Budapest, 1971. (9. évfolyam)

2. szám február - Gál Éva: Kétszáz éves a Krisztinaváros I.

Gál Éva Kétszáz éves a Krisztinaváros i. A krisztinavárosi templom környékéről a XIX. század 70—80-as éveiben készült/énykép, amelyen a templomtól balra még a Krisztinaváros első éveiben épült házak láthatók (Szöllősy Miklósné reprodukciója) Buda szabad királyi főváros egykori külvárosai közül a Krisztinaváros a legfiatalabb. Korát azért ismerjük pontosan, mert a Vízivárostól, a Tabántól, az Országúttól és Újlaktól eltérően — amelyek hosszú, szerves történeti fejlődés eredményeképpen alakultak ki, s középkori települések folytatásainak tekinthetők — a Krisztinaváros alapított külváros volt. Helyén a XVIII. század utolsó harmadáig szántók, szőlők, kaszálók terültek el.1 Ennek az addig csak mezőgazdaságilag hasznosított vidéknek betelepítésére akkor került sor, amikor a növekvő budai szőlőterület megműveléséhez új munkáskezekre volt szükség. A szőlőtermesztést a fő megélhetési és gazdálkodási forrásnak tekintő budai szőlőbirtokosoknak ez az igénye találkozott a kormányzat telepítési törekvéseivel. A hosszabb ideje folyó nagyszabású állami telepítések keretében ugyanis a kormányzati szervek ez idő tájt a szabad királyi városokat is felszólították, jelentsék be telepítésre alkalmas üres területeiket. Buda határában egyetlen ilyen terület volt: a Várhegytől nyugatra fekvő völgy, amelyet az Ördögárok szelt át. A várerődítési övezet E terület beépítését mindaddig megakadályozta, hogy Budának a törököktől való viszszafoglalása, vagyis 1686 után a Várban állomásozó osztrák katonaság a maga részére foglalta le a Vártól nyugatra és északnyugatra elterülő völgyet — a Tabán északi határától, vagyis körülbelül a mai Dózsa György tértől kezdve egészen a mai János-kórházig. Ezt a területet a katonaság várvédelmi övezetnek nyilvánította és megtiltotta rajta a szilárd anyagokból történő építkezést. Egyetlen nem katonai épület állott e területen: a Vérehulló Szűz Mária-kápolna (Sacellum Beatae Virginis ad Sanguinem), a mai krisztinavárosi plébániatemplom helyén, pontosabban a mai főbejárat előtt. Ezt 1700-ban alapította Francin Péter Pál budai kéményseprőmester, fogadalmi kápolnaként, hálából az előző években dúló nagy pestisjárványból való megmeneküléséért. A kápolnában őrzött Szűz Mária-képnek, amelyet Francin gyalogos zarándokútján hozott Itáliából, csodatévő erőt tulajdonítottak. A népnyelvben alapítójáról Kéményseprő-kápolnának nevezett kápolna, amely Francin szántóföldjének szélén állott, hamarosan forgalmas zarándokhely lett. Buda város magisztrátusa a XVIII. század elejétől kitartóan küzdött a katonaság által 1 A középkori Lógod falu ugyan a későbbi Krisztinaváros területén, a Várhegy nyugati lejtőjén, a Fehérvári-kaputól levezető út mentén terült el, a törők időkben azonban nyomtalanul elpusztult; így települési folytonosságról — olyan értelemben, ahogyan a Víziváros, a Tabán és más külvárosok esetében — itt nem beszélhetünk. 20