Budapest, 1972. (10. évfolyam)

11. szám november - Zolnay László: Mulatságok az újkori Pest-Budán

Dudás (Pest megyei népi faragás, XVIII—XIX, századforduló) Lőrinczy György felvétele fogva az utolsó hajdúig, szegénylegényig, táncol-tombol a XVII—XVIII. század Magyarországa. Gyulai Mihály a „Fertelmeskedő és bujálkodó tánc jutalma" című dorgatóriumában a táncosnak húsz főbűnét sorolja fel s a magyarság sírásóit látja bennük (1681): „ — Addig táncolátok, ugrálátok ti táncos magyarok, dicsőségit országtoknak jaj! elhullattátok!..." Budai borok, borivók A XVII. század végén nálunk is egyre jobban terjed a német muzsika, a német tánc. Hiszen a Buda alá vonuló százhúszezer ostromlónak több, mint a fele német-földi ember volt. Fájlalja is a magyar a német mulatság hódítását. Udvarhelyi György írja ekkor Teleki Mihály erdélyi kancellárnak: „ . . . Német muzsika és gyengén pengő lantocska kell azoknak, kik vízzel választják el a májat a tüdőtől. Duda, dörgősíp, hegedű, virgina s koboz illik a bor mellé ..." Buda ostromának idején országszerte — tűrve — tiltják a mulatozást. Egyet mindenütt igyekeztek megtartatni: este kilenc óra után korcsmákban, fogadókban tilos volt a muzsika meg a tánc. Védték az éjszaka csendjét. Otthon azonban — pincékben, szőlőbéli kunyhókban — ki-ki úgy mulatott, ahogyan kedve tartotta. Mulatság, tánc, tombolás, lakoma — mondani sem kell — bor nélkül meg nem esett. A pannóniai lankák tőkéi — amelyek már a rómaiaknak s az avaroknak is folyékony aranyat termettek — a törökkor alatt sem vesztek ki. Derekasan vedelt a magyarországi török is, noha a Korán éppúgy tiltotta a borivást, mint a disznóhús evését. (Bizonyítéka ennek számos magyarországi török főember ragadványneve: Szerhos. Vagyis: Iszákos, Részeges, Borissza.) Az 1710—20-as években Buda kilencezer lakosából 44 volt korcsmáros, 11 kifőző és 4 serfőző. A városba tömegesen tódultak az ittragadt katonákat, kereskedőket mulattató kóbor muzsikusok és a hadak útját járó táncoslányok, „pajkos" asszonyok is. Ez időben — a XVIII. század elején — a fogadók, az ivók lebujai, a szutykos hévizes fürdők voltak az alantasabb mulatozások pesti, budai színhelyei. 1704 januárjában a budai magisztrátus már Edictumot hozott a korcsmákban meg a fürdőkben tanyázó „nőszemélyek és zenészek" („Weibspersonen und Spielleuthen"), meg a nékik menedéket adó korcsmárosok ellen: „Ezeknek a személyeknek el kell hagyniok Budát... s a zenészeknek sem korcsmákban, sem egyebütt hegedülniök nem szabad!" Elhagyni — Budát? Hiába keménykedett a tanács; sem a prostituáltak, sem a kóbor zenészek nem tágítottak. Megörökölte őket még a következő két évszázad is. Híres fogadók Hamarosan rendre kinyitottak az első — immár az igényesebb szórakozást is szolgáló — pestbudai fogadók. A XVIII— XIX. század hangulatát idézik fel a régi korcsmacégérek: a vízivárosi Arany Sas és Fehérkereszt, a Fő utcai Arany Hajó, a Három Nyúl, a zugligeti Aranysas, a Fácán, a Disznófő, Aranycsillag, Aranyharang, a Fill-féle Normafa, a várbeli Balta, a Fortuna, a hárshegyi Szép Juhászné. Meg Pestváros első hét fogadója: a Fehér Hajó, az Arany Horgony, az Arany Sas. A pesti fogadók közül a Hét Választó Fejedelem vitte a legtöbbre. Méregdrága hely volt. Gvadányi peleskei nótáriusa 1790-ben megbotránkozva fordul ki belőle. fgy dohog: Drágán kell fizetni, nincs mód alkujába ... mindjárt megesküdtem s feltettem magamba, Soha még én élek, hogy nem megyek Bálba, mert hat aranyakért tíz hétig Szatmárba Lett volna mind borom, mind sült-főtt a tálba... Ekkoriban már álarcos bálokat is szerveznek a két fővárosban, szigorúan ügyelvén a jó viseletre, Hiedelemre. Mégis, művelődésünknek, a főváros s az ország fejlődésének nem ezek a fényes szórakozóhelyek és báltermek adtak otthont. Hanem azok a budai, tabáni s pesti kiskorcsmák, ahol a diadalmas reformkor írói, költői gyűltek össze s beszélték meg az ország dolgát. Egy-egy meszely „budai törökvér" mellett... [gy talált menedéket a Vörösmartyvezette Nemzeti Kör a pesti Sebestyén téri Csiga vendéglőben. (A mai Veres Pálné utca elején állt.) Ide toppant be egy szép napon — hóna alatt kötet verssel — Petőfi Sándor ... Cigányzenészek (1846) Csontfaragás (Molnár János felvétele) 40