Budapest, 1971. (9. évfolyam)
11. szám november - Ónodi Éva: Százéves a Magyar Képzőművészeti Főiskola
Vigh Tamás rajza beri formát, az élő emberhez nem átmenet, hozzá nem vezet" — vallja Réti István. Lyka pedig így fogalmaz: „Nincs sablon, nincs recept a műalkotás folyamatára. Akadtak ugyan esztétikusok, akik szabályokat véltek felállíthatni a teremtés munkájának helyes irányítására, de jaj annak a művésznek, aki egy ilyen receptet elfogad. Nem más agyában: az ő lelkében kell arra vezető törvényeknek megszületniük, amelyek révén egyéniségét kifejezheti." A kultúrpolitika „Hamupipőkéje" Az állandó művésztelepeken kívül (Kecskemét, Miskolc) most vándortelepeket is létesítettek az iskolareform megteremtői (Pécs, Jászapáti, Párád, Gyöngyös, Tata stb.). Impresszióikat a hallgatók így nemcsak a budapesti életből merítették, hanem megismerkedtek a magyar vidékkel, a magyar népélettel. Lyka meghívta a főiskolára a különféle művészeti irányzatok legkiválóbb mestereit; Benkhard Ágost, Csók István, Rudnay Gyula és Vaszary János nevei jelzik hozzáértését. Pedig a reform első éveiben, a konzervatív támadásokon túl, még gazdasági nehézségekkel is meg kellett küzdeniük. Réti István székfoglaló beszédében tömören így jellemzi a főiskola gazdasági helyzetét: „Hamupipőkéje volt a magyar kultúrpolitikának és az államháztartás árva gyermekeként szerepelt és koplalt intézetünk." 1930-ban ellátmányukat 10%-kal csökkentették, ezt később újabb csökkentések követték. A nyomorgó diákok modellpénzt gyűjtöttek s egy-egy darab szénnel-fával járultak hozzá a fűtéshez. A menzát is csak a bankok, nagyobb vállalatok segítségével tudták fenntartani. A nagyszerű Réti—Lyka reform, amely a lehetetlen megoldására is annyiszor vállalkozott, a fasizmus levegőjét nem tudta kirekeszteni a szuverén intézményből. A numerus clausust ugyan sikerült a vezetőségnek kijátszania — azzal az indokkal, hogy az izraelita felekezeti iskolákba nem lehet katolikus rajztanárokat kényszeríteni —, azonban Konecsni Györgyöt több társával együtt hamarosan bebörtönözték, kommunista szervezkedés vádjával. 1945-ben a főiskolák között elsőként itt indult meg a tanítás, a törött-ablakú, hideg tantermekben. Feltárult ismét a megújhodás lehetősége, amelylyel a főiskola most is, mint a 100 év alatt annyiszor, nagyszerűen élt. Végre kinevezték tanároknak azokat a kiváló művészeket — Bernáth Aurél, Ferenczy Béni, Konecsni György, Pátzay Pál, Berény Róbert —, akiknek művészpedagógiai munkásságát az intézmény már régen igényelte. Elkészítették az új szabályzatot, mely lényegében a Réti—Lyka reform továbbfejlesztése volt. Megszűnt azonban a rektori rendszer, s a főigazgató egyszemélyi felelősséggel irányít, — Bencze László: Villamoson helyettese segítségével. A Tanács tagjai a tanszékvezetők, a párttitkár és a KISZ-képviselő. A tanulmányi idő 5 év, a növendékek száma 160—180. Az oklevél megszerzése után néhány kiváló képességű hallgató 1 —3 évig még maradhat továbbképzésre a főiskolán. Megszervezték az 1 éves előkészítő s a 3 éves levelező tagozatot. A pedagógiai tanszék továbbképző tanfolyamokat is szervez, az országos rajzoktatás korszerűsítésére. Az épületek is szűknek bizonyultak, ezért 1948-ban megkapták a szomszédos neoreneszánsz épületet, az egykori Képzőművészeti Társulat székházát, amely a Műcsarnok felépítéséig a főváros legjelentősebb kiállítási helyisége volt. 1949 az átszervezések éve. A személyi kultusz kezdetén szigorúan kötött tanmenetet vezettek be és a XIX. századi, immár klasszikus mesterek utánzására kényszerítették a növendékeket. A művészi alkotómunkára nevelés helyett a valóság sematikus másolását követelték. Kiváló mesterek és tanítványok 1956 után az új főigazgató, Domanovszky Endre vezetésével a következetes reformok útján haladtak. A képzőművészeti tanszékeket kiváló művészek vezetik; festő tanszék: Bernáth Aurél kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, szobrász tanszék: Pátzay Pál kétszeres Kossuth-díjas érdemes művész, alkalmazott grafika: Tamássi Zoltán, restaurátor tanszék: Dr. Entz Géza, művészettörténeti tanszék: Dr. Végváry Lajos. A marxizmus—leninizmus tanszék vezetője: Dr. Nemes László, geometria: Krocsák Emil, pedagógia: Balogh Jenő. A főigazgató: Domanovszky Endre kétszeres Kossuth díjas, kiváló művész. A mai magyar szobrászat, festészet és grafika eredményei igazolják az 1956 utáni egészséges periódus helyességét. A nagy mesterek: Szőnyi, Lyka, Bernáth, Konecsni, Kmetty, Barcsay, Kisfaludi Stróbl tanítványai a magyar képzőművészet s az európai kultúra számon tartott, jeles egyéniségei; mindnyájan örökösei valamely módon a most ünnepelt száz év eredményeinek, haladó hagyományainak. Hiszen az évszázados intézmény nemcsak szülője képzőművészetünknek; formáló, továbbfejlesztő kölcsönhatásban is állt és áll vele. Beteljesíti — mint az évszázad során annyiszor — Eötvös nemzetnevelő, kultúrát teremtő gondolatát: „A képzőművészet kultúrát teremt, s a kultúra neveli a nemzetet." Ónody Éva 37 T