Budapest, 1972. (10. évfolyam)

3. szám március - Ságvári Ágnes: A várostörténeti kutatás feladatai

I FÓRUM Ságvári Ágnes A várostörténeti kutatás feladatai Témák, dátumok, sőt személyek is néha többet mondanak egy-egy összejövetelről, mint bármilyen hivatalos cím vagy elnevezés. így volt ez az I. helytörténeti konferenciával is. A két referátum — „A helytörténeti mozgalom Budapesten" és „A fővárostörténet-kutatás helyzete és feladatai" — kapcsán javaslatok születtek arról, hogy a főváros-történet művelői milyen területekre és korszakokra terjesszék ki kutatásaikat, és hogyan bővítsék ismereteiket. A felszólalók mindannyian esztendők óta ismerői és propagandistái a város-, kerület- és üzemtörténetnek, érdeklődéssel, elkötelezettséggel és tudással fordulnak a régmúlt, a közelmúlt és a kortörténet kérdései felé. Nem volt közömbös a megbeszélés időpontja sem. Másfél esztendővel vagyunk a felszabadulás emlékére rendezett, több tízezer résztvevőt foglalkoztató TV-vetélkedő után, amely milliók számára avatta tudatosan a várost lakóhelyből otthonná — és két évvel vagyunk a főváros egyesítésének 100 éves hivatalos jubileuma előtt. Pontosabban szólva: már majd egy éve emlékezünk és emlékeztetünk az egyesítést jogszerűen is megelőző folyamatokra (a Statisztikai Hivatal alapítása, a három városra kiterjedő népszámlálás, a Fővárosi Közmunka Tanács létrejötte). 36 tanár és tanító, 13 mérnök, 11 jogász, 80 közművelődési szakember, 42-en a Hazafias Népfront részéről, továbbá 53 várospolitikus és kerületi vezető vett részt a konferencián. Ez a tény — úgy tűnik — a hely- illetve várostörténészek gárdájának sokszínűségét mutatja, a megközelítés változatosságának záloga; sőt, ha meggondoljuk, hogy a kétnapos konferencia várostörténeti, iskolai, kerület-történeti és üzemtörténeti szekciókban folytatta munkáját, már kibontakozni látszanak a módszertani specializálódás körvonalai is. A konferencia két napig tartott, munkáját referátumok, „Budapest helytörténeti kézikönyve" és a szekciók vitaindító előadásai készítették elő. A plenáris és szekció-üléseken 68-an szólaltak fel. A várostörténet tudományos, mozgalmi szerepéről szólt bevezető előadásában Hantos János, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese; ugyanő zárszavában a módszertani viták és a Hazafias Népfront keretében kibontakozó munkamegosztás jelentőségét taglalta. A Fővárosi Művelődési Ház és a Hazafias Népfront által kiírt pályázatra 96 pályamű érkezett be, jobbára fiatal szakemberek és a Népfront gyűjtési munkájában aktívan résztvevők tollából. Sok kérdés hangzott el, főleg arról: mely területeken fejthet ki az öntevékeny mozgalom eredményes munkásságot? Megszívlelendő kérdéseket tolmácsoltak a küldöttek, amikor több módszerbeli segítség, a forráspublikációk és bibliográfiák szükségességéről szóltak. Nem maradhat visszhang nélkül az a figyelmeztető szó sem, amellyel a várostörténet művelésében tevékenykedő tanárok, mérnökök, jogászok, nyugdíjasok újra és újra jelezték a tudományos kutatás, az ismeretszerzés és ismeretterjesztés, valamint az iskolai oktatás összehangoltságának hiányát. Mindannyiunkat őszinte elégtétellel tölt el az a tudat, hogy az első budapesti helytörténeti konferencia mindezen feladatoknak igyekezett eleget tenni, mindenekelőtt azzal, hogy útmutatást nyújtott a centenárium megünnepléséhez. Amidőn körvonalazta a főváros története művelésének tematikáját, egységes keretet teremtett az elkövetkező évekre a Hazafias Népfront helytörténeti mozgalmának, az iskolai oktatásnak, valamint az ismeretterjesztő és közművelődési hálózat ez irányú tevékenységének. Ügy tűnik, hogy „Budapest szerelmesei" hamarosan újra központi alakjai, mozgalmuk újra központi témája lesz a fővárosnak. Valamiféle „várostörténeti hangulatot" tükröztek azok a színes tudósítások, vitaírások, interjúk és értékelések is, amelyek a napi sajtóban szép számmal megjelentek. Azóta már több kerületi klubesten hallottuk, hogy részben a konferencia hatására, részben a városszerte megélénkülő érdeklődés közepette újabb hivatalok ajtói nyíltak meg, sőt helyenként anyagi eszközök is kerültek az öntevékeny mozgalom számára. A szekciók munkájának ismeretében, valamint a személyes beszélgetések során az a benyomás alakult ki, hogy a konferencia összehívása és annak eredményei politikai jelleggel is bírnak: demokráciánk fejlődésének és a szervezett várospolitikai tevékenység igényének kifejezői. Az eredmények ismeretében most beszélnünk kell a gondokról, illetve vitát kezdeményeznünk néhány kérdésben. Mindenekelőtt: vannak-e, és ha igen, kik a letéteményesei a helytörténet művelésének? Mi tekinthető teljes rangú helytörténeti tevékenységnek? Idegen a valóságtól, ha akár az öntevékeny mozgalom, akár bármely tudományos kutató intézet abszolutizálná saját tevékenységét, jogot formálna valamiféle monopóliumra. Van-e és hogyan érvényesül a kölcsönhatás a helytörténeti mozgalom, a tudományos kutatás és az ismeretterjesztés között? Amiképpen a helytörténeti mozgalom megtermékenyítette a várostörténetírást azáltal, hogy olvasókat, gyűjtőket, közreműködőket, egyszóval társadalmi bázist teremtett számára, fenntartotta és képviseli a kontinuitást a múlt és a jelen között — olyképpen gazdagította a helytörténet művelőinek látókörét a tudományos feltárás, a tárgyi gyűjtés és gazdasági — társadalmi témák felkarolása révén. A helytörténeti mozgalom és a tudományos kutatás kölcsönhatásának még számos kiaknázatlan tartaléka van. Ezek legfontosabbika a várostörténeti ismeretszerzés és ismeretközlés minden szintjén, az úttörők nyomolvasó mozgalmától kezdve az önálló tudományos kutató munkájáig: a megismerés és vizsgálódás minősége. Amikor ezt hangsúlyozzuk, nem arisztokratizmusból tesszük. Szilárd meggyőződésünk, hogy a helytörténeti, várostörténeti mozgalom fejlődésének arra a fokára jutott el, amikor a számszerű növekedés már mindennapos jelenség lesz, ezért kardinális problémánk e munka színvonalának emelése. Nem egyéb viszont a terméketlen arisztokratizmusnál az a felfogás bárki képviselje is azt: hivatásos történész, muzeológus, művészettörténész, szenvedélyes műgyűjtő, esetleg pályaműnyertes íróember —, amely a kutatást a megismerés és minden szintű ismeretterjesztés elé helyezi. A helytörténet — a mi esetünkben a főváros-történet — művelése egyenlő a főváros története tényeinek, összefüggéseinek ismeretével, tanulságainak közkinccsé tételével; hogy minél több lakos legyen szocialista fővárosunk tudatos gazdája és épitője. Ebben az értelemben a helytörténeti tevékenység minden területe és minden művelője egyenrangú. Nem kevésbé izgalmas problémát rejtett magában a konferencián felmerült harmadik kérdéscsoport sem. Él-e a Magyarországon hagyományos történeti érdeklődés az ifjúság körében? Tény, hogy viszonylag kevesen foglalkoznak közülük általában modern történettel és még kevesebben helytörténettel. Vajon a technika századának természetes velejárója-e ez a jelenség; esetleg általános- és középiskolai oktatásunk módszereinek, netán a helytörténet provinciális szemléletének, vagy illusztratív felhasználásának tehertételeként jelentkezik a helytörténeti mozgalom „utánpótlásának" ki nem elégítő volta? Tapasztalataink szerint él a történeti érdeklődés, de új formában. Van hivatását szerető tanári gárda, amely alkalmas a nemzeti- és főváros-történeti érdeklődést felkelteni és kielégíteni; a városi vezetők és a Hazafias Népfront készek teret adni történetileg, tapasztalatilag megalapozott, közös elemzésből eredő célszerű szervezési, igazgatási, műemlékvédelmi és városrendezési javaslatoknak. A Fővárosi Tanács maga is „részese" a helytörténeti mozgalomnak azáltal, hogy terveiben egyre inkább mérvadó szempont a hagyományőrző és hagyományteremtő funkció kiteljesítése. Mi tehát a teendő ? A különböző társadalomtudományi ágak (közgazdaságtan, várospolitika, művészettörténet, kultúrtörténet stb.) eredményeinek komplex felhasználása, e kutatások minden szinten alkalmazott összehangolása; Budapest történetének a nemzetközi összehasonlítás eszközeivel való tárgyalása, és főként: a ma élő nemzedékek életét közvetlenül is befolyásoló elmúlt fél-évszázad történetének, irányzatának, ellentmondásainak kritikus, önálló szemlélete. Helyünk a világ nagy metropolisai között, szerepünk az ország történetében, elemzéseink felhasználhatósága — ez várostörténeti kutatásaink mércéje minden érdeklődő fiatal szemében. Ha a centenárium ünneplésében — egyébként fontos eseményleírások egész sora mellett — az osztályok, rétegek, intézmények, eszmeáramlatok értékelései is megkapják az őket megillető helyet, nőni fog a világnézeti kérdések iránt érdeklődő, politikai tettekre vágyó fiatalok száma is a helytörténészek soraiban. A helytörténet és a várostörténet, ha tárgyát komplexen fogjuk fel, fontos közéleti funkciót tölt be, politikai célokat szolgál. Ezért kérjük a várospolitika irányítóit, minden szintű párt- és tömegszervezeti funkcionáriust, a tanácsi vezetőket: a Hazafias Népfronttal összehangolva fogalmazzák meg a főváros egészét, a kerületeket és a kisebb közösségeket érintő tennivalókat, hogy azok minél jobb megoldásához a maga eszközeivel a helytörténeti mozgalom hozzájárulhasson. 30