Budapest, 1972. (10. évfolyam)

9. szám szeptember - Székely V. - Bertalan J.: A száz év előtti Pest-Buda közigazgatása

A száz év előtti Pest-Buda közigazgatása 1848 előtt, a szabad királyi városok szervezetét és igazgatását királyi kiváltságlevelek szabályozták. Az összes királyi város, így Pest-Buda vezetői is: a polgármester, a főbíró és a rendőrkapitány; a belső tanács az élethossziglan választott tanácstagokból, s a külső tanács a választott polgárokból állt. Pesten és Budán az első tanácsot Buda visszafoglalása után, 1688-ban szervezték meg. Kétszáz év alatt a városi szervezet nem sokat változott, megőrizte a középkor királyi városainak igazgatási formáját. Változást csak a szabadságharc két esztendeje hozott; az 1848. évi XXIII. törvénycikk megváltoztatta a városi szervezetet, utat engedve a társadalmi fejlődés új igényeinek. A törvény azonban csak a városi szervezet kereteit állapította meg, a közigazgatás részleteiről nem intézkedett. A főváros egyesítésének gondolata is 1849-ig nyúlik vissza; 1849. június 24-én a belügyminiszter — Szemere Bertalan — elrendelte Pest és Buda városok egyesülését, továbbá Óbuda bekebelezését. A szabadságharc utolsó hónapjaiban azonban a főváros ügye háttérbe szorult, a politikai és katonai helyzet már nem tette lehetővé Szemere rendeletének megvalósítását. A szabadságharc leverése után, az abszolutizmus éveiben, többé nem esett szó róla, s csak a kiegyezés után került újra napirendre. 1867. október 16-án a pesti polgármester, Szentkirályi Mór már felhívta a képviselőtestület figyelmét, hogy az egyesítés országgyűlési vitája küszöbön áll. Az előzetes tárgyalások és a közigazgatási előkészítés munkálatai még négy évig húzódtak. A tárgyalások során, 1870. július 16-án Házmán Ferenc, Buda város polgármestere és Wahrmann Mór azt indítványozták, hogy a fővárost emeljék ki a törvényhatóságok sorából, s szervezetéről alkossanak külön törvényt. A képviselőház a javaslatot elfogadta, s ezzel lehetővé vált, hogy a főváros — az európai nagyvárosok mintájára — önállóan rendezkedjék be. Az egyesítésről szóló törvényjavaslatot a belügyminiszter 1871 végén terjesztette az országgyűlés elé. Tárgyalására azonban csak 1872 november végén került sor, ám még abban az évben — december 22-én — törvényerőre emelkedett Buda és Pest szabad királyi városok, Óbuda mezőváros és a Margitsziget egyesülése. Az 1872. évi XXXVI. törvénycikk nyolc szakasza szabályozta Budapest közjogi helyzetét és szervezetét. Az egyesítési törvény a főváros különállásáról elfogadott 1870-es határozat ellenére sem vette figyelembe Budapest sajátos viszonyait, nem biztosította Budapest különleges jogállását; törvényhatósága elvben nem különbözhetett az ország többi törvényhatósági jogú városáétól. A két város megnövekedett számú lakosságának méreteiben nagyobb, a polgáriasuló társadalomnak — központja Pest — pedig sokrétűbb szakigazgatásra lett volna szüksége már az egyesülés előtt. A főváros lakossága messze túlnőtt az ország többi városainak népességszámán; 1872-ben 270526-án laktak Pesten, Budán és Óbudán. A népesség területi megoszlása a fővároson belül eltolódott: Pesten 200 476 főt számláltak, míg Budán 53 948, Óbudán mindössze 16 102 személy lakott.* A 200 ezres lakosú Pest város élén Gyöngyösi (Gamperl) Alajos helyettes főpolgármester állt. Szentkirályi Mór főpolgármester ugyanis 1868-ban lemondott tisztségéről, tisztújítást ezután már nem tartottak, Pestnek nem volt többé választott polgármestere. így az egyesítésig Gyöngyösi (Gamperl) Alajos látta el a főpolgármesteri teendőket; helyettese Kada Mihály alpolgármester volt. A szorosabb értelemben vett városi igazgatás szervezete a Közigazgatási Tanács, amelynek vezető tisztviselői: Békey Imre, Feszi Ágoston, Gerlóczy Károly, Hamza Máté, Kammermayer Károly és Polgár Károly tanácsnokok. A Közigazgatási Tanács a jegyzői, az ügyészi hivatalokból, a segédhivatalokból, a tanácsi levéltárból, számvevőségből, házipénztárból, letét- és gazdasági hivatalokból, a szállásolási, a népszámlálási és bejelentési hivatalokból, az adóhivatalokból, s a mérnöki és gyámhivatalból állt. A Közigazgatási Tanács apparátusán kívül szakhivatalok, városi intézetek és a városi kapitányságok látták el a rendészeti, oktatási és egészségügyi tennivalókat. Városi alkalmazásban álltak továbbá: Pest város statisztikai hivatala, a vásárfelügyelőség, a mértékhitelesítő hivatal, a bejelentőhivatal, a közvágóhíd, a Dologház és a Rókus kórház alkalmazottai, a városi főorvos és 7 kerületi orvos, a reál- és elemi iskolák tanárai és tanítói (valamennyien férfiak voltak, női tanerő ekkor még nem volt Pesten), a Pest város kegyúri joga alá tartozó egyházi személyek, valamint a Pesti Kapitányság, a belvárosi, lipótvárosi, terézvárosi és józsefvárosi alkapitányságok rendőri és adminisztratív személyzete. Buda város szervezete és közigazgatása nem tért el Pest városáétól, csak keretei voltak jóval szerényebbek, a két város népesedési arányának megfelelően. Buda polgármestere 1872-ben Házmán Ferenc, helyettese Petrovics Szilárd tanácsnok. Petrovics Szilárdon kívül dr. Peregriny Elek, Alkér Gusztáv, Heimich Ödön, dr. Funk Kálmán és Greifeng (Greifenegg) Vilmos voltak tanácsnokok Budán. Megtaláljuk itt is a jegyzői és ügyészi kart, a segédhivatalokat, a számvevői hivatalt, az árvaszéket, a városi mérnököket, az építészeti felügyelőt, a főlevéltárost, a házi- és adópénztárt és az adóhivatalt. Városi intézet volt a Mértékhitelesítő-hivatal és a Rudas fürdő. Buda város alkalmazásában állt az egészségügyi személyzet (orvosok és állatorvos), a főkapitány és az alkapitányok, a krisztinavárosi, a tabáni, a vízivárosi, az országúti és az újlaki bírák. Az alábbi táblázatban összefoglaló képet adunk Pest és Buda közigazgatásáról, létszámáról és annak megoszlásáról. Pest és Buda igazgatási létszáma 1872-ben** Létszám (fő) Megnevezés Pesten Budán Igazgatási hivatalok 89 29 Segédhivatalok 23 5 Számvevői hivatal 27 9 Adóhivatal 89 8 összesen 228 51 A városi alkalmazottak létszáma — a városhoz tartozó külső hivatalok és intézetek nélkül — mind a két városban a lakosság egy ezreléke körül mozgott. A fejlődés tempója Pesten 1867-től meggyorsult, ez megmutatkozik Pest város alkalmazottainak létszámnövekedésében is. A kiegyezés előtti esztendőben — 1866-ban — 133-an látták el a közigazgatási feladatokat a pesti városházán. Hat esztendő alatt ez a szám 95-tel, több mint 70 százalékkal gyarapodott. Budán 1866 és 1872 között nem volt lényeges változás, hat év alatt mindössze 5 fővel, 10%-kal nőtt a városi alkalmazottak száma. Az egyesítés után Budapest székesfőváros igazgatási létszáma — legalábbis egy ideig — kevesebb volt, mint korábban a három városé együtt. 1874-ben a városháza tíz ügyosztályán 218 tisztviselő dolgozott, tízzel kevesebb, mint ugyanezen hivatalokban csak Pesten, 1872-ben. A tisztújító közgyűlés 1873. október 25-én Budapest első főpolgármesterévé — a király által jelölt személyek (Havas Sándor honvédelmi miniszteri tanácsos, Házmán Ferenc budai polgármester, és Ráth Károly ítélőtáblai alelnök) közül Ráth Károlyt választotta meg. Az első budapesti polgármester Kammermayer Károly, alpolgármesterek Gerlóczy Károly és Kada Mihály, mindhárman volt pesti tanácsnokok. Budapest tanácsában, mint tanácstagok foglaltak helyet: Békey Imre, Alkér Gusztáv, Kasenszky József, Petrovics Szilárd, Hamza Máté, Funk Kálmán, Havas Pál és Rupp Imre, jobbára volt pesti és budai tanácsnokok. Budapest 1873-ban az ő vezetésük alatt indult el azon az úton, amelyen a XX. század második felében kétmilliós világvárossá fejlődött. Székely Vera — Bertalan János * A népesedési adatok a katonai népesség nélkül értendők. ** A táblázat csak a szűkebb értelemben vett közigazgatási létszámot tartalmazza, a már előzőleg említett városi intézetek és hivatalok, valamint az egyházi, oktatási és rendészeti létszám nélkül. 48