Budapest, 1972. (10. évfolyam)

6. szám június - Vida Sándor: A világgazdasági válság mélypontja Budapesten

Egy „lakás" az Auguszta telepen A Parlament 1931 decemberi ülésszakán az alig három hónapos új Károlyi Gyula vezette kormány pénzügyi politikáját vitatták. Ennek során heves vihart kiváltó felszóla­lások is elhangzottak. Az elmondott beszédeket nem mindegyik újság közölte; némelyiknek csak az ország­gyűlési jegyzőkönyvben maradt nyoma. Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselő kijelentette: „Ha azt hiszi a kor­mány, hogy ezt a rablóvilágot sokáig fenn lehet tartam, nagyon téved." A „város érdes részén", a perem­kerületekben esténként előadások meghallgatására gyülekeztek a mun­kások. Néhány címet idézünk í az akkoriban szinte naponta tartott is­meretterjesztő tájékoztatók közül. A Bőripari szakszervezetben: Az if­júság szerepe a munkásmozgalom­ban; Kőbányán: A jobbágyfölkelé­sek Magyarországon; Óbudán: Az Internacionálé története; a Teréz­városban: A lélektan a munkásmoz­galomban. E nagyszerű, a maguk korában lelkesítő, forradalmi szellemű elő­adások közül csak a legismertebbe­ket tartja számon az emlékezet; pél­dául József Attila nem egy fellépé­sét, szereplését ezeken a szemináriu­mokon. ,,1931 szeptember végén a Nemes­fémipari Munkások Szakszervezeté­nek budapesti, központi székházában, a Kazinczy utcában „Proletárkul­túra" címen volt egy előadás, az akko­riban kötelező rendőri bejelentés és Takarékosságra kény­szerít a szegénység* dók fokoziMló sz* je<lt H. Vi'ilt Altit 'JV'Umi n tiizel Vida Sándor A világgazdasági válság mélypontja Budapesten ,,Mindenki karácsonyfája" a Gellért téren 16

Next

/
Thumbnails
Contents