Budapest, 1972. (10. évfolyam)

5. szám május - Bélay István: Az első lelencház

rint — később gyakran érte jönnek. Vigasztalóbb bejegyzés az Is, ahol az örökbefogadók nevét és címét találjuk. Egy „lovagias" apáról szóló bejegyzés: a leányanya gyermekének fizetője (költségviselője) X segédfogalmazó. A leadott okmányok: Jótállási nyilatkozat, a segédfogalmazó névjegye és keresztlevél. A kétéves kisfiút néhány hónap múlva elvitte az anyja. A szülők neve-bejegyzésnél a leggyakrabban az anya neve után a „hajadon" szó áll és foglalkozási megjelölésként kivétel nélkül: napszámos, cseléd, szobalány vagy szakácsnő ... A gondozásra beadott gyermekek 28%-a származik törvényes házasságból; értük később visszajönnek a szülők. Valamilyen családi ok (betegség, anya halála stb.) kényszerével kerülnek be. Ám közöttük is sok az elhalálozás. A gondozottak 58%-ának eltartási költségét Budapest Főváros viselte. A többiről az Egylet alapítói és az adakozók gondoskodtak. Természetesen, a menhely befogadóképessége korlátozott volt. Általában három éves korig — különösen az anyatejre szorulókat —„kiadták" a gyermeket gondozásra, legtöbbször vidéki vállalkozókhoz. Olyanokhoz, akik erre a csekély „keresetre" rászorultak. Bizony, így nagyon meglazult az ellenőrzési lehetőség. Szokás volt a talált gyermekeket az alapítványtevőről elnevezni (ha hozzájárult), természetesen törvényesítés nélkül; s ha arisztokrata volt az alapítványtevő, érthetően elmaradt a rang megjelölése. De találunk a feltalálás körülményeire utaló elnevezést is, például utca, vagy évszak szerint. Egy kisfiúcska például, aki kb. 3—4 hetes volt, és mert a Promontori út közelében találták, ahol szőlő is volt: a Szőlősi László nevet kapta. (Nem okozunk krónikánkban véletlenül sem a Szőlősi nevú'eknek kellemetlen pillanatot, mert ez a kis Lacika egy hónap múlva meghalt.) Téri Katalin nevet adták annak a kb. 3 hetes kislánykának, akit az Oktogon és Körút sarkán, egy kert melletti téren talált a rendőr. Három hét múlva meghalt, hiszen éjjel találták, bizonyára átfázva; s éppen annyit kapott a társadalomtól, hogy megkeresztelték. A bejegyzés szerint római katolikus. Az alapszabályok szerint az elhelyezettek között vallási hovatartozás tekintetében nem tettek különbséget. Ezt is bizonyítja néhány bejegyzés. A Vendel utcai központi épülétéből irányították a gyermekek további sorsát. Az ápoltakat itt vették fel. És voltak más intézetek, amelyek további nevelésre innen átvettek gyerekeket; és innen vették át őket a fővárosi vagy vidéki dajkák. Az intézetben 40—50 gyerek elhelyezésére rendezkedtek be, a gondozásukat tizenkét „szürke-néni" és négy szoptatós dajka látta el. Az első emeleten voltak az apácák lakószobái. A berendezésről és felszerelésről is megfelelően gondoskodtak. A külön beteg-várószoba és vizsgáló-szoba bizonyítja, hogy rendszeres orvosi ellenőrzés volt. Ellenőrizték az ápoltak súlyát; kisebb sebészi beavatkozáshoz sterilizáló készülék és műszerek álltak rendelkezésre. Minden felvett gyermeket a felvételkor megfürösztöttek és tisztába öltöztettek. A ragályos vagy egyéb betegségre gyanús gyermekek megfigyelésére külön betegszobát rendeztek be. A kicsinyek hálószobája mellett nappali és mosdószoba volt, alacsony fajansz mosdótálakkal. A kis asztalkákkal berendezett óvodában óvónő foglalkozott az apróságokkal. Központi fűtés és melegvíz hálózat működött. A dajkák hálószobájában, a vaságyak mellett kétoldalt egy-egy kis ágy volt; saját gyermekük és a gondozott számára. A betegeket egy nyolc ágyas kórteremben helyezték el. A már említett építési minőségi követelményeket jellemzi, hogy a vízvezeték- és csatornahálózat nagy része napjainkban is használható állapotban van. A csatornadugulás esetén szükséges bontásoknál feltárul a nyolcvan éve fektetett és most is használt vastagfalú, kerámiaszennyvízvezető cső. Az építés idejében Auer-égős gázvilágítást szereltek be. A tervezőknek gondjuk volt arra is,.hogy az összes helyiségekben legömbölyített élű és sarkú tömör vas- és fabútorok legyenek. Az ilyen intézetek légköréből mindig hiányzik a nehezen pótolható családi melegség; de azt is tudjuk, hogy az ide került gyerekek nem kallódtak el, iskolát végeztek szakmát tanultak. Mi volt a múlt század harmadik negyedében a gondozásra szoruló szülők és gyermekek helyezte Magyarországon? Beszédes adatokat közölhetünk a nyolcvanas évek országos statisztikájából: az 5. életévig Ebből törvény-Évben elhalt gyermek telen összesen származású 1881 248 010 21 060 1884 233 378 20 304 Az 1885. évben Magyarországon 655111 gyermek született; ebből 53 778 volt törvénytelen. Halva született 10 140 törvényes és 1773 törvénytelen, koraszülött volt 3211 törvényes és 582 törvénytelen. Ezeknek az adatoknak az összehasonlításából kitűnik, hogy az összes születésekből — a nyolcvanas években — a törvénytelen gyermek 8—9%. A házasságon kívüli szüléseknél a halva születés 17% és a koraszülés 15%—16%. Törvényes intézkedés először 1871-ben történt: a január 28-i országgyűlés utasította a belügyminisztert, hogy szülő- és lelencházak felállítására a szükséges költségeket a következő évi költségvetésbe vegye fel. Ez ideig a községek bírái és elöljárói — saját belátásuk szerint — tették azt, amit jónak láttak a kitett gyermekek és a magukra maradt anyák megmentésére. Ezeket az intézkedéseket azonban nem tudták az erkölcsi előítélettől függetleníteni. A következő lépés azonban csak 1885-ben következett, amikor a közjótékonysági és alapítványi ügyosztály kezdeményezésére egy vegyes bizottság az általános alapelvekkel kezdett foglalkozni. És ekkor — míg a hivatalos szervezés még csak ébredezik — 1872-ben a budapesti Knézits utcai egylet megkezdte működését, 1895-ben pedig már ennek utóda, az előzőkben ismertetett Klára Gyermekmenhely. 1885-ben alapították a Szegény-Gyermekek Egyesületét és a Fehér Kereszt Országos Lelencház Egyesületet a IX. kerület, Tűzoltó utca 7. szám alatt bérelt házban. Ez még csak kihelyezéssel foglalkozott. Közadakozásból fedezték a kihelyezett gyermekek ellátását. A Lelenc Egylet alapítói: Tabódy József, Rónay József, dr. Alexander Bernát, dr. Szalárdy Mór, dr. Bánóczy József és Földiák Gyula. Az 1886. évi, első zárszámadás mutatja, hogy milyen szerény keretek közt működött az egylet. Egy éves bevételük 11 228 forint, kiadásuk 5500 forint volt. 1887-ben már belső elhelyezés is van; a „belső" egyleti ápolás még csak 504 ápolási napra terjedt, amikor is a lakásnélküli, ápolásra szoruló anya gyermekével együtt kapott elhelyezést. Összesen 42 ilyen anyáról van szó. Ugyanebben az évben az egylet statisztikája szerint orvosi és gyógyszeres kezelést 411 gyermek kapott. 28 ápolt meghalt. Ekkor még mindig késik a törvénycikknek megfelelő állami irányítású gondoskodás a lelencekről. 1895-ben Hieronymi Károly belügyminiszter ígéretet tesz a lelencügy rendezésére. Először Budapesten, majd vidéki városokban szervezik a lelencházakat. Lassan halad az ügy. 1903-ból azonban már biztatóbbak az adatok. A Budapesti Gyermekmenhely 120 nagy ággyal, 120 csecsemőággyal és 12gyermekággyal működik. 1903-ban 6326 gyermeket vesznek fel. Ezek között vannak a kiadott gyermekek is. (Az intézeti ápolási napok száma 42 286, a külső gondozásra kiadottaké 2 786 832.) Ezeket az adatokat Ruffy Pál országos felügyelő terjedelmes jelentésében mondja el gróf Tisza István miniszterelnöknek és belügyminiszternek. Abban az évben az összes gondozásra felvett gyermekek 88%-át családoknál helyezik el. Ruffy a jelentésben tanulságosan fejtegeti, hogy ha az ápolásra szoruló gyermek anyja ismeretes, de őt elhelyezni nem tudják a gyermekkel együtt, akkor előnyösebb, ha inkább kint helyezik el mindkettőjüket, még ha falusi földes, kevésbé egészséges is a lakás, mert így a gyermek az intézeti mesterséges tápszer helyett anyatejet kaphat. Az anya munkát vállal és együtt van a kicsijével. A tapasztalat szerint így jobban fejlődik a csecsemő és a halálozás is kisebb számú. De kiemeli azt a tapasztalatot is, hogy a szoptatás alatt erős érzelmi kapcsolat fejlődik ki az anyában, utána már nem mond le a gyerekről, nehézségek árán is megtartja, felneveli. Figyelemre méltó érvelés! A legnagyobb gonddal, sok áldozattal működő gyermeknevelő intézetek sem képesek a családi nevelés, az igazi otthon légkörének maradéktalan pótlására. Mégis, jótékony mentősziget egy ilyen intézet a kicsinyek számára, akikről anyjuk lemondott, vagyakiket egy bizonyítottan veszélyes környezetből kellett kimenteni. Ennek a humánus alapállású szemléletnek volt első budapesti megvalósítója a „Klára Gyermekmenhely". 38