Budapest, 1972. (10. évfolyam)

3. szám március - A címlapon: Gink Károly felvétele

űdapest X. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 1972 MÁRCIUS ft FŐVÁROS FOLYÓIRATA Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Szerkesztő: KATONA ÉVA Olvasószerkesztő: KÖVENDI JUDIT Képszerkesztő: SEBŐK MAGDA Megjelenik minden hónap elején Szerkesztőség: I., Országház u. 20. Telefon: 351-918 Szerkesztőségi fogadóórák: Hétfő 10—13 óráig VII., Lenin krt. 5. I. em. Telefon: 223-896 Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest, V., József nádor tér 1 sz.) Előfizetési díj: negyedévre. 30,— Ft félévre 60,—Ft egy évre... 120,—Ft ® 72.0002 Athenaeum Nyomda, Budapest íves mélynyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA Index: 25151 A TARTALOMBÓL: A főváros 1972. évi aranyérmesei 6 Spira György: A 48-as forradalom hónapjainak munkásmozgalma 8 Révész Ferenc: A Szabó Ervin Könyvtár .... 13 Bozóky Éva: A Fővárosi Pedagógiai Intézet 16 Fekete Gábor: Szociális foglalkoztatók 18 Vargha Balázs: Pest nyűgös gyermeke — Ady (III.) 20 FÓRUM Siklós László: Távol az otthontól — kollégiumban 26 Ságvári Agnes: A várostörténeti kutatás feladatai 30 Román Kálmán: A gyógyszerészet kettős jubileuma 32 Nyilas Márta: A Ferenc lózsef-föld fölfedezése és a Budapest-fok 36 VÁROS AZ IDŐBEN XXXIII. Zolnay László: Szociális, nemzetiségi és vallásos mozgalmak 39 Vértesy Miklós: Az első budai nyugdíjintézet 42 A címlapon: Gink Károly felvétele A hátsó borítón: Domanovszky Endre: Fonó (gobelin). Szelényi Károly reprodukciója Szerkesztő bizottság: BUZA BARNA szobrászművész; FEKETE GYULA író; GARAI GÁBOR költő; GRANASZTÓI PÁL építész; HANTOS JÁNOS, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese; LADÁNYI MIHÁLYNÉ, a Fővárosi Tanács V. B. főosztályvezetője; PEJÁK EMIL, a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője; RÉVÉSZ FERENC,a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes; TARJÁNYI SÁNDOR, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója; Dr. TRAUTMANN REZSŐ ny. miniszter, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának elnöke Közelebb a lakossághoz Beszélgetés Szépvölgyi Zoltánnal, a Fővárosi Tanács elnökével Túl az első tájékozódás hónapjain, a legsürgősebb és az összezsúfolódott évzáró munkák dandárján, jutott végre néhány órája a Fővárosi Tanács elnökének, hogy meghívásunknak eleget tegyen, és szerkesztőségünket meglátogassa. Örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy a közérdekű és igen tanulságos beszélgetésről olvasóinkat tájékoztassuk. Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács új elnöke, Budapesten született, itt végezte el a közgazdasági egyetemet, ötven éves (lényegesen fiatalabbnak látszik). Közéleti pályafutását az Országos Tervhivatalban kezdte, ahol különböző vezető funkciókban dolgozott, és öt évig a pártbizottság titkára is volt. Majd a Budapesti Pártbizottság egyik titkárául választották. Mint ilyen, a tanács munkájával, városgazdálkodási kérdésekkel is foglalkozott. Nem „idegenből jött" tehát; kilenc év óta tagja a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának is, vagyis a munkát, amely mostani helyén várja, az embereket, akikkel együtt dolgozik, régóta jól ismeri, öt is jól ismerik a fővárosi apparátusban: igényességéről, tárgyilagosságáról, szavának és tetteinek megbízhatóságáról, főként pedig nagy munkabírásáról. Elöljáróban megkérdeztük, hogy érzi magát új hivatalában, és mi a programja. Elmondta, hogy a tanácsi munkát nagyon szereti: ez az államigazgatásnak az a területe, ahol a funkcionárius legközelebb érzi magát a lakosság legszélesebb köréhez, és legközvetlenebbül tud — ereje szerint, lehetőségei szerint — az emberek érdekében, az emberek mindennapjának szebbétételéért is, egyben a városért, a város fejlesztéséért, a jövőért is tenni. Eddig is tisztában volt vele, hogy a munka nem könnyű: minden nagyváros rengeteg gondot ad a vezetőinek, de különösen az ilyen, egyfelől dinamikusan fejlődő, másfelől épp ezért önmagát állandóan kinövő nagyváros, mint Budapest. — Ami szép, jó és fejlődő a város életében — mondja —, az megszokott dolog, az emberek többsége természetesnek veszi. Ha viszont kisebb vagy nagyobb megoldatlan problémánk van, az mindig egyszerre sok embert érint. Ilyen pedig adódik. Olyan idült problémáink vannak, mint a közművek elöregedése, a közlekedés zsúfoltsága, a lakásgond, a szolgáltatások. A dolog természete szerint tehát több bírálat éri a tanácsnak és vállalatainak dolgozóit, mint dicséret; a sajtóban is: húsz bíráló cikkre ha jut egy elismerő. De végső soron ezért nem haragszunk. Hiszen közös szeretetünket, gondunkat és igényeink egészséges növekedését rejti még a türelmetlen — de sokszor a körülményeket és az eredményeket nem objektíven mérlegelő — kritika is. A tanácsi vezetők igénylik is a fővárosi lakosság kritikáját. (Ámbár munkájuk szempontjából szomorú volna, ha már eleve is nem ismernék mindazt a lényeges problémát, bajt, megoldásra váró feladatot, amit a közvélemény szóvátesz !) Valóban elmarasztalónak a tanács és a tanácsi dolgozó csak akkor érezheti a bírálatot, ha nem vette észre, vagy nem tett meg minden erőfeszítést a szóvátett gondok és a folyamatban levő feladatok megoldása érdekében. Természetesen, a tanácsi dolgozók nagy többsége igyekszik mindent elkövetni, hogy minél kevesebb ilyen eset forduljon elő munkája során. 1