Budapest, 1972. (10. évfolyam)

6. szám június - Zolnay László: A műhelytől a gyárig

Város az időben XXXVII. Zolnay László A műhelytől a gyárig 1688-ban, két évvel Buda felszabadítása után 65 kézművest írtak össze Budán. Ez a szám 1696-ra 122-re emelkedett. A 122 iparos 29 féle ipart űzött. Az iparágak száma a századfordulóra (1700) már 45. Az iparosok számának növekedése az életrevalóbb Pest városában még szembetűnőbb: az 1686-tól 1736-ig terjedő fél évszázad alatt Pest iparosmestereinek száma megnégyszereződött. 1774-re a budai iparosok száma is elérte a nyolcvan esztendő előttinek háromszorosát. S essünk túl néhány számszerűségen! 1762-ben Budán 51 céh volt, 471 mesterrel. 1770-ben pedig Pest céheinek száma 73, 515 mesterrel, 982 legénnyel. És, ha magasnak tűnnek is ezek aszámok, a nyugat-európai városfejlődés adataihoz képest igen alacsonyak. 1782-ben Pest város ipari népességének lélekszáma az összlakosságnak csupán 14 százaléka. (Budáé 15 százalék.) Ugyanekkor az osztrák örökös tartományokban s Nyugaton — ahol a török sose járt — a városok lakosságának 50—70 százaléka él iparból. Ezek a viszonyszámok mindennél világosabban jelölik ipartörténetünk megújulásának mérhetetlen mélységeit, nehézségeit. Céhek Iparunk ezekben az időkben céhes szervezetű. A céhek 1686 után mégjóideig iparfejlesztő, pozitív tényezők. A XVIII. sz. derekára, végére azonban az egész — középkori eredetű — céhrendszer a termelés akadályává, visszahúzó erővé válik. A XVIII. század második felére ugyanis a hármas városmag elemei közül Pest Magyarország gazdasági centrumává vált. Pesten a század végére — a céhek tiltakozása, a magisztrátus ellenszenve s az osztrák gazdasági elnyomás ellenére is — a tőkés nagyiparnak akkori legfejlettebb formái, a manufaktúrák, fabrikák (túlzó szóval: gyárak) is megjelentek. A céhek nagyipar-ellenességének oka látnivaló: félelem a konkurrenciától. De mi volt az osztrákok gazdasági elnyomásának oka? 1730-tól fogva Bécs ún. merkantilista iparpolitikája először nyúlt bele a céhek maguk megszabta életébe. A merkantilizmus az iparnak és a kereskedelemnek állami szabályozója, tervszerűsítése volt. Ez a kereskedelempolitika segített minden olyan céhes iparon, amely helyi-környéki igényt elégített ki. De azoknak az iparágaknak, amelyek a szélesebb piacra való termelés, kivitel, külkereskedelem szempontjából az osztrák gazdasági életet a legcsekélyebb mértékben is veszélyeztették volna, megálljt parancsolt. Ezeket az iparágakat — s kevés kivétellel ilyennek ígérkezett minden magyarországi manufaktúra — tűzzelvassal visszaszorította a céhes, maradi kisipar keretei közé. Amíg tehát Nyugat-Európában, de még az osztrák örökös tartományokban is, az állam volt a manufaktúrák első számú életrehívója, pártolója és serkentője, nálunk a nagyipari termelésnek kerékkötője lett. A XVIII. század derekára maga a Habsburg birodalom is hátul kullogott Európa iparos népei sorában; tőkehiánnyal küzdött. Fokozottabban vonatkozott ez Magyarországra. A nemesek adómentessége következtében az ország — ma úgy mondanánk — deficites volt; az államvagyon földbirtokban, mezőgazdasági javakban, állattenyésztésben, jólrosszul kitermelt ásványi kincsben „feküdt". Pest-Buda és Európa Maga Pest-Buda távolesett a XVIII. századi világkereskedelem fő útvonalától. Amíg mi a török s a német közt véreztünk — kétszáz éven át —, felfedezték Amerikát. S mire felrévedtünk, nemcsak az amerikai arany-dömping törte meg középkori nemesfém-hegemóniánkat, hanem más változás is történt. Az