Budapest, 1971. (9. évfolyam)

2. szám február - Láng Péter: Gyermekbarát mozgalom a két világháború között

szalonnát és más élelmiszereket, valamint tápszereket és mosdószereket. Két esztendővel később ezertagú nőbizottság alakult az egyesületen belül, s céljául a nyomorenyhítő akció további szélesítését tűzte ki. A korszak gyermekpolitikáját jellemző érdekességként megemlítjük, hogy az egyesület 1923 táján egyesületi cserkészcsapat felállítását tervezte. A Magyar Cserkészszövetség azonban e vállalkozáshoz csak azzal a feltétellel járult hozzá, ha a különböző vallású gyermekekből külön csoportokat alakítanak. A gyermekbarát mozgalom vezetőiből ez az eljárás jogos ellenérzéseket váltott ki; így cserkészcsapat az egyesület égisze alatt nem jött létre. 1924. október 10-én az egyesület életének újabb jelentős állomásához érkezett: dr. Kármán Elemér szerkesztésében megjelent a „Gyermekbarát", a munkásegyesület hivatalos értesítője. E lap a munkásszülőkhöz, a nevelőkhöz és a gyermekekhez egyaránt szólt; bátran politizált, vagy az egyesületi életről számolt be, orvosi tanácsokat adott, vagy éppen mesét mondott, de mindvégig következetesen a gyermekek erkölcsi és szociális érdekeit képviselte. Az 1925-ös esztendő eredményei közül kiemelünk egy kitűnő kezdeményezést: az anyasági tanácsadót, amely a már nyolc esztendeje működő Országos Stefánia Szövetséggel együttműködve, fontos munkát végzett az anyák és csecsemők védelmében, a csecsemőhalandóság csökkentéséért. E nagyszerű vállalkozás a további években házassági, nevelési és pályaválasztási tanácsadással egészült ki. A húszas évek végére ismét lehetőség nyílt a gyermeknyaraltatás megszervezésére: 1927—28-ban mintegy 1400 gyermek vett részt a városi nyaraltatási akcióban. Az 1927 nyarán megindult napközi nyaraltatás a mozgalom egyik igen értékes eredménye volt: naponta 400 gyermek kapott ingyenes ellátást a hűvösvölgyi Nagyréten, s töltött felejthetetlen órákat képzett nevelők felügyeletével. A gyermekbarátok működését a baloldali munkásmozgalom exponált alakjai patronálták, s a Gyermekbarát cikkei is gyakran megfeledkeztek arról a mértékletességről, amelyet egy el nem kötelezett szociális mozgalomtól el lehetett várni. Ez a tény sem a hivatalos szervek, sem szövetségeseik figyelmét nem kerülhette el. Már 1925-ben megjelent a Nemzeti Újságban egy cikk, melyben Mészáros János érseki helytartó támadja a mozgalmat, s a gyermekvédelmet általában az egyházi szervek hivatásának tekinti. Válaszként írta a Gyermekbarátban Matós Jenő: „Hiszen rendben van, megszoktuk tőlük, hogy ami mozgalom megindul, amely a munkásság jólétének és kultúrájának ügyét szolgálja, azt ezek az urak mindig a legnagyobb gyűlölettel, a legteljesebb rosszhiszeműséggel, fenekedő ferdítéssel és még a látszatot is nélkülöző rágalmakkal illetik. Úgy gondoltuk azonban, hogy a gyermekvédelem valamiképpen olyan genfi konvenciószerű védelem alá esik. Úgy gondoltuk, hogy amikor azt látják ezek az urak, hogy a munkások a legszörnyűbb válság, a legsúlyosabb anyagi körülmények között is módot és eszközöket keresnek és találnak arra nézve, hogy a szegény, támasz nélkül levő családok gyermekeinek és a mai társadalom berendezkedése folytán elhagyatottan és a szeretetet érlelő melege nélkül maradt kisdedeknek ügyét szolgálják, akkor a klerikálisok oldaláról is elhallgat a támadás és ezeknek a kicsinyeknek ügyét nem teszik embertelen és triviális harcaik színterévé." Ez azonban csak előjátéka volt annak a klerikális támadásnak, amelyet három esztendővel később indítottak a gyermekbarát mozgalom ellen; ekkor került ki a Belügyminisztérium nyomdájából „Teendőink a Gyermekbarátmozgalom ellenében" címmel az a füzetecske, amely fejtegetései végén megállapítja: „A Gyermekbarátcsoportok veszedelmes konkurrencia a nemzeti és keresztény alapon szervezett ifjúsági egyesületekre, mely ezeket lassú elsorvadással fenyegeti ... Mi lesz, ha a gyermekeket is forradalmároknak nevelik?... A magyar társadalomnak meg kell tehát magát emberelnie, fel kell karolnia,amíg nem késő, nemzeti alapon álló gyermek-és ifjúsági egyesületeit, de legelsősorban úgy katholikus, mint protestáns részről azokat, melyek hitvallásos, vagy mint nálunk mondani szokás, felekezeti alapon vannak megszervezve ... Ha mindezt megtettük (de a legnagyobb csendben, mint ahogy ők szokták akcióikat előkészíteni), ha mi vettük gondjainkba a munkásgyermekeket, akkor meg lesz az erkölcsi jogosultságunk arra, hogy visszaszorítsuk a szocialista Gyermekbarátokat. Rászolgálnak erre — még ha más vétkük nem is volna — azzal, hogy programszerűen hitetlen nemzedéket nevelnek ..." S a megjegyzés a nyomtatvány végén: „Kérjük ennek a füzetnek elolvasás után propagandára való felhasználását." De a jobboldali támadások tüzében az egyesület — amelyre az 1929—31-es gazdasági válság hatására megnövekedett feladatok vártak — még nagyobb odaadással végezte munkáját. Az ellenségeken kívül baritok is jelentkeztek, elsősorban a szervezett munkásság, a különböző szakszervezetek soraiból. Gyermekszórakoztató előadások, színdarabok, mesepályázatok színesítették e nehéz időkben is a gyermekbarátok kultúrprogramját. 1929-től 1931-ig különféle szociális gondokkal, személyes kérésekkel és kérdésekkel 1788 család kereste fel a központi irodát, s készpénz vagy ruházati adomány formájában 12 439 pengőnyi segélyt osztottak ki. Az említett időszakban 1104 gyermek nyaralt legalább három hétig, s tartalmilag is sokat gazdagodott a napközi nyaraltatás: ,, ... ügyes irányítással napról napra változó és így állandóan aktív szórakozásban részesültek gyermekeink. Dalkar, kórus, torna, tánc, rajz, mintázás, kézi agyagmunka és a kézügyesség minden lehető módszerével igyekeztek a gyermekekből kihozni az ügyesség és tehetség minden lehetőségét" — olvashatjuk a központ 1929—31-es évekről szóló jelentésében. Imponáló szociális munkát végeztek ez idő alatt az egyesület említett bizottságai is, valamint a nevelési tanácsadó. Ezekben a küzdelmes években a Magyarországi Munkások Gyermekbarát Egyesülete áldozatos munkájával még feladata magaslatán állt. Később azonban hatáskörét korlátozták, s a belügyminiszter személyes rendelkezésére alapszabályait is módosítani kellett. 1934. április 5-én az elnökség szűkszavú jelentése a jogaiban korlátozott és működésében különböző intézkedésekkel megbénított egyesület helyzetét válságosnak nevezte, s ez tükröződött a taglétszám 34%-os csökkenésében is. Az évtized közepén az egyesület valamelyest magához tért, vezetői remélték, hogy kérelmeikre, beadványaikra a minisztériumokból kedvező válasz érkezik. Tovább folyt a nyaraltatás, bár az addigiaknál jóval kisebb létszámmal; e programba ekkor — az eltelt időszak egyetlen örvendetes eredményeként — már az újonnan létesített árpádföldi üdülőtelep is bekapcsolódott. 1937-ben, a Gyermekbarát Egyesület megalapításának huszadik évfordulóján szép eredményekre tekintettek vissza — ezekről szerény kiállítás is tanúskodott az Általános Fogyasztási Szövetkezet nagytermében —, a szomorú jelenből. A jubiláris közgyűlésen felidézték az elmúlt két évtized küzdelmeit, és kijelölték a jövő feladatait is. Megvalósításukra azonban nem maradt idő. A megélhetésért folyó küzdelem egyre több erőt vont el az egyesület fenntartásáért vívott küzdelemtől. A mind inkább fasizálódó és újabb háborúba sodródó Magyarország semmilyen munkásegyesület életéhez sem teremtett kedvező feltételeket. Az 1938. és az 1939. évi közgyűlési jelentés egyaránt utal arra, hogy „az Egyesület módosított alapszabályai a mozgalom kereteit megszűkítették és ha a gyermekkel, jóváhagyott munkaterv alapján való, rendszeres foglalkozásnak az Egyesület számára előírt iskolahelyiségek kiutalása, továbbá az alkalmazott városi, vagy állami tanerők beosztása a feltétele, akkor mindaddig, amíg ezek a kérdések elintézést nem nyernek, Egyesületünk alapszabályszerű célkitűzéseinek csak erősen korlátozott mértékben, sőt — részben — egyáltalában nem tehet eleget." A két világháború között gyermekvédelemmel, elsősorban gyermeküdültetéssel számos szervezet foglalkozott: az Országos Gyermekvédő Liga, a Zsófia Országos Gyermekszanatórium Egyesület, a Magyar Cserkészszövetség, az Országos Magyar Gyermekvédő Egyesület, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, s sok más, elsősorban egyházi intézmény. Mindezek tevékenysége azonban — beleértve a Munkások Gyermekbarát Egyesületét is — csak egy-egy csepp volt a tennivalók tengerében, s nem pótolhatta az egységes gyermekvédelmet, a gyermekek egészségügyi, jogi, nevelési és szociális érdekeiről rendelkező átfogó gyermekvédelmi törvényt. Amiben a munkás gyermekbarátok többet nyújtottak az említett egyesületeknél: a személyes, önként vállalt és áldozatos munka, de főként a tudatos törekvés arra, hogy a munkásszülők és gyermekeik felvilágosult szellemben álljanak az élet legkülönbözőbb kérdései előtt. Orvosok, pedagógusok, munkások összefogása tartotta össze ezt a közösséget; a segítő szándék, amellyel a Horthy-rendszer nyomorgó proletárcsaládjainak ügyét felkarolták. 36