Budapest, 1971. (9. évfolyam)
11. szám november - Osgyáni Csaba: A KÖJÁL a fővárosi ártalmakellen
Osgyáni Csaba O KÖJÁL a nagyvárosi ártalmak ellen Kiszolgáltatottjai vagyunk a természetnek. Szeszélyei elől menedéket keresve városokban, lakótelepeken zsúfolódunk, tömött buszokon, villamosokon utazunk, munkánkat gépekkel végezzük. Ám e védelmezők, dolgunkat könnyítő eszközök ugyanakkor alattomban támadnak is. Zajjal, füsttel, mérgező anyagokkal rontják a levegőt, kikezdik egészségünket. Az urbanizációval, a sok ember egymásra utalt együttélésével felsorakozó környezeti ártalmak pontos feltérképezése és megelőzése a nagyvárosi élet létfeltétele. Ennek a feladatnak Budapesten, a kérdéseket szerteágazó összefüggéseikben egybefogva, a Fővárosi Közegészségügyi—Járványügyi Állomás tesz eleget. História Annak idején még Mária Terézia rendelte el a tisztiorvosi hivatalok életrehívását. Ez az intézményrendszer lényegében csak a felszabadulás után alakult át hatósági jogkörrel felruházott közegészségügyi és járványügyi szervezetté. Azelőtt a tisztiorvos tevékenysége egészségügyi rendészeti feladatokból és a járványok elhárításából állott. A különféle betegségek megelőzéséről akkoriban jószerint kevés szó eshetett; ez a javarészt adminisztratív tevékenységet folytató apparátus csupán a súlyosabb közegészségügyi ártalmaktól és fertőző betegségektől tudta elfogadhatóan védeni a lakosságot. A céljuk sem volt több ennél. A szűkös lehetőségek miatt azok a széles látókörű tisztiorvosok sem érhettek el említésreméltó eredményeket, akik felismerték a teendőket. Budapest közegészségügye meglehetősen egyenetlenül, aránytalanul fejlődött; csak a belső területeken javult, míg a proletár negyedekben inkább romlott. A fővárosban száz élveszületett gyerek közül egyéves kora előtt 1938-ban 9,2, 1947-ben 8,3, 1948-ban 6,6 százalék halt meg; 1968-ra sikerült ezt az arányt 3,9% alá szorítani. A fertőző megbetegedésben elhaltak száma 1938-ban 1972, 1947-ben 1275, 1948-ban 1078, 1968-ban 589 volt. A háború után hallatlan nehézségekkel kellett megküzdenie a főváros közegészségüügyi-járványügyi apparátusának. A romok, szeméthegyek, a sokszor fertőzött ivóvíz miatt a legyengült emberek könnyen megbetegedtek. Megnövekedett a hastífuszban megbetegedettek száma. 1945 nyarán dizentériajárvány tört ki, szaporodtak a kiütéses tífuszos esetek. A tisztiorvosi hálózat újjászervezésére és gyors munkába állítására égető szükség volt. A szemét eltakarításával, az ivóvíz megtisztításával s az 1945—46-ban végzett tífusz-védőoltással, majd egyéb intézkedésekkel gátat vetettek a járványok terjedésének. 1947-ig a tisztiorvosi hálózat újjászervezése révén a Közegészségügyi Tanács látta el a közegészségügyi teendőket a fővárosban. Ebben az időszakban kezdte meg működését a Közegészségügyi és Bakteriológiai Intézet, a Fertőtlenítő Intézet és a Szabolcs utcai Járványkórház. 1947-ben Budapest 14 kerületében 41 tisztiorvos tevékenykedett. Szakmai bázisuk a fent felsorolt intézeteken túl a László Fertőzőkórház volt, laboratóriumok viszont ekkor még nem álltak rendelkezésükre. Az 1948-ban létrehozott Városegészségügyi Ügyosztály a betegellátás megszervezése mellett már a betegségek megelőzésének problémáival is foglalkozott. A közigazgatás általános reformja következtében az egészségügyi apparátus is átalakult. 1950-ben, Nagy-Budapest létrejöttének évében, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága keretében megalakult az Egészségügyi Osztály; ez a hatósági orvosi szolgálat irányításán túl a főváros egészségügyi felvilágosítását és a közegészségügyi-járványügyi feladatokat is ellátta. A városnak azonban az újonnan hozzácsatolt, elmaradott peremkerületek gyors fejlődése, valamint a városiasodással halmozódó nehézségek miatt mindinkább szüksége lett arra, hogy a környezeti ártalmak kivédésére közegészségügyi intézményt hozzanak létre. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 487/1952. számú határozata szerint: „A Szovjetunió tapasztalatai alapján szocialista fejlődésünk jelen szakaszában közegészségügyi és járványügyi feladataink mind nagyobb száma és súlya feltétlenül szükségessé teszi, hogy a minőségi munka megjavítása érdekében a fővárosban Közegészségügyi-járványügyi Állomást létesítsünk." A KÖJÁL munkájában azóta számottevő szerepet töltenek be a jól felszerelt laboratóriumok, amelyek a környezetből, az üzemek termékeiből vett minták: a levegő, a víz, a talaj, az élelmiszerek, valamint a lakások, a munkahelyek alapos és rendszeres vizsgálatához teremtenek lehetőséget. A Fővárosi KÖJÁL szervezete némiképp eltér az országosétól: itt a funkcionális egység jegyében szakmák szerinti osztályokon higiénikusok és műszaki szakemberek dolgoznak együtt. 1955-ben 263 alkalmazottjuk között 24 orvos s 101 szakképzett egészségügyi dolgozó volt; a jelenlegi közel hat^ázas létszámú állományba 50 orvos, illetve száznál is több diplomás tartozik. A kerületekben működő közegészségügyi-járványügyi szolgálatok több mint 80 orvost s kereken 200 szakképzett egészségügyi dolgozót foglalkoztatnak. A KÖJÁL munkájában az orvosok mellett tehát szép számmal jut szerep építészeknek, épületgépészeknek, vegyészeknek^ 11