Budapest, 1972. (10. évfolyam)

9. szám szeptember - A címlapon: Csigó László felvétele

többször is említett további munkaprog­ram megvalósuljon. Tudom, hogy feszí­tett munkáról, szoros határidőről van szó, de ezek a kötelezettségek megala­pozottak. Ami eddig megvalósult, az is reális alapokon nyugszik. Munkájuk nemcsak a szó szoros értel­mében összetett, hanem átvitt értelem­ben is. A különböző munkahelyeken a földalatti vasutat hozzák létre, de ez egyben a főváros gyarapítása, sőt a szo­cializmus építése is, amely során kialakul a szocialista ember. Ez sokatmondó tel­jesítmény, amelyre büszkék lehetnek és bizakodással tekinthetnek a jövőbe. A földalatti vasút építése — s ezen a szorosan hozzá kapcsolódó munkálato­kat is értem — valóságos történelmi küz­delem. A régiek tudják, s talán a csont­jaikban, a zsigereikben is érzik, hogy nem volt ez könnyű út. Tükröződött benne szocialista építésünk göröngyös, viharos, de mégis előrevezető útja. Ahogy az elhatározás született s megindult az építkezés, ahogy és amiért törést szen­vedett, majd ahogy és amiként sikerült a dolgot újra rendezni és a megfelelő pályára helyezni — mind-mind jellemző volt erre az útra. Most már egyenes úton haladunk előre. Történelmi küzdelem ez egészében véve és talán még részletei­ben is. A földalatti vasút építése természete­sen — és nagyon helyesen — más léte­sítmények, pl. aluljárók létrehozásával is bővült. Mindez hatalmas munka, amely egyszercsak elkészül, az alagutakat befe­dik, az építkezések nyomait eltüntetik, s az építők szinte sajnálják, hogy tovább nem láthatók olyan szembetűnően az óriási erőfeszítések. Emiatt senki se szomorkodjék. A kész mű is érzékelteti, mekkora munka fekszik benne és az emberek ezt értékelik. A főváros lakos­sága, az ország népe megbecsüli és meg­köszöni az építők nehéz, sokszor verej­tékes munkáját, erőfeszítéseit, de ezzel együtt is éppen a kész műre vár a leg­nagyobb izgalommal, arra, mikorra és hogyan helyezik üzembe a Metró új vonalait. Az itteni eredmények is részei az or­szágban folyó szocialista építésnek, amely megfelelően halad előre. Ismertek az eredmények és a problémák, a nehézsé­gek egyaránt. Gondjaink, ezek között szociális jellegű problémáink persze ré­gebben is voltak. Olykor most súlyosab­baknak tűnnek, mert többet beszélünk róluk. Nemcsak az eredményekről szó­lunk, hanem a problémákat is szóvá tesszük. Ez így helyes, így ésszerű. Mert ha nevén nevezzük a problémákat, azok­ra rámutatunk és róluk kollektívákban vagy akár a sajtóban is vitatkozunk, az már önmagában is elősegíti, hogy tenni­valóinkat céltudatosan határozzuk meg és feladatainkat jobban végrehajtsuk. E feladatokhoz tartozik — egyebek között — azoknak a szociális problémák­nak a megoldása, amelyek különöskép­pen a városokban és még inkább a fő­városban feszítenek. Az első ilyen feladat a szociális gondoskodás egyrészt az el­öregedett emberekről, másrészt a jö­vendő nemzedékről, a gyermekekről. Az építéshez nagyon közelálló a másik két terület — amelyekkel már sok éve küszködünk, eredményeket is elértünk, de még messze vagyunk az igazi meg­oldástól — s ez a lakásépítés és a köz­lekedés. A lakáshelyzet enyhítésére fokozatosan felépül majd az i millió lakás, érezteti hatását a már átadott lakóházak egész sora, bár tudjuk, hogy még sokat kell építenünk. A közlekedés terén azonban nem így állunk, mert egy kicsit későn néztünk szembe a gondokkal. Márpedig Budapesten, míg a nagyon szorító lakás­problémák — mondjuk — másfélszáz­ezer embert érintenek, addig a közleke­dés naponta nyolcszázezer ember prob­lémája. Mert mindenki közlekedik. Van­nak, akik a saját kocsijukon — foko­zatosan ők is rájönnek, hogy a forgalmi csúcsidőkben lassabban haladnak, mint a gyalogosok —, de náluknál sokkal, de sokkal többen: naponta 700—800 ezren a tömegközlekedési eszközökön. Nem tudom, hányan szidják a Fővárosi Taná­csot, bennünket lakásügyben, de bizo­nyos, hogy legalább négyszer annyian teszik szóvá közlekedési kifogásaikat. Ezért arra kell törekedni, hogy a közle­kedés gondjainak megoldása jobban elő­térbe kerüljön. Ennek érdekében már tettünk is lépéseket. A földalatti vasút sem csak azoknak az utasoknak jelent könnyebbséget, akik ott kulturáltan és gyorsan közlekednek, hanem tehermen­tesít más közlekedési eszközöket is. Ezzel függ össze, hogy a földalatti vasútnak ezt a Deák tértől a Déli vasú­tig terjedő szakaszát a megjelölt idő­pontban át kell adni a forgalomnak. Na­gyon köszönöm, hogy már most meg­hívtak az ünnepélyes átadásra. Tudom, hogy még nagy munkát kell elvégezniök addig, ameddig eljön a szalag elvágásá­nak napja. Az avatás persze rajtam nem fog múlni, ha lehet, én boldogan ott leszek. Nagy nap lesz az, s akkor minden építő érezheti majd a jól végzett munka örömét és megállhat egy pillanatra, hogy lássa, mit végzett. Szerintem megvan minden feltétel ahhoz, hogy a tervet teljesítsük, s az átadás napja határidőre jöjjön el. Ennek nagy jelentősége lesz abból a szempontból, hogy a Metrót a megjelölt időpontban használatba vehetik az uta­zók. De nagyszerű eseménye lesz az az éppen százéves főváros életének, hir­detvén, hogy abból a száz évből negyed­század már a szocializmus korszakában telt el. Ez az építkezés is segít majd abban, hogy az emberek felmérhessék, mennyire jutottunk előre a magunk vá­lasztotta úton. Ehhez persze az is kell, hogy az embereknek örömük teljék ab­ban, ha ránéznek a Metró létesítményei­re; vagyis azok nemcsak jók, hanem szé­pek is legyenek. E pályaszakasz átadásakor sok külföldi lesz Budapesten. A magyar főváros cen­tenáriuma is alkalmat nyújt arra, hogy szeptemberben itt találkozzanak az euró­pai fővárosok polgármesterei. S mint­hogy másutt is építenek metrót, szinte tapasztalatcserére is jönnek. Mondhatjuk tehát, hogy az új szakaszt ország-világ fogja látni. Mindezt — kérem — vegyék figye­lembe a munka egész menetében. Körül­tekintés szükséges, nehogy két év múlva rájöjjünk: másként kellett volna csinál­nunk. Gondos munka kell, hogy külső­leg is tetszetős legyen minden. S pon­tosan össze kell hangolni a metró- és az ahhoz kapcsolódó építkezéseket. A kü­lönböző — a maguk idején elkerülhetet­len — felvonulási épületek, mondhatnám „felszíni műemlékek" is csak addig dí­szelegjenek, ameddig feltétlenül szükség van rájuk. Utána szépen takarítsák el őket. Ez persze csupán apró része a határ­időre történő építés gigászi munkájá­nak, de erre is figyelnünk kell. Az egész metró története mutatja, ahhoz, hogy idáig juthassunk, az elemi feltételeket— a szocialista építőmunka szélesebb értelemben vett feltételeivel együtt — a pártnak, az ország kormányá­nak kellett biztosítania. Ezt a vezetés biztosította, de magát az építőmunkát már nem az ország vezetői végezték el, hanem a dolgozók közössége. S ide soro­lom a Budapesti Pártbizottság, a Fővá­rosi Tanács, a vállalatok dolgozóit, a mű­szakiakat, a szak- és segédmunkásokat. Ez így egy zárt rendszert alkot, amelyben megfelelően kell működnie a pártnak, a kormánynak, a főváros vezetésének, mindenkinek, egészen a legapróbb mun­kahelyekig. Ha ez a zárt rendszer meg­bomlik valahol, az egész nem működhet jól. Kedves Elvtársak! Mai látogatásom tapasztalata, hogy itt jó szellemben és szervezetten folyik a munka. Ehhez csak őszintén gratulálni tudok. Űgy vélem, hogy a további mun­kára is fel kell készülnünk, hiszen még magasabb szintre kívánunk emelkedni az új társadalom építésében. Kérem, ehhez is biztosítsák azokat a feltételeket, amelyek Önökön múlnak; a párt, a kor­mány és minden más szerv szintén meg fogja teremteni a szükséges feltételeket. Még egyszer köszönöm az alkalmat, hogy találkozhattunk, aminek nagyon örülök. Sok sikert kívánok. 2

Next

/
Thumbnails
Contents