Adrián át elérhető Mare Nostro, a Földközi-tenger megszűnt világtenger lenni (ami a középkorban volt): az Atlantióceánra átterelődött világkereskedelem messze elkerülte. Azonban a törökvilág utáni Magyarország mégis belesett abba a — világkereskedelmileg erősen másod- ha nem harmadrendű — útvonalba, amely Ázsiát a Balkánon át kötötte össze Európával. Nyomott valamit a latban a kelet- és nyugateurópai kereskedelem szerényebb tranzitója is. A Dunát 1718-ban a törökkel kötött pozsareváci béke nyitotta meg. A balkáni nyitás jegyében balkáni, főként görög kereskedők özönlötték el az országot (úticéljuk Ráckeve, Buda, Pest, Szentendre, Esztergom, Komárom — de eljutottak még Egerbe is!). A céhes ipar s a pesti kereskedelem hamarosan új konkurrenciát látott a gazdag és tevékeny görög kereskedőkben. A török eredetű áruknak csak nagyban való eladását engedték meg nekik. 1772-ben megvonták vámkedvezményüket. Ezután pedig Magyarországon való megtelepedésre kötelezték őket. A század végén a görög kereskedők helyére Bécsből áttelepülő, tőkeerős osztrák nagykereskedők léptek: 1800-ra a pest-budai kereskedelem Bécs kereskedelmének szerény függvénye lett. Pest-budai kereskedők az osztrák gyarmatosítás ellen A budai kereskedők testülete 1776-ban kertelés nélkül kijelentette: az 1776. évi új osztrák vámszabály a magyar kereskedelem teljes elnyomását s csupán az osztrák örökös tartományoknak és Bécs kereskedelmének javát szolgálja. A pesti kereskedők 1780-ban nyilatkoztatják ki: a magyar kereskedelem csak akkor fejlődhet, ha a külföldi árut mi is ugyanolyan vámmal importálhatjuk, mint az osztrákok. És, ha a Magyarországból Ausztriába vitt nyersáruknak és iparcikkeknek kivitele után nekünk az osztrákok ugyanannyi vámot fizetnek, mint amennyit osztrák kereskedők az Áusztriából Magyarországba hozott árukért fizetnek. így a bécsi iparpolitika felülről, alulról pedig a főváros-kormányzásban döntő súlyú céhes ipar nehezedett minden magyarországi gyáralapítási kísérletre. A magyar ipar gúzsba kötése mellett a Habsburg birodalmi iparfejlesztésnek mégis akadt néhány olyan területe, ahol — saját érdekében — tolerált bizonyos hazai manufakturális kezdeményezéseket. Minden olyan magyar ipari ágazat, amely az osztrák ipar számára nyersanyagokat, félkész-árukat készített, vagy amely a hadsereg ellátását szolgálta, támogatásra talált. Ilyen ágak voltak: a pamutfonal, kendervászon, vitorlavászon, lópokróc, szőnyeg készítés, a bőriparés a selyemfonalgyártás. Az első ,,gyár"-alapítási kísérletek Amikor 1725-ben helytartótanácsi rendelet érkezik Pestre és Budára, s a városokat manufaktúrák felállítására szólítják fel, mindkét város elutasítja azt. Pest szegénységére, nyersanyaghiányára hivatkozik. Buda bürgerei nevén nevezik a gyermeket: a városnak éppen elegendő céhes iparosa van, semmi szüksége nincs holmi manufaktúrákra. Első ,,gyár"-alapítási kísérletünk mind Pesten, mind Budán egy-egy arisztokrata nevéhez fűződik. Az első budai vállalkozó Mercy gróf, tábornok, temesi kormányzó volt. Kartongyára számára Újlakon házat vett, árui eladása végett a Vízivárosba üzletet nyitott. A tanács és a céhek mindent elkövettek Mercy gróf vállalkozásának megbénítására. (Hivatkoztak arra, hogy munkásai külföldiek, hogy protestánsok, s, hogy Mercy vállalkozása súlyosan megkárosítja a budai kereskedőket.) Mercy éppen úgy felhagyott e gyáralapítással, mint Klobusiczky gróf, kalocsai érsek, aki Pesten kísérelt meg egy posztógyárat létesíteni. Hasonló sorsa lett Germeten Bernát kamarai ta-39