Budapest, 1972. (10. évfolyam)

8. szám augusztus - Gábor István: Egy régi épület új élete. A Nemzeti Zenede

Ismeretterjesztés minden korosztálynak a Fővárosi Állat- és Növénykertben Az állatszeretet egyidős magával az ősemberrel, míg az állattisztelet kultuszának melegágya az ókori Egyiptom. Az újabb kutatások azt bizonyítják, hogy ez a kultusz a totemizmusból alakult ki és feltehetően a szent állatok tiszteletének idején volt a csúcspontján. A szent állatokat nemcsak kőbe vésve vagy faragva tisztelték, de zárt téren és parkokban is tartották őket. Gondozásukat magasrangú hivatalnokok, papok irányították és ellenőrizték. A szent állat elpusztításáért halálbüntetés járt, amikor pedig természetes halállal múlt ki, még országos gyászt is elrendelhettek. A szent állatok tartásának kultusza és az ókori állatparkok voltak a mai Zoók elődei és a zárttéri vadállattartás első formái. Korunkban az állatszeretetnek más a magyarázata; a kőrengetegbe zsúfolt ember az örökké változatos természet utolsó élő reprezentánsait az állatkertekben találja meg. Az előrelátó, korukat megelőző, természetszerető fővárosi tudósok ezért is szorgalmazták zoónk alapítását immár több mint ioo évvel ezelőtt. 106 éves Zoónk alapítása A Fővárosi Állat- és Növénykert a Helytartótanács 28.73. c/1864 sz. és a Városi Tanács 8372/1864. IV. 18-i okirata alapításakor tudományos intézetté nyilvánította: „ ... az országban még nem létező tudományos intézetnek keletkezése és felvirágzása lehetővé, egyszersmind pedig a népnek ottani mulatsága egy nemes élvezettel, a természettan megkedvelésével, gazdagabbá váljék..." Az 1866. évi útmutató írja: „Az újabb kor állatkertjei nem a hatalmasok kizárólagos mulatóhelyei többé, hanem olyan intézmények, amelyek tudományos és nemzetgazdászati célokat tűzve maguk elé, nagyfontosságú tényezőkké kezdenek válni...", majd így folytatja: „... a tudomány és a gyakorlat szolgálatába kell állnia; fejlesztve a természetrajzi ismereteket, elősegíteni a tudományt s egyszersmind rámutatva azon kincshalmazra, mit az emberiség számára a természet készen tart, megtanítani arra, miként használhatunk fel e kincsből minél többet jólétünk emelésére". A szép célkitűzés jórészt anyagi okok miatt nem valósulhatott meg. Ez már az építkezésekben is megnyilvánult, amikor Kertünket menazsériák mintájára építették és „vitrin rendszerű" bemutatást alkalmaztak. A közönség toborzására légtornászokat szerződtettek, „bikaviadalt" hirdettek, ősbudavár c. mulatót rendeztek be stb. Ez az Dr. Dathe professzor az etológiai vizsga elnöke indulás, sajnos, később is rányomta bélyegét a kertre. Ugyanakkor külföldön egyetemi színvonalon tartják számon a Zoókat, és nagyhírű egyetemi tanárok vezetik az ott folyó ismeretterjesztő tudományos munkát. Szakmai együttműködés — könyvkiadás — továbbképzés 1968-ban kezdődött meg intenzíven intézményünk ezirányú átalakítása. A Magyar Tudományos Akadémia által kiküldött bizottság megszüntette az öncélú kutatási feladatokat. Szakfelügyelőkből, ismert biológus pedagógusokból, a tanács, a minisztérium, a könyvkiadók képviselőiből, valamint más illetékesekből alakult bizottság birálta felül az ismeretterjesztésre készített különböző tematikák tervezetét. Az így készült útmutatókat még a Kert, de a négy év alatt írt 12 könyvet már a kiadók adták ki és így ez nem jelentett külön anyagi megterhelést. Egyetemek, kutatóintézetek, múzeumok segítették ismeretterjesztő munkaközösségünket. Egymást érték az ismeretterjesztés legismertebb külföldi szakembereinek látogatásai. Helyszíni tanácsokat kaptunk többek között K. Lorenz professzortól, a világhírű „lorenzi iskola" alapítójától. A. G. Bannikov professzortól, a leghíresebb szovjet zoológustól, aki többször is járt nálunk. A legjobban képzett állatkerti igazgatók egyike, Dathe professzor — akinek ismeretterjesztő művei elárasztják a nemzetközi könyvpiacot — még továbbképző tanfolyamot és vizsgáztatást is tartott Zoónkban. 1970-ben 285 — jórészt külföldi — résztvevővel nemzetközi szimpóziumot rendeztünk a Tudományos Akadémián, majd 1971-ben valamennyi kutatónkkal résztvettünk a Vadászati Világkiállítás előkészítésében (közülünk került ki a Nemzetközi Trófeabíráló Bizottság elnöke is). 1969-ben és 1970-ben megjelentek a 16