Budapest, 1972. (10. évfolyam)

10. szám október - Zolnay László: Művészet és műveltség a XII-XIX. századi Pest-Budán

osztrák helyőrségi tisztjeinek s hivatalnokainak szórakoztatása végett — a karmelita templomból átalakított Várszínház volt (1787). Kempelen Farkas építette át s homlokzatára egy jellegzetesen aufklärista feliratot javasolt. (Ubi missae — nunc musae. Vagyis: hol misék voltak, most múzsák honolnak.) Természetesen mind a pesti Rondellában, mindpedig a Burgtheaterben csakis német színdarabokat játszottak. Pest német színházát (a mai Vörösmarty tér 1. sz. helyén) 1812. február 9-én nyitották meg. Pompás klasszicista épület volt. 3500 ember fért el benne. Fénykora az 1812. és 1847. évek közé esett. A magyarság visszaáramlását jól jelzi a pesti magyar színház felépítése és megnyitásának éve: 1837. A magyar és német nemzeti színészet párharcát a magyarok javára döntötték el az események: 1839-ben árvíz rongálta meg, 1847-ben pedig tűz emésztette el a pesti német színházat. Gyorsan helyreállították. S a sors iróniája: 1849 májusában Hentzi generális Budáról átlőtt bombái végleg tönkretették az épületet. Budán 1870-ben, Pesten 1889-ben játszottak utoljára németül. Az 1837-ben megnyitott Magyar Nemzeti Színház — több nemzedék legjobbjai összefogásának, munkájának koronája — máig alapja lett nemzeti színjátszásunknak. S érdemes felidéznünk az első bemutató írójának, Vörösmarty Mihálynak a megnyitóról írt pár sorát: „... A közönség olyan volt, amelyet várni lehetett. . . komoly s minden tiszteletre méltó, tiszta hazafi örömében egészen elmerült . . . E zajtalanságban ámulat, mély érzelem s egy magát becsülő népnek méltósága volt..." Magyar színházhoz azonban nem csak fordítás — magyar színdarab is kellett. Vörösmarty után Kisfaludy Károly — az első „főfoglalkozású" magyar drámaíró — már jelképes alakja a fővárossá serdülő Pest-Budának: szinte modellje, prototípusa a magyar írónak. A nemzeti muzsika újjászületése Fővárosunk újkori színjátszása ügyéhez zenei életünk újjáéledése is hozzákapcsolódik. A pest-budai egyházi zene mellett a XVIII. századi német színházi zene és opera volt újrakezdődő zenei életünk ősforrása. Hiszen teátrumaink nem prózai, hanem zenés színházak voltak. Kelemen László magyar színtársulatához 1793-ban szerződött Lavotta János, a híres hegedűs. („A muzsika igazgatását a már régen különös talentumairól esméretes Lavotta úr vállalván magára, olly állapotba teszi az muzsikát, hogy ne csak válogatott szimfóniákkal, hanem nemzeti magyar táncnótákkal is gyönyörködtesse a nézőket. . .") Lavotta a Kelemen-féle színtársulattól búcsúzóban már húsztagú zenekar élén játszott. Ugyanebben az évben — 1793-ban — Kelemenék mutatták be az első magyar operát, Chudy József művét, a „Pikkó hertzeg és Jutka Perzsit". (Há-om évtizeddel később még Déryné is játszott benne.) Lavotta, Csermák Antal és Bihari János volt a XVIII-XIX. századforduló három zenei csillaga. Varázslói voltak a hegedűnek. „A hegedűvirtuózok vonója alatt kicsírázó magyar verbunkos hamarosan az egész országot lelkesítő zenei nyelvvé válik, amit egyformán megért úr és paraszt . . ." Bihari zenéjét hallhatta Beethoven is, később Liszt, és határtalanul lelkesedett értük — írja Berezeli Károlyné, a kor zenetörténeti kutatója. 1800-ban Budán bemutatják Haydn Teremtés című oratóriumát. Ugyanebben az évben maga Beethoven muzsikál a Várszínházban, s 1823-ban a tizenegy éves Liszt Ferenc mutatkozik be a pesti „Hét Választófejedelem" dísztermében szülőhazája fővárosának . . . Liszt és baráti köre az 1830-as években. Balról jobbra: Joseph Kriehuber, a kép rajzolója, Berlioz, Czerny, Liszt, Ernst hegedűművész