Budapest, 1971. (9. évfolyam)

12. szám december - Zolnay László: Az új honalapítók

Vendéglő a „Vörös Postakocsidhoz Tulajdonképpen Budapest bár­melyik kerületében nyithattak volna éttermet, kocsmát Krúdy Gyula emlékére, hiszen Ő az egész városban otthonos volt. Erről sok-sok novellája, tárcája, regénye tanúskodik. Jól ismerte korát, az embereket, az életet, minden nehézségével és szépsé­gével együtt. Az utóbbihoz tar­tozó jó ebédekről és vacsorákról igen szívesen írt. Étel-leírásai olyan ízesek és szakszerűek, hogy a kitűnő szakácskönyvekkel is ve­télkedhetnek. Talán ezért jutott a ferencvárosiak eszébe, hogy tiszteletére vendéglőt nyissanak a Ráday utcában. Vagy talán azért, mert az író legművészibb regénye, az „Asszonyságok dí­ja", ebben a városrészben ját­szódik. Akár ezért, akár azért, okosan tették, amiért meglepték a fővárost az első irodalmi ven­déglővel! A „Krúdy terem"-ben művei­nek illusztrációi és személyi tár­gyaival teli vitrin idézi fel az író emlékét. Meg a „Vörös posta­kocsi" különböző kiadásainak be­keretezett címlapjai. Az asztalo­kon kockás abrosz, a poharakon a postakocsi jól sikerült emblé­mája. A sörözőben kakukkos-óra mutatja a múló időt. A borozóban asztal helyett hordókon szolgálnak fel, racka borítja a székeket. Zene csak itt van: egyetlen cimbalmos muzsikál. És hogy miért lett „Vörös pos­takocsi" a neve ennek a kedves helynek? Mert ez a regénye sze­rezte számára a legtöbb sikert, életében és napjainkban is. Krúdy Zsuzsa Szeretettel várja vendégeit a Vörös Postakocsi vendéglő IX., Ráday utca 15. Krúdy Gyula kedvelt ételei Pinceborozó - Cimbalomzene Nyitva: 10-től 22 óráig

Next

/
Thumbnails
Contents