Budapest, 1972. (10. évfolyam)

3. szám március - Vargha Balázs: Pest nyűgös gyermeke — Ady (III.)

kacsoportom emberei találtak meg. Nálunk a XIV. században kezdték meg a szemeskályhák építését. A ke­mencékből alakultak ki, olyan módon s azzal a céllal, hogy az egyes — be­mélyített, homorított s domborí­tott — kályhaszemek növeljék a sima kályhafelület hősugárzó felületét. Ter­mészetes, hogy ezt a technikai igényt a díszkályhák készítői nyomban deko­ratív célokra használták fel. így az­után a kályhaszemek a régenvolt hiede­lem-, mesevilágnak, a lovagi életnek, az udvari játékoknak, ötszáz éve ki­hűlt szívek forró érzelmeinek valósá­gos képeskönyvei. Semmivel sem kevésbé értékes do­log megfejteni ezeknek az ötszázéves palackpostáknak, a kályhacsempék néma jelbeszédének nyelvét, mint felderíteni azok technológiáját, idő­rendjét, műhelykapcsolatait. A türel­mes kutatás mély bepillantást nyer e kályhaszemek figuráinak kódján ke­resztül a gótikus és reneszánsz ember lelkületébe. így azután a művelődés­történet búvára számára ezeknek a műtárgyaknak szellemi jelentése sem­mivel sem mond kevesebbet, mint a költői emlékeké, a krónikáké, vagy a művészettörténeti emlékeké. A kályhacsempék a középkor udva­ri emberének, a cortegianonak egész lelkivilágát, fantáziáját tükrözik. Heg­jelennek a kályhákon a szentek alak­jai, mintegy a házitűzhely, az otthon védői. Sorukból kiemelkedik a lábse­bét mutató zarándok, Szent Rókus. (Betegek, orvosok védője.) De — az égtől a pokolig tartó hierarchia rend­jén — a szentek seregét buzgón köve-Sárkány-alak Színész álarc Szerecsen-arc

Next

/
Thumbnails
Contents