Budapest, 1972. (10. évfolyam)

3. szám március - Vértesy Miklós: Az első budai nyugdíjintézet

ncn Nyomdászok az 1870-es években tett összegeket. Kizárásra és a befizetett összeg elvesztésére adott okot az is, ha valaki hamis keresztlevelet, orvosi igazolást vagy más okmányt mutatott be, vagy ha valakit a bíróság főbenjáró vétség miatt elítélt. Utóbbi esetben á feleség visszakaphatta az alaptőkét, „de csak úgy, ha ez nem egyszersmind bűntársa"''' a férjének. Bárki bármikor kiléphetett, ilyen esetben csak arra lehetett igénye, hogy az alaptőkét visszakapja. Ha egy özvegy újból férjhez ment, korától függően 150—400 Ft „házassági jutalmat" kaphatott vagy pedig fenntarthatta a nyugdíjra való jogát újbóli megözvegyülés esetére. A befolyt összeg egyharmadát a választmány megbízható helyre félévi 5%-os kamat mellett kölcsön adhatta, a többit a királyi kamara épületében, három lakattal elzárt ládában őrizték. Nyugdíjat akkor kezdtek folyósítani, ha a tag „aggsága, lankadó ereje vagy más orvosolhatatlan testi nyavalyák miatt további szolgálatra alkalmatlan-'ni vált. Ezt városi vagy megyei orvosnak kellett igazolnia. A királyi tisztviselőknek, ha hivatalból nyugdíjazták őket, nem kellett egyéb bizonyítványt bemutatniok. Várakozási idő eleinte nem volt. Mindazok, akik 1796. december 31-ig aláírták a belépési 1 nyilatkozatot, a következő esztendőben — indokolt esetben — már kaphattak nyugdíjat. Ennek összegét tíz évnél rövidebb tagság esetén évi 200 Ft-ban állapították meg, 11 — 20 éves tagság esetén 300 Ft-ban, ha pedig a felvételtől húsznál több év telt el, 400 Ftban. özvegy akkor számíthatott nyugdíjra — összegszerűen általában 100 Ft-tal kevesebbre, mint a tag —, ha legalább 12 hónapig együtt élt a férjével, ha nem vált el tőle, és ha az esküvő idején a férj még nem került nyugállományba. A teljesen árvákat is megillette a járadék, a fiúkat 20, a lányokat 18 esztendős korukig. Ennek összege gyermekenként az özvegyi nyugdíj negyede, de ez az özvegyi nyugdíjat négynél több árva esetén sem múlhatta felül. A nyugdíjintézet eleinte jól működött, később azonban súlyos válságba került, az 1811. évi devalváció miatt. Akkor a forgalomban levő pénz névértékét a francia háborúk okozta eladósodás miatt egyötödére szállították le. A nyugdíjintézet teljesítőképességét még inkább aláaknázta az 1831. és 1836. évi kolerajárvány. Emiatt sok tag meghalt, özvegyeik nyugdíja nagy összeget emésztett fel. 1833 első felében 28 342 Ft bevétellel szemben 36 635 Ft-ot fizettek ki, a hiány 8293 Ft volt. Ennek ellensúlyozására 1834-től az évi segélypénzt 16 Ft-ról 24 Ft-ra emelték, és kimondták, hogy nyugdíjat csak az kaphat, aki legalább 3 év óta tag. Az 1837-es módosított alapszabályok a nyugdíjakat is csökkentették és differenciálták a következőképp: 4—10 éves tagság után a nyugdíj 100 Ft Ii —14 éves tagság után a nyugdíj 150 Ft 15—18 éves tagság után a nyugdíj 200 Ft 19—22 éves tagság után a nyugdíj 250 Ft 23—26 éves tagság után a nyugdíj 300 Ft 27—29 éves tagság után a nyugdíj 350 Ft 30 évnél régebbi tagság után 400 Ft Az özvegyek a fenti összegek felét kapták. A taglétszám és a tartaléktőke — mint az alábbi táblázat mutatja — erősen ingadozott. Az 1831-es kolerajárványt követő évben feltűnően sokan léptek be. év taglétszám tartaléktöke 1811 3°5 169 119 Ft 1814 336 176 115 Ft 1817 504 235 182 Ft 1833 1453 670 661 Ft 1838 1093 407 180 Ft 1841 971 780 550 Ft A nyugdíjasok száma is csak 1831 után emelkedett lényegesen: év nyugdíjas a részükre kifizetett összeg év tag özvegy árva a részükre kifizetett összeg 1817 4 62 9 9 872 Ft 1833 35 242 40 36 635 Ft 1838 60 330 55 58 471 Ft 1841 62 369 47 70 062 Ft A nyugdíjakat a szabadságharc bukása után is szabályszerűen folyósították. Újonnan belépő azonban alig akadt. Ezért 1875-ben kimondták: új tagot nem vesznek fel, és az utolsó nyugdíjas elhunyta után az intézet vagyonából — majdnem félmillió Ft — ,,vagyontalan állami tisztviselők özvegyeinek és árváinak segélyezésére" alapot létesítenek. 1896-ban, az alapítás századik évfordulóján a tagok száma 47-re apadt, a legidősebb 97, a legfiatalabb 57 éves volt. Számukra évi 15 475 Ft járadékot fizettek ki, vagyis az összvagyonnak1

alig 3%-át. A nyugdíjintézet vagyonából azonban sohasem lett külön „alap", mert az első világháborút követő infláció következtében teljesen elértéktelenedett. Abból a célból, hogy olvasóink a XIX. századi forint vásárlóértékéről és ennek az értéknek az ingadozásáról tájékozódhassanak, közlöm néhány cikk átlag forintárát öt különböző évből. év 008I 0 tH 00 W 1820 O ert 00 O Tf 00 1 pozsonyi mérő (= 62,5 1.) búza 2,22 8,50 3.22 8,25 11,10 1 bécsi mázsa (= 56 kg) disznózsír 22,— 95.-48,-20,-19.-1 bécsi mázsa (= 56 kg) finom gyapjú 80,— 500,-70,-80,— "5>-1 akó (= 5°>8 1.) budai ó-vörösbor 7.5° 5°>-3°.-5.5° 9.-