Budapest, 1972. (10. évfolyam)

11. szám november - A címlapon: A Bécsi kapu tér 1. sz. ház (Lörinczy György felvétele)

A Duria Intercontinental Szálló (Hemző Károly felvétele) utóbbiak korszerű, színvonalas kialakítása a két világháború közti, egyébként oly terméketlen városépítési időszak egyik jelentős eredménye volt. Közben már megváltozott a társadalmi háttere, s ma még inkább. Kezdetben — még a múlt század eleji klasszicizmus idején, majd később is — egy-egy nyaraló épült óriási telkeken, a legszebb helyeken, így Jókaié is a róla elnevezett Költő utca környékén. Városi mérnökgyakornok koromban még olyan régi térképeket használtunk, amelyek e nagyobb nyaralókat tulajdonosuk nevével jelezték. Ilyen igény, ilyen nagy nyaralók társadalmi szükségessége régen idejét múlta; átmenetet képezett a későbbiekhez a negyvenes évek elejének rövid életű építési időszaka, melyben néhány „boarding house"-szerű nagyobb épület épült a Széchenyi-hegy oldalában, megvásárolható vagy bérbeadható, garzon jellegű modern lakásokkal, üdülési célokra. De elmúlt annak társadalmi igénye, lehetősége is, hogy egyesek tömegével nagy, igényes villákat építsenek egy-egy család állandó lakása céljára, nagyobb telken. A fejlődés, az igények alakulása a kisebb pénzű, de mégis igényesebb építtetők társasház építése irányában fejlődött, akik viszonylag drágábban, szép kilátású, a városhoz közelebb eső helyen, a zöldövezetben (vagy közelében !) szeretnének lakni.Tömeges igénynyé ez vált, s ezt jelzi az épületek sokasága e vidékeken. Az, hogy köztük meghúzódnak oda nem való bódék, ócska régi épületek is, inkább átmeneti jelenség. Megnyomtam imént a zárójelben e szót: zöldövezet „közelében". Mert ez az építési mód mindinkább a zöldövezet, a növényzet pusztítójává vált. Olyan mértékben, ami ha folytatódna, hamarosan a Duna-parti látképben is jelentkezne: a budai zöld hegykoszorúban előbb-utóbb hatalmas fehér foltokat láthatnánk távolabbról. Ámde korántsem fehér virágokat, őszirózsákat, mint temetési koszorúkon, hanem egy igen kérdéses értékű építési mód tömeges termékeit, valamiféle beteges meszesedés jelét. 2 Az egyik oka ennek a helyenként túlzottan sűrűvé vált építés. A házak olyan közel kerültek egymáshoz, hogy ott a növényzetnek már helye, élettere nincs, s e házcsoportok olykor már a régi mediterrán hegyi városok fehérlő, zsúfolt kőtömegeihez hasonlatosak. Mint a szállodaépítésekkel a Duna-parton, úgy itt is az építéssel fenyeget a veszély, hogy éppen az az érték pusztul, ami az építést oda vonzotta. Hangsúlyozom, főként ezt a sűrűsödést hibáztatom, a helyenkénti mértékét és módját, nem pedig azt a tényt, hogy most többen kívánnak lakni s lakhatnak is e korábban exkluzív, vagy éppenséggel kihasználatlan vidékeken. Nem ellenzek imitt-amott egy-egy kisebb magasház-együttest sem, ha az nem nyomasztja egymás lakásait, és e házak környezetét — hiszen ennek annyi módja, rafinériája van. (Ügyes csoportosítások, fogazott és teraszházak stb.) De a beépítéssel járó alapvető és általános jellegváltozás jelenleg sok helyen már a soklakásos új lakótelepek egyhangúságához, sivárságához vezetett — sőt rosszabb helyzethez, mert emitt a nagy lakóházak között tágas terek, ápolt parkok vannak. Ez tehát az, ami e szép vidékeken elfogadhatatlan, eredeti rendeltetésüknek ellentmond, s a város egésze — levegője, látképe — érdekeit is veszélyezteti. A helyenkénti túlzott sűrűségen kívül még két jellemzője van ennek az újabb és kiindulásában érthető, sőt elfogadható építésnek itt: az egyik az épületek kvalitása — illetve inkább annak hiánya —, a másik az általános növényzetpusztítás. Az elsőn segíteni a legnehezebb, de talán adminisztratív módon is lehetséges; gondolok például meghatározott helyeken az építési engedélyezés kiemelésére a kerületi igazgatásból, és központi, igényesebb szerv, testület hatáskörébe utalására. Bizonyos, hogy a jelenlegi építési, gazdasági, társadalmi helyzetben az épületek többsége takarékosan, sőt szinte igénytelenül és uniformizáltan épül. De ilyen építésnek egy ma már, táji értékei révén is világhírűvé vált nagyváros legszebb és legvonzóbb részei mégsem eshetnek áldozatául! E részeket vagy tartalékolni kellene igényesebb építés lehetőségei számára, vagy olyan városképi megkötéseket kellene tenni, amelyeknek ha az építtetők most nem tehetnek eleget, akkor építsenek igénytelenebb helyeken. Az ugyanis, ami most itt így épül, legalább fél évszázadig maradandó. S ezzel függ össze a növényzetpusztítás ügye. A legigénytelenebb építést is jóváteheti, semlegesítheti a növényzet — főként a fák. Ha megtartják őket! Itt és most azonban minden építés beretválással kezdődik, akár a hastáji műtétek előtt — holott a legszebb modern lakótelepek máig azok külföldön is: Finnországban, Svédországban, Angliában, sőt már a weimari Németországban —, amiket erdőkbe, vagy meglevő, meghagyott fák, facsoportok közé építettek. A mai építészet formavilága fogantatásában, alapvető célkitűzéseiben igényli a zöld környezetet — nemcsak bokrokat, gyepet, hanem fákat is, s azokkal együtt hat igazán. Alföldi tanyáink oly takarékos, egyszerű, meszelt épületeit is megszépítik az árnyékot adó fák; e házak és fák együtt jelennek meg, szinte egy-egy bokorként a hatalmas tájban. Itt Budán a jelenlegi növényzetpusztítást helyrehozni még akkor is néhány évtized, ha azt közhatalommal és közpénzekből csinálnák; holott magánosok ügye marad, akkor is, ha ezt a magánosok — a lakók — előbb-utóbb maguknak igénylik s maguk oldják meg. Kétségtelen, hogy a Rózsadomb, a Gellérthegy lankái is valamikor kopárabbak voltak — főként gyümölcsös-és szőlőskertek —, és hogy a gyümölcsösök ilyen jellegű beépítés esetén általában elveszítik a jelentőségüket. Ámde a Rózsadombon, a Gellérthegyen mégis — és nem csak közerőből — rövidesen fák nőttek, ma már hatalmasok, árnyasak; hely is maradt számukra és főként nem pusztították ki azokat, amelyek már ott voltak. Ez — bár hatósági beavatkozások is szükségesek — alapjában véve az építtetők és az építők kulturáltságának a kérdése. E külsőbb fekvésű részekkel kapcsolatos aggodalmak, gondok után szeretném a figyelmet a belsőkre fordítani. Budapesten e Villanegyed a Szabadság-hegy lejtőjén (Czeizing Lajos felvétele)