Budapest, 1971. (9. évfolyam)

2. szám február - Gál Éva: Kétszáz éves a Krisztinaváros I.

főhercegnő — a magyarországi helytartó, Albert tescheni herceg felesége — felszólította Buda város tanácsát, hogy „a Vérehulló Szűz Mária-kápolna mellett egy üres városi telket engedjen át Affolter Péternek, az itteni királyi palota felügyelőjének, a kápolna és a Tabán közt fekvő terület többi részét pedig ossza fel más adófizetők között ..." A tanács eszerint cselekedett; a várparancsnokság közbelépésére azonban félbe kellett szakítania a megkezdett telepítési munkát, mert a katonaság nem engedélyezte az építkezést, mondván, hogy ez a terület is a várvédelmi övezet része. A budai városi vezetők ezt kétségbevonták, s a telepítéshez fűződő nagy érdekekre való tekintettel a Kamara közbenjárását kérték. A talaj, úgy látszik, már elő volt készítve, mert Bécsből igen hamar megérkezett a haditanács engedélye, majd az uralkodó legfelső hozzájárulása is, az említett területen való építkezéshez. A Krisztinaváros első háztelke az a minden oldalán 20 öl (i bécsi öl = 1,89 m) hosszú telek volt, amelyet 1769 májusában írtak Affolter Péter nevére2

. A telek helyéről az egykorú forrás csak annyit mond, hogy „a Fehérvári-kapun kívül, a várerődítési övezetben, a Kéményseprő-kápolna mellett, az út mentén" fekszik. A későbbi telekkönyvek adatainak felhasználásával sikerült meghatároznunk az első krisztinavárosi háztelek pontos fekvését: Affolter telke a mai Krisztina körút 65. és 67., a Gellérthegy utca 2. és 4. számú házak helyén volt. A királyi vár felügyelője egyébként igen hamar túladott — kétszeres áron — a várostól olcsón kapott telkén, amely 1772-ben már két részre osztva egy vincellér és egy kocsmáros tulajdonában volt. Itt a Krisztina téren 1772-től kezdve működött a később „Zöldfá"-nak (zum grünen Baum) nevezett kocsma. A tulajdonképpeni betelepülés megindulása és az új külváros megalapítása azonban csak 1770 végén, 1771 elején történt. A Krisztinaváros 1771-ben szerepel először a budai telek- és adókönyvekben, mint „neu errichtete Vorstadt", azaz újonnan alapított külváros; a Christinastadt elnevezés csak a következő évben, 1772-ben jelenik meg. Szegénynegyedből — „kertváros" A Krisztinaváros, amelynek neve ma villanegyed képét idézi fel bennünk, eredetileg egészen másnak indult. Magva a Naphegy meredek lejtője volt, ahol a városi magisztrátus kicsiny parcellákon vagyontalan szőlőmunkásokat, azaz kapásokat (németül: Hauer) szándékozott letelepíteni. A budai vezetők eredeti elképzelései szerint az új külváros jellegben, zsúfoltságban alig különbözött volna a már akkor is túlságosan sűrűn beépített Tabántól. S valóban: az első év, 1771 végén a Krisztinavárosban gazdára talált 22 telek közül 14-nek volt kapás a tulajdonosa; 1772 végén a Naphegy lejtőjén addig felépült 38 ház közül 25 háznak a tulajdonosa tartozott a fentemlített foglalkozási kategóriába. 1772-ben már bérlők is akadtak az új házakban: a 10 bérlő közül 8 volt kapás. A telkek mérete — többnyire 180 négyszögöl — és 2 Ekkor még nem volt krisztinavárosi telekkönyv, úgyhogy ezt az ingatlanszerzést a tabáni házak telekátírási jegyzőkönyvébe vezették be. meredek, lejtős fekvése is összhangban állt ezekkel az intenciókkal. Csakhogy az élet hamarosan túllépett az alapítók eredeti elképzelésein. A szegénynegyednek szánt új külvárosból — legalábbis egy részéből — nemsokára a jómódúak kedvelt villanegyede lett. Az ez irányú fejlődés első jelei már 1772-ben mutatkoztak. Ekkor kezdték meg ugyanis a kápolnától nyugatra és északnyugatra fekvő szántók tulajdonosai földjük parcellázását és házhelyekként való eladását. A magánparcellázásból keletkezett új krisztinavárosi háztelkek tulajdonosai már a város vagyonosabb rétegeiből kerültek ki, azok közül, akik felismerték az új külváros fejlődésében rejlő lehetőségeket. Az addigi krisztinavárosi telekméretektől eltérően itt általában 500—1000 négyszögöles, vagy néha még ennél is nagyobb telkek alakultak ki, amelyeken a tulajdonosok nagy kerteket és parkokat létesítettek. Ha nem vált is még meghatározóvá, de már az első években jelentkezett a Krisztinavárosnak az a sajátossága, amely később oly sok elismerő szót váltott ki a Budára utazókból, a városleírások szerzőiből: az, hogy tágasságával, zöldellő kertjeivel felüdülést jelentett a zsúfolt beépítésű városrészekhez képest. Már Vályi András így írt róla, 1796-ban megjelent „Magyarországnak leírása" című könyvében: „Vidékje kies és egészséges, s számos szép kertekkel, és majorságokkal díszeskedik." 1809-ben Rosier budai és pesti kalendáriuma „elragadó fekvésűnek" nevezi, s külön megemlékezik a sok kertről, a festői facsoportokról, amelyek csinos házait beárnyékolják, s az egész városrész fölött lengő „csendes bájról". Szántók helyén — házak és kertek A szántók közül legelőször az egykori Francin-szántót parcellázta a kápolnaalapító kéményseprő leánya, Bélán Gotthard kéményseprőmester özvegye. A mai Mészáros utca 1—7., és a Krisztina tér 4., 5. sz. házak helyén épültek a kápolnán túli terület első házai. A szántó fennmaradó, hatholdas részét, amelyet körülbelül a mai Krisztina körút, Kuny Domokos utca, Kosciuszko Tádé utca vonala határolt, az Angolkisasszonyok vásárolták meg, s a mai Kosciuszko utcai iskola helyén építtették fel házukat, a fennmaradó részen pedig kertet létesítettek. Az Angolkisasszonyokkertje és a katonai temető között szántók és rétek terültek el. Ezeket a katonai temetőtől a Svábhegyről a várba vivő, először Mátyás király korában épített, majd a XVIII. század első felében újra megépített vízvezeték és az annak mentén a szőlőkbe vezető út választotta el (a vízvezeték a mai Istenhegyi út és Nagyenyed utca vonalában, majd annak egyenes folytatásaként a Vérmezőt átszelve vezetett a Szentháromság térre). Az itt fekvő szántók és rétek házhelyekké való átalakítása 1773-ban kezdődött el. 1775-ig házak épültek a mai Kuny Domokos utca 3—9., a Krisztina körút 45—53. és 37—39., valamint az Alkotás utca 4. számú ház helyén. A katonai temetőn túl, a mai Alkotás utca, Kékgolyó utca, Nagyenyed utca által körülfogott háromszögben egy hét holdas szántó terült el. Ezt egy dúsgazdag budai polgár, Falk Ferenc (több más ingatlan mellett egyszersmind a Batthyány tér 4. sz. alatt ma is álló rokokó épület, az egykori Fehér Kereszt Szálló tulajdonosa) 1775-ben megvette előző tulajdonosától, s a mai Magyar Jakobinusok tere 5—6. sz. házak helyén házat építtetett, a telek többi részén pedig parkot és kertet létesített. 1775 a Városmajor utca megalapításának éve is. Ekkor kezdte meg ugyanis Handelsperger Tóbiás gazdag budai mészárosmester a város majorságához vezető kocsiút és az Ördögárok között elterülő, nyugaton egészen a mai Csaba utcáig terjedő szántóinak parcellázását. 1775-ben és 1776-ban a mai Városmajor utca 1. a. b. c. 3. a. b. c. és a Magyar Jakobinusok tere 1., 2., 3., 4. a. b. számú házak helyén épült összesen hat ház. A Városmajor utcai telkek hátsó vonalát az Ördögárok alkotta (a mai Maros utca ennek mentén keletkezett), tehát itt is nagy kertek voltak a házak mögött. 1772 és 1776 között nemcsak északnyugat felé terjeszkedett az új külváros, hanem a Naphegy lejtőjén is tovább folyt a városi telepítés, sőt, az Ördögárok két partján is felépült néhány ház (a Tabán határa közelében). A Naphegy lejtőjén két sorban épültek a házak: a mai Krisztina körút vonalában (ezeknek a telkeknek hátsó vonala alkotta a mai Gellérthegy utca lejtő felőli oldalát) és a Gellérthegy utca mai páratlan, vagyis hegy felőli oldalán (ezeknek a házaknak kertjei a mai Naphegy utca vonaláig futottak fel). Az első évek eredményei A Krisztinavárosban, fennállásának első hat évében 90 ház épült. Ezek közül egyetlenegy sem maradt fenn napjainkig. Mégis, valamivel későbbi térképekből, ábrázolásokból és analógiák segítségével több-kevesebb biztonsággal következtethetünk az első évek építkezésére, amely minden jel szerint még erősen falusias jellegű volt. Az első években kizárólag földszintes házak épültek, többségük valószínűleg vályogtéglából. A két fő utcavonalon — a naphegyi lejtőn — fésűs beépítésmód uralkodott, vagyis a házak rövid, oromzatos homlokzata alkotta az utcai frontot (ahogyan azt a régi óbudai házaknál és falvakban sokhelyütt ma*is láthatjuk). Minden ház mellett gazdasági udvar, a legtöbb mögött pedig kert is volt, szőlővel, gyümölcsfákkal, virágágyakkal, bokrokkal. A háztelkek körülépítése — először a másik hosszanti oldalé, utána az utcai fronté — csak később indult meg. A krisztinavárosi háztulajdonosok és lakosok között továbbra is a kapások voltak többségben : a háztulajdonosoknak majdnem a fele, a bérlőknek kétharmad része közülük került ki. A többiek nagyrészt az iparosok alsóbb, céhen kívüli kategóriáihoz tartoztak (foltozószabók és suszterek, kőművesek és ácsok). Akadt néhány kocsmáros és kereskedő is. Viszonylag magas volt a fuvarosok és bérkocsisok aránya (10 százalék): ennek magyarázatát a hajóhíd közelségében kell keresnünk. A későbbi fejlődés folyamán, mint erre még visszatérünk, a krisztinavárosi lakosság összetételében jelentős változások következtek be. 22