Budapest, 1972. (10. évfolyam)

1. szám január - Fülöp János — Dr. Tóth Imre: Az ELZETT történetéből

A műhelyben minden eszköz Kallós Ernő tulajdonát képezi. Erről azonban a nyilvánosságnak tudnia nem kell. Kallós Ernő úr tulajdonjogát mindenkivel szemben megóvom. László Zoltán s. k." A pesti iroda és raktár is Kallós másik érdekeltségéhez, a „Schmoll és Kallós Rt." cipőpasztagyárhoz volt közel. 1927-ben László Zoltán mintegy 160 000 pengő kölcsönt vett fel Kallóstól. 1929 közepén tartozása meghaladta a 320 000 pengőt. A fedezet — maga a gyártelep — csak formailag volt a tulajdonában. 1929-ben Kallós részvénytársasággá alakította át a céget, s ennek elnökeként átvette az irányítást. Egy „szabálytalan" kapitalista A gazdasági válság éveiben a zár- és lakatgyártás sem volt jövedelmező, Kallós Ernő azonban — merész üzleti érzékkel — a cipőpasztagyárban felgyülemlő tőkét is az „Elzett"-gyár műszaki fejlesztésébe ruházta be, s ezzel jelentős előnyre tett szert versenytársaival szemben. A harmincas évek végére nyereséges nagyüzemmé vált a gyár. Ezt az is elősegítette, hogy Kallós megvásárolta a volt „Kaszab-féle Csavar- és Vasárugyár Rt." angyalföldi telepét, épületeit, s a győri üzemet ide költöztette. Kallós Ernő sok tekintetben „szabálytalan" tőkés volt. Erős kézzel ragadott meg minden kedvező üzleti lehetőséget, s természetesen ugyanúgy kizsákmányolta munkásait, mint minden más kapitalista; egyéni gondolkodásmódját illetően azonban jelentősen különbözött azoktól. Gyártulajdonos létére belépett az SZDP-be, s ezt így indokolta: „A szocialista pártokba nem a munkásoknak kell belépniök, hanem a munkaadóknak, mert ők vannak abban a helyzetben, hogy a munkásság állapotán javítani tudjanak. A szocialista pártok egyik feladata, hogy erre nevelje a munkásokat". Bármennyire is naiv politikai fülfogásra vallanak ezek a szavak, Kallós Ernő bizonyára őszintén hitt bennük, mert a tények bizonysága szerint valóban sokat tett munkásai szociális körülményeinek javítása érdekében. így például az „Elzett" a második világháború előtti években egyike volt a legjobban fizető vasas munkahelyeknek. Ez részben a politikai gazdaságtanból jólismert „külön értéktöbblet"ből adódott (az olyan tőkés üzem, amely az átlagosnál jobb technikai felszereléssel a munka termelékenységének magasabb fokát éri el, külön értéktöbbletre tesz szert); de maga Kallós Ernő is arra törekedett, hogy munkásait jól megfizesse. „Megelégedett embereket akarok látni gyáraimban, akik jókedvvel dolgoznak és nem kívánkoznak máshová" — írja egyik magánlevelében. Mivel a Gyáriparosok Országos Szövetsége nem nézte jó szemmel, ha az órabérek a magyar gyáripari átlagnál bárhol magasabbak voltak, Kallós Ernő a jobb fizetést jutalomrendszer formájában juttatta munkásainak. A jutalom a gyár forgalmának volt a függvénye s mértéke elérhette a két-, két és fél heti bérnek megfelelő összeget is havonta. Igaz, a jutalmat minden hibáért (késés, szerszámtörés stb.) megvonták, a nagy többség azonban rendszeresen részesült belőle. Sajtológépek (1937). Csigó László reprodukciói A kalapács elkopott nyelén jól látszik a munkás ujja nyoma