Budapest, 1972. (10. évfolyam)

5. szám május - Gábor István: Egy régi épület új élete — az Újvárosháza

Eldőlt tehát, hogy a Lipót ut­cában nem városi fogház épül és nem is törvényszék, hanem repre­zentatív közgyűlési teremmel rendelkező tágas palota. A munká­latok azonban mégis leálltak, mert mint 1873. október 19-i számában a Vasárnapi Üjság írta: „A nagymérvű építkezések, me­lyek az utóbbi időben folytak a fővárosban, a pénzválság és egyéb rossz viszonyok miatt sok helyen megakadtak ... Pedig a környék­beli falvakból ezer meg ezer csa­lád talált itt keresetet, s ezek most munkanélküliség és rossz termés által sújtva, aggódva néznek a kö­zelebbi napok elé ... Ily körül­mények között a kormány a tél folytán is nagyobb mérvű mun­kálatok megkezdését látja szüksé­gesnek, hogy az ínség és szorult­ság enyhíttessék." Valószínűleg az is hátráltatta a munkát, hogy építkezés közben a sörház kaszár­nya alatt Árpád-kori temető és egy gótikus épület romjaira buk­kantak. leltette, hogy Steindl Imre tervei ellen stiláris kifogások merültek föl. A művész ugyanis, aki erősen rokonszenvezett a gótikával, az új városházát is ebben a stílusban tervezte meg. Ezt azonban a ta­nács kifogásolta — az ízlést poli­tikai érvekkel támasztva alá —, és ragaszkodott az olasz reneszánsz stílushoz. Steindl Imrének tehát újabb, neoreneszánsz változatot kellett készítenie; emiatt az épít­kezés 1871 áprilisáig szüntelt. A sajtó élénk figyelemmel kísérte a tervek körüli vitákat, s állandóan támadta a tanácsot, az építkezés lassúsága és a tervezett pazar ki­vitel miatt. Műemlékpalotáink történetéből ezt a mozzanatot is­merjük már: hasonlóképpen tá­madták Ybl Miklóst is a fővám­ház miatt, mert az építkezést né­melyek túlságosan költségesnek találták. A készülő középületnek újabb jelentőséget adott a város nagy A díszterem ablakai eseménye: Pest, Buda és Óbuda egyesítése. 1873 októberében a vá­ros 400 tagú képviselőtestületet választott. 1873. november 7-én reggel fél tíz órakor, amikor az egyesített tanács az 1872. évi XXXVI. t. c. alapján első közgyű­lését tartotta, ennek színhelye még a Vigadó nagyterme volt. Nyil­vánvalóvá vált, hogy ilyen nagy­létszámú összejövetelre csak a vá­ros önálló épületében kerülhet sor, amelyben megfelelő számú hivatali helyiség is létesül. Lépcsőházi részlet

Next

/
Thumbnails
Contents