egy nagy kielégülés után, lankadtan lélegzett föl, hogy befejezte. Rám nézett; komolyan, élesen .. . Akkor levette a szemüvegét s letette az asztalra. Benyúlt a zsebébe s azt mondta kurtán: — Kedves barátom, engedje meg, hogy az előbbi írását kicseréljem ezzel. Elébem tette a régit s zsebre vágta az újat." Móricz Miklós azt is kétségbevonja, hogy az előző novella a zsebében volt Osvátnak, nem pedig a többi közt az ócska nagy borítékban. De odakészíthette azt előre a zsebébe, tudva, hogy odahozza Elek Artúr a kollégáját. Mert hogy az olvasás után levette a szemüvegét („vezérkedő roppant szemüveged" — írta Kosztolányi) ez hibátlanul hiteles emlék. „Igy történt" — üti a pecsétet Móricz az emlékezésre. Majdnem így történt. „Pénz bácsi, gyere ki" 1923 decemberében, az első — azóta szerzett tapasztalataink szerint igen jámbor — infláció idején bement Móricz egy bankba, hogy leányfalusi kis építkezéséhez kölcsönt kérjen. — Kérem, főszerkesztő úr, megszilárdult a tőzsde, pénz van mindenre, de a kamat, sajnos, öt százalék. — Nem is magas. Mindig hat százalék volt a törvényes kamat. Az igazgató elnevette magát, lassan kiesik a banki szilárd hangulatból s egyre intenzívebben nevet. ,,— Kérem: egy hétre! egy hétre öt százalék!" A bank cégvezetője kimutat a belvárosi utcára: hogy formálta át a város képét a tőzsde-őrület. ,,— Tessék megnézni, itt a városház sarkán, a Semmelweis utcában van egy különös ház, a Hegedűs-ház, azt hiszem, ez a legjellemzőbb, kérem! Tessék megnézni: cipészüzlet, s benne van: Fischer Bence cipész, s ugyanabban a boltocskában Kenedi és Münk értékpapír-kereskedők. Ez semmi: A szomszéd ajtó, de csak egy cérnaszálvastagságú helyiség: terménykereskedés, és benne már ott az új bank: Tanay és Társa bank. Mit mondjak, kérem, a harmadik ajtó, mint ahogy a fecskefészkek vannak sorra egymás mellett a jó falusi házak eresze alatt, egy női kalapszalon, s már abban is benne van a veréb: Bank! Ugyanabban a házban tovább: ékszerész: „papírt adok, veszek!" masamód: „a félemeleten tőzsdebizományos". . . Kakukkmadarak." Móriczot mindig izgatta a pénzcsinálás rejtélye, kíváncsian fürkészte azokat a helyeket, ahol összefut a pénz. ő maga mindig megdolgozott a pénzért. Akkor is, mikor mesésen keresett, s dedikált új könyvének minden lapja közé százkoronás bankót rakva adta át Jankának, s akkor is, mikor ötvenezer pengő előlege gyűlt fel a kiadójánál. A legnehezebb években is tehetségét tudva, fölénynyel nézte a pénz megigézettjeit, a gazdagodni, nyerni akarókat. Pénzt keresni, összegyűjteni, építkezni belőle ő is szeretett. De kockára tenni mindent a nyereség távoli reményéért — ezt éppúgy nem értette, mint az iszákosságot, vagy a kábítószert. A lóversenyről sok kortársa írt, egyesek szakértői fokon, ő úgy nézte a fogadókat, mintha más bolygóról cseppent volna a Földre. „És a mese ma is él. Ez a mese. A harmadik osztályon hétezer ember nyüzsög, izgul s folyton beszél. Hétezer szegény ember. Néztem őket. Itt van a vici és a házmester, itt vannak az uccaseprők, itt a rossz kislakások lakói, kibújnak a napra, és mindnyájan sápadtak és soványak, és a szemük csillog s beszélnek, folyton beszélnek . . . — Start! Hirtelen némaság, mindenki a Víztorony felé bámul. Ijedt és kimeredt szemek .. ." Aztán megint ordítás, mikor a cél felé futnak a lovak. Aztán megint kísérteties csönd. Aztán dulakodás, ordítás a kifizető kasszánál. „Mámor és szédület. Mámor és téboly. Bolondok mezeje." Ez az a hely, ahol szegény emberek elvesztik a pénzüket. Talán legjobb ellenpélda erre: hogy megy a gazdag ember, hogy pénzt vegyen föl. Sok pénzt. „Köd volt. Átláthatatlan, sűrű köd... (A bankban) égtek a villanylámpák, s éjjeli pompában fürdött a bazárszerű nagy palota. Taxiba ült, s a sofőrnek meghagyta, hogy óvatosan menjen . .. Mikor a svábhegyi úton mentek fölfelé, a kisvasút elpöfékelt s elmaradt mellettük, annak is égtek a lámpái. Mintha egy elvarázsolt világban lettek volna. Móricz Zsigmond 1899-ben (Csigó László reprodukciója) S íme, amint a csúcshoz közeledtek, egyszer csak szinte varázsütésre vége volt a ködnek, s a legragyogóbb napsütésbe értek ki. Felugrott az ülésen, s fejét a kocsi tetejébe ütötte. Aztán visszaült. Nem bírt a boldogságával, olyan szép volt. A köd után a csillogó, sárgás napfény. Mikor a kocsiból kiszállott, visszanézett a városra, hát az egész világ egy óriási ködtengerbe volt borítva, s ebből a ködből kiállott egy-egy sziget. A Gellérthegy, mintha a tengerből nőtt volna ki. Tündéri szép volt." Megszokott, minden évben visszatérő meteorológiai mutatványa a Szabadság-hegynek, amit itt Móricz leír. De a vállalati igazgatónak, az Agytakaró kisregény főszereplőjének szerelmi sejtelem is ez az égi fényjáték, mert a pénzen, a tízmillió koronán, amiért feltaxizik, új kis szeretőt akar venni. Az ironikus csattanó viszont: az egész pénzt, még többet is elvisz egy Bécsből hozott gyönyörű ágytakaró vámja. Mikor egyszer-egyszer a gazdagok világáról, az üzlet, a pénz szentélyeiről ír, akkor is szeret mögé nézni a csillogásnak. Szánalmasnak, kopottnak, szegénynek látja a kapitalistákat is, nemcsak az arisztokratákat. A cégeket is, nemcsak a birtokokat. A Jobb mint otthon című kisregény így mutatja be egy nagyvállalat székházát: „A ház eredetileg főúri palota volt. Nagy és hatalmas család palotája. Ez az óriási terem az első emeleten, ez volt a díszterem, ahol roppant bálokat rendeztek. Ritkán, egyszer-kétszer egy évben, de a régi grófok megengedhették maguknak, hogy ennyi aranyat és tömör cirádákat fontak saját fejük fölé. .. Most a régi grófoknak semmije sem volt. A család központi palotája fel volt parcellázva. Az egységes szerkezetű épületet, mely egyetlen család múlhatatlan kényelmét szolgálta, kis családok lepték el, s egyre jobban osztódott a palota, mint a parasztok kezén az Isten földje. Már az ötszobás lakásokat itt is átalakították, mint a Csikágóban, (a Keleti pályaudvartól északra eső városrészben V. B.) egyszoba-fürdőszoba — teljes komfortos kislakásokra, finom urak számára, akik szívesen jöttek a palotába szerénykedni, mert ízlésüknek nagyon megfelelt a régi fényűzés habjainak tört villogása." ötven-hatvan asztallal telezsúfolt nagyterem, sarkában az üvegfalú pénztárfülke a roppant páncélszekrénnyel — ez a PÉNZ birodalma. De a lépcsőház már a senki földje: „. . .óriásinagyfalfestmények voltak kétfelől. A legnagyobb festőkkel csináltattak annak idején freskókat a lépcsőház díszítésére, de a festmények már restaurálásra szorulnának. Ez azonban nemcsak a céget, hanem az összes lakókat terhelné, hát a házkezelőség elhanyagolja." 21