Budapest, 1972. (10. évfolyam)

3. szám március - Vértesy Miklós: Az első budai nyugdíjintézet

Mozaik a főváros múltjából A századok óta zárt ajtók kinyíltak Pest város ünnepies szabadságnapja 1848. március 15-én hivatalos formában a városházán, a tanács ülésén zajlott le nagy lelkesedéssel. A 12 pontot és az országgyűléshez intézett feliratot a tanács és a választott polgárság nevében a magyar nevű, de magyarul alig tudó Szepessy Ferenc polgármester írta alá. A tanács aznap még késő este ezt a határozatot a következőképpen hirdette ki: „Pest város közönsége nevében az alulírottak szerencsések hivatalosan értesíteni a magyar nemzetet, hogy ami más országokban polgárvérbe került — a reformot — Pesten 24 óra alatt békés és törvényes úton kivívta a törvényes egyetértés. A városi tanács ugyanis a választópolgárságtól értesülvén arról, hogy a polgárok és lakosok vele együtt akarnak értekezni az idők komoly fejleményei felett, a tanácskozási termek századokon át zárva tartott ajtait 1848. március 15-én délután három órakor a népnek megnyitá. Miután pedig megértette a nép törvényes kívánatait, azokat mint nagyobbrészt eddigelé is már kebelében ápolt hazafiúi óhajtásokat egy szívvel, epy akarattal elfogadta, magáévá tevé, sőt azon tizenkét pontot, amit nagyrészben a nemzet az 1790. év óta a törvényhozás útján is anynyiszor sürgetett, most ezen közgyűlésben az országgyűléshez intézett kérelemként aláírta." Hadüzenet a vízivásnak A nagy bortermés és a borfogyasztás csökkenése nemcsak az ország, de különösen a pesti és a nagyszámú budai bortermelőket sodorta válságba 1831-ben. Gondoltak is merészet és nagyot: részvények útján egyesületet alapítanak, összevásárolják a nagy mennyiségű, kiváló budai és pesti borokat s azokat rövid időközönként, rendes gyűléseken megitatják. Az akkori pestbudai újságokban meg is jelent a híradás: „a vízivás két városunkban oly rendkívülien elterjedt, hogy borkereskedésünket napról —napra nagyobbuló mértékben fenyegeti. Ezért borfogyasztó egyesületet szervezünk és a részvételt részvények útján biztosítjuk. Oly részvényesek, akik bort nem isznak, de városaink bortermesztőinek szomorú állapotján segíteni kívánnak, maguk helyett külön meghatalmazottakat is küldhetnek". A különös egyesület sorsáról többet nem tudunk, de a bor bizonyosan elfogyott. — Száznegyven év elteltével bezzeg nem kell 48 egyesületet alkotni a borfogyasztás növelésére, mert anélkül is mindenki megissza a maga adagját, sőt ennél többet is... A borzalmas Pest A XVII. század közepéről szóló leírás szerint Pest csúnyán elhagyatott, nagyon lehanyatlott hely. A török idők előtti nagy kereskedő várost most még magyar falunak is alig lehet nevezni. Szegényes házai közül majd minden ötödik összedűlt. Néhány emeletes házában, a piacon a rác sertéskereskedők laknak és közvetlen alattuk nagy posványban a disznók hemperegnek. Ez a kereskedelme most Pestnek! Fő utcáján (a mai Váci utca) egyetlen olajlámpás bosszantja az éj nyugalmát. Templomtornyot nem látni, csak a messzeségben fehérlik valami török mecset minaretje, ahonnan a müezzin szólítja imára a mohamedánokat. Az utcák szűkek, rendezetlenek. Egy bűzhödt árok vágja keresztül a „város" közepét (talán a mai Deák Ferenc utca táján) és az ingoványos, dudvával ellepett partrészek felől dögletes levegővel telik meg az egész település, a házak az ároknak feküsznek, vesszőből font, sárral tapasztott sövénnyel kerítve. Az utolsó, toldozott-foldozott kalyiba a mai Vörösmarty tér tájékán lehetett. A „város" keleti részén (a mai Rákóczi út környékén) nyomorult veteményes kertek vannak és homok, homok az egész úttalan vidéken. Ettől északkeletre (a mai Erzsébetváros helyén) van a török temető. Az utcákon a törökökön kívül alig lézeng néhány rác és német kézműves, akik nehezen cipelik súlyos sorsukat, hiszen még fennhangon sem mernek beszélni, csak suttogva. Magyar ember elkerüli Pestet s ha török parancsra kénytelen idejönni, előbb testamentumot tesz otthon, de hálát is ad az Istennek, ha ismét hátat fordíthat a valóban pestises, borzalmas helynek. Evlia Cselebi, a török útleíró, keleti világhoz szokott szemével persze nem így látja a korabeli Pestet. Megírja, hogy a város tizenegy városnegyedre oszlik, ezfr épülettel. Két főiskolája van, bár kevés tanulóval. Három elemi iskola, két derviskolostor, öt dzsámi (ahol a pénteki istentisztelet van) és hat mecset (ahol a köznapi ájtatosságokat végzik a mozlimok) „díszítette" Pestet. Az itt élő lakosság életmódjáról is ír és felemlíti a híres ételek közül a fehér cipókenyeret, a friss vajjal főzött piláfot (rizs, ürühús, hal, rák, gomba, főzelékkel vegyített török étel), a lengyel tyúkpecsenyét, a pörkölt pontyot, a karahlevest és gyümölcsöket. Ebben persze nem volt részük a kétségbeesésben gyötrődő gyauroknak, a hitetlen kutyáknak. A virágzó Pest Jókai Mór a fenti leírás után kétszáz évvel később, személyes élményei alapján szárnyaló lelkesedéssel, csapongó képzeletének túlzóan dédelgető lírájával így ír az 1852-i Pestről: „Oh kedves Pestem! Te szép, deli, fiatal város, országunk diadémje, amit büszkén, szeretve említ minden magyar s nem tartja boldognak magát, míg téged nem látott. Valahányszor a távolból meglátja tetőidet, lelkesítő önérzet dagasztja keblét s ha valami történik falai között: bú vagy öröm, az egész ország búja vagy öröme az. Jaj volna annak, aki körüljárva a világot, azzal jönne vissza, hogy van város az ég alatt, melyet látni szebb, melyben élni jobb, amelynek férfiai lelkesebbek, hölgyei bájolóbbak mint a mieink! A mienk vagy Pest, egyedül a mienk !" R. R. S. Zene- és mulatságellenes intézkedések Budán Budán és Pesten a török kiűzése után rendre-másra nyitották meg a borméréseket, fogadókat. A vízivárosi Arany sas, a Fehér kereszt, a Fő utcai Aranyhajó, a Három nyúlfogadó már kevéssel a felszabadítás után megkezdte működését. Pesten hat fogadó nyílt. Az Aranyhorgony, a Fehér hajó, az Aranysas, a Feketesas, a Fehér rózsa, a Fehér ökör. (Mondanunk sem kell, hogy mind e cégérnek neve s gazdája — német volt.) Az ipartörténet a XVIII. század elejének közel kilencezer budai lakosából 44 korcsmárost, 11 kifőzdést, 4 serfőzőt tart számon. Pest város közel háromezer lakosából 24 volt korcsmáros, kettő serfőzéssel foglalatoskodott. Falvy Zoltán zenetörténészünk ezekből az időkből találta meg fővárosunk újkori zenészeinek első acjatait. Ezek a vendéglői, szórakoztató muzsikusok bizony — a templomi zenészekkel ellentétben — mostohagyermekei voltak a fejlődő városéletnek. Buda város tanácsa 1704-ben ediktumot — végzést — hozott azok ellen a tisztességtelen nők, prostituáltak ellen, akik Buda fürdőiben és fogadóiban zeneszóra ledér s buja táncokat lejtenek s testükét nem átallják áruba bocsátani, Ezért, a veszélyes időkre s Isten káromlására is különös tekintettel, a budai büígermaister s a tanács elrendeli ezeknek az erkölcstelen nőszemélyeknek a fürdőkből s a korcsmákból való kiűzését, a városból való kiseprűzését. A zenészeknek pedig szigorúan megtiltja a fürdőkben és a korcsmákban való hegedülést. zl